Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-34

Az országgyűlés képviselőházának 3 teni, ha 150 vagy 100 év előtt egy állani nagy követséget tartott valahol, udvarok voltak, parádézni kellett, (Bródy Ernő: Parádé most is van!) azonkívül nehéz volt érintkezni azzal az állammal, amelyet az a követ ott képvisel, tehát nagyobb követségi személyzetre akkor talán szükség volt. De ma, úgy van, hogy ha egy külföldi diplomata nagyot tüsszent, a mi külügyminiszterünk rögtön felül három titkárával a leggyorsabb vonatra — mert repülőgépre, úgylátszik, nem mer ülni az öregúr — és a leggyorsabb vonaton rohan oda a helyszínre, ahol a diplomaták tanácskoznak. Miért akkor a rettenetes sok követ? Miért ez a rettenetes nagy kiadás? Ezen alaposan lehetne takarékoskodni és akkor telnék közmunkákra, olyan munkákra, amelyek elkerülhetetlenül szükségesek és amelyek mellett lehetne boldogulni. Hogy az ellentét még nagyobb legyen, leszek bátor megmondani, hogy 9,800.000 pengő külügyi kiadás mellett tatarozásokra is költenek össze-vissza 10.000 pengőt, a többit mindet eldiplomatizálják. Csoda, hogy Kínában nincsen diplomáciai képviseletünk — ámbár ez nem baj, merthiszen eddig a kínaiakkal semmi különösebb bajunk nem volt, de ha ilyen progresszióban megyünk, akkor majd a következő költségvetésben fogunk egy adatot találni arra vonatkozóan, hogy Pekingben újonnan alakult egy követség vagy Mandzsúriában, külügyi képviseletet létesítettünk. Ha tehát szegények vagyunk, akkor tessék takarékoskodni. Nem szégyen a szegénység és ha Európa előtt őszintén bevalljuk, hogy szegények vagyunk, de népünket magunk akarjuk eltartani, népünknek magunk akarunk munkát adni, adósságainkat becsülettel ki akarjuk fizetni, — ha lesz rá pénzünk — akkor sokkal nagyobb lesz a becsületünk, mintha még vagy 10 követséget létesítünk, mintha még egy csomó Collegium Hungaricumot csinálunk és kötelezettségeinknek sem a külfölddel, sem saját népünkkel szemben nem tudunk majd eleget tenni. (Az elnöki széket Komis Gyula foglalja el.) Igen t. Képviselőház! Vary t. képviselő úr már rámutatott arra, hogy a nép körében milyen rettenetes hatást kelt az, ha olyan kiadásokat eszközöl a kormány, amelyek a nép jogérzetével ellenkeznek. Engedelmet kérek, itt van például a Ház volt elnökének kegy díj a. Tiszteletreméltó egyéniség a Ház volt elnöke, minden tiszteletem az övé, de azt hiszem, hogy enélkül igen szépen meglehetett volna. Most hallom, hogy a Közmunkatanács elnöke valahogy nem jól szuperál. Eddig nagyszerűen tudott működni, még parkot is neveztek el róla és azt mondták, hogy a Közmunkatanácsnak ilyen zseniális elnöke még nem volt. Nota bene, eddig nem vette fel a fizetését, tehát ebből a szempontból is jó elnök volt. Megtakarított ^a köznek egy csomó pénzt és valóban példaadó életet élt. Most hallom, hogy nem jó a dolog valahogyan, ez az úr nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket iránta támasztottak. Odaül majd helyébe egy élharcos, aki érzésem szerint nem fog sokkal többet produkálni az elnöki székben, mint az elődje, de hogy nem ingyen fogja végezni ezt a munkát, arra azonnal hajlandó vagyok letenni a főesküt. Ha ilyent olvasnak az emberek az ujságKÉPVI8ELÖHÁZI NAPLÓ III. U. ülése 1935 június 17-én, hétfőn. 69 ban, ilyent hallanak a rádióban, azt fogják mondani, hogy amikor az ország rettenetes helyzetében, amikor a tömeges munkanélküliség és ínség mellett a kormány csak 15 millió pengőt tud fordítani közmunkákra, akkor ilyen luxuskiadásokra milliók mennek el. Ne csodálkozzanak az urak, ha a nép elégedetlen lesz és nem tud belenyugodni abba, hogy a kormány ilyen módon gazdálkodik az ország pénzével. T. Képviselőház! Ezzel a javaslattal kapcsolatban még fel kell hívnom a kormány figyelmét néhány dologra, amely az utóbbi időben szokássá vált, amely különösen a budapesti munkásságra hátrányos. Nevezetesen, kezdünk takarékoskodni. A takarékosságot például a kereskedelemügyi minisztérium a Ferencvárosban egy állami útigépjavító-műhelyben kezdte el. Nem vagyok híve az állami útigépjavítóműhelyeknek, mert ezeket mellőzhetőknek tartom, de ha már megcsinálták évekkel ezelőtt, azután drágán megvették a telepet, modern gépekkel felszerelték és ott javították az ország összes útigépeit, akkor, ha rászántak erre az útigépjavító-műhelyre több mint százezer pengőt ós az útigépjavító-műhely nem dolgozott deficittel, hanem azt a pénzt, amelyet belefektettek, becsületesen kamatoztatta, nem tudom, mi szükség volt ezt az üzemet minden további nélkül beszüntetni, pedig többszázezer pengőt pumpáltak bele és ma csak egyetlen éjjeli őr lakik a telepen. Hogy hol javítják most az útigépeket, az előttem rejtély. A szakszervezeteknél érdeklődvén, ott azt mondották, hogy azáltal, hogy ezt a műhelyt megszüntették, a többi gyárakba egyetlenegy munkással sem vettek fel többet. Nem tudom megérteni, hogy többszázezer pengőt ráköltenek egy ilyen üzemre, azt benépesítik munkásokkal és talán mert valakinek nem tetszett a dolog, egyszerűen megszüntették. Ott fekszik az invesztíció, rozsda marja a gépeket és egyetlen egy bakter vigyáz reá. Ezt a politikát nem tudom megérteni. A másik dolog a következő. A beruházásoknál nagyon gyakori, hogy a munkákat nem mindig annak adják ki, aki a legolcsóbb ajánlattevő. Így van ez «például a Margithíd kiszélesítésénél is, ahol nem az kapta meg a munkát, aki a legolcsóbb, hanem állítólag az, aki a legmegbízhatóbb. Nézzük meg ezt a legmegbizhatóbbat, hogy mit csinált. (Zaj a baloldalon.) Azt gondolná az ember, hogy amikor — ha nem tévedek — több mint 200.000 pengővel adtak többet a munkáért, mint amennyit a legolcsóbb ajánlattevő igért, az illető vagy magasabb munkabéreket fizet vagy több mérnököt tart. Valami okának kell lennie. Utánajártam ennek s most még egy dologról tudok beszámolni, de ez az egy dolog is igen jellemző. Nevezetesen ennek az új Margithídnak kőfaragói és kőszobrászati munkáit nem Budapesten végzik el, hanem Dunaalmáson, Esztergom megyében. Ebben a munkásokra nézve sérelem van. Azelőtt ugyanis Dunaalmás szállította a köveket, ott szobrászok nem Iáknak, mert ott nem is tudtak volna megélni. (Zaj jobbfelől.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Malasits Géza: A kőfaragók sem egészen elsőrangúak. Durván faragott köveket szállítottak Budapestre és Budapesten lakó, Budapesten adózó polgárok, munkások, mérnökök, ínég mi egymás dolgozták fel ezeket a köveket. Most ez a vállalkozó az egész kőanyagot Duna11