Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-34
Az országgyűlés képviselőházának é mán végre megindul a tisztességes kenyeretadó munka. T. Ház! Tizenöt millió közmunkákra bizony édes-kevés. Sokkal kevesebb, mint amit a képviselőválasztások alatt tartott szónoklatok után várni lehetett. Méltóztatnak tudni, hogy a képviselőválasztások alatt ennél sokkal többet ígértek, amikor tapsorkán közt, magas fejhangon jelentették ki, hogy ezeken* felül a kormány még tervezi egy nagy beruházási kölcsön felvételét, amellyel majd a gazdasági életet fellendíti, munkaalkalmakat teremt, a többi már belefulladt a tapsorkánba. (Antal István: Ezt senki sem mondta!) Most, amikor itt állunk a tény előtt és amikor bírálni kell a kormány törvényjavaslatát, kiderül, hogy amint a felhőkből is csak nagyon gyéren csepeg az eső, a pénzügyi felhőkből is nagyon gyéren csepegett, osak 15 milliócska áll rendelkezésre közmunkák céljaira. T. Ház! A vállalkozók már ennek hallatára is vidáman dörzsölik a nagyobb profit reményében a tenyerüket, mert apró halak, de mégis jó halak. Ellenben az a szegény munkásosztály, az a sok szegény ember, aki hónapok, sőt évek óta munka nélkül áll, ha. olvassa a kormány törvényjavaslatának indokolását, akkor bizony keserű csalódás éri őket, mert az indokolásban azt mondja a t. kormány (olvassa): »Ezt az összeget a kormány főként államvasúti, útépítési és vízimunkálatok elvégeztetésére kívánja felhasználni.« Az államvasúti munkálatokat még értem, mert hiszen ott hosszú idő óta nem volt valamirevaló beruházás. Remélem,, telik ebből a kocsik rendbehozatalára is, mert nem az a baj, mintha talán veszélyesek lennének a forgalomra» hiszen a biztonság megvan, ellenben olyan kétségbeejtően rossz állapotban vannak különösen a harmadikosztályú kocsik, hogy bizony ma-holnap szégyelnünk kell» ha^ egy nemzetközi gyorsvonat 'befut egy állomásra s a külföldi utas kinéz és meglátja a mi III. osztályú kocsijainkat, megnézi a mi pályaibiztonsági berendezéseinket, mert akkor nem valami előkelő képet tud magának alkotni kultúrfölényünkről. A kultúrfölény ugyanis nemcsak abban nyilvánul meg» hogy van egy Szépművészeti Múzeumunk, nemcsak abban,' hogy van egy megreformált Nemzeti Színházunk» nem is abban, hogy éhkoppon tartott és talán éppen ezért szépen éneklő tenoristáink vannak az Operában, hanem abban nyilvánul meg a kultúrfölény, hogy a vasutak» az utak, a víziútak rendiben legyenek. Mondhatom, az államvasút csak rettenetes erőlködéssel tudja a színvonalat fenntartani és legfőbb ideje, hogy vasúti beruházásokkal végre valahára a magyar államvasutat is abba a helyzetbe hozzák, hogy Magyarország kul turf ölén yéfc he tudja mutatni. Szükséges ez a beruházás azért is, hogy végre egyszer a szállóigévé vált miniszterelnöki szózat második része is beteljesüljön. Méltóztatnak tudni, hogy a miniszterelnök úr rádiószózatot intézet a magyar néphez, amelyben kifejtette programmját és -minthogy amikor az egész családnak adnak va(llamit, R család szegényebbsorsú tagjainak is jut egy-egy mogyorószem, ebbe a gyöngyfüzér-beszédbe befűzött a miniszterelnök úr nekünk is egy-egy ilyen mogyorószemet» azt mondván, hogy »munkanélkülisegély nincs, de munka^ lesz«. Ennek a mondatnak ennek a mondhatnám prófétai kijelentésnek első része százszázalékig h. ülése 1935 június 17-én, hétfon. 67 valósággá vált. Ha minden miniszteri Ígéretet olyan pontosan betartanának, mint amilyen pontosan (betartotta a magyar kormány a miniszterelnök úrnak azt az igéretét» hogy munkanélküli segély nincs, akkor nem volna senkinek oka panaszkodni azon, hogy a miniszter urak nem tartják be Ígéreteiket. A mondat második részét ellenben» hogy munka lesz, nem tartották be, mert hizony nagyon kevés volt a munka és az a sok ezer munkás, az a sok ezer állásnélküli magántisztviselő» mindenéből kifosztott szatócs, az a szegény lenyomorodott kisiparos áhitozva várta, mikor indul már -meg végre a munka» -mikor teljesíti a miniszterelnök igéretét, hogy »munka pedig lesz«; várta-várta és most 15 millió pengő ára munka fog megindulni, amelyből éppen ezeknek az elemeknek nagyon kevés jut majd. Petrovácz igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a munkanélküliség valamit enyhült, (Petrovácz Gyula: A statisztika szerint!) hogy a szakmunkások egyrésze az utóbbi hónapokban az építkezések valamelyes csekély fellendülése következtében munkához jutott, (Petrovácz Gyula: így értettem!) de ne méltóztassék elfelejteni, hogy azóta mi történt. A vidéken a fagykárok miatt keresetüktől elesett szőlőmunkások, nemkülönben a mezőgazdaság rossz értékesítési lehetőség' miatt külterjes gazdálkodásra áttért gazdák által rendszeresen foglalkoztatott munkások mind nagyobb tömegben válnak munkanélkülivé és nemcsak Budapestre, hanem a vidéki városokba is rendkívül nagy számban özönlenek. Egyes tereken valóságos embervásárt alkotnak, ahol a munkabérnek olyan ára van, hogy azt már európai mértékkel nem is lehet mérni, mert hiszen ezeknek az embereknek életstandardja is mélyen alatta van a maláji kuli életstandardjának, a bérük is olyan, amely még a maláji kulit sem elégítené ki. Látjuk tehát, hogy a vidékről a városokba özönlenek a munkások, például Győrben, amelyet szerencsém van képviselni, amely Budapest után az ország legjelentősebb igyáryárosa, ezrével vannak munkások, akik évek óta a város által elrendelt közmunkákkal vannak foglalkoztatva és megkeresnek havi 18 pengőt. Méltóztassék elképzelni: havi 18 pengőből kell annak a szerencsétlen embernek megélni, a legtöbb esetben családdal. Ha nem tévedek, ehhez a keresethez 4 kilogramm lisztet és 2 kilogramm burgonyát pótol a város. Tehát 18 pengő kereset, 4 kilogramm liszt és pár kilogramm burgonya: ez annak a szegény embernek egész havi keresete. De ha a többi várost nézem, akkor azt kell mondanom, hogy Győrben még valamennyire rendezettek a dolgok. (Friedrich István: Milyen munkások ezek?) Ipari szakmunkások, akik az ottani gyárakban nem találtak elhelyezkedést és akik ezért kertészeti munkát végeznek, földet egyengetnek, tenniszpályát létesítenek, szóval azt csinálják, amit Magyarországon inségmunkások általában csinálnak. Hasznothajtó befektetéseket inségmunkával és inségbérekért dolgoztatják ezeket az embereket. A kormánynak mégis csak gondolnia kellene arra, hogy ennek a szörnyű munkanélküliségnek valamiképpen gátat vessen. Nem akarok most elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni atekintetben, hogy mi jobb: az ínségmunka-e, vagy pedig a munkanélkülisegély? Egyik sem jó! A legjobb megoldás: lehetővé tenni a munkás számára azt, hogy dolgozzék és munkája