Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-34

Az országgyűlés képviselőházának 3 kezéhez kell folyósítani, aki azt a munkát elvégzi. (Buchinger Manó: Különben Ínségbe viszik az egész országot!) A munkanélküliek segélyezése nálunk, sajnos, nem tud maga iránt szimpátiát gerjeszteni. Pedig tessék elhinni, hogy ez a harmadik védelmi vonal nein kevésbbé fontos, mint a megelőző kettő. Szerves kiegészítő része a munkanélküliség ellen való védekezésnek. Tessék talán meghallgatni, mit mond erről a maga jelentésében a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatója, aki elfogadható objektív bírálónak és szemlélőnek, mert hiszen nem tartozik egyik országhoz sem, nem tartozik egyik párthoz sem, egyik társadalmi osztályhoz sem, egyik termelőréteghez sem. ö felüláll mindenen és mindenkin, ő úgyszólván egy szociális őrtoronyból vizsgálja a problémákat és a maga meglátása szerint foglalja azokat össze, terjeszti a maga grémiuma elé, amely azután ezekkel a kérdésekkel foglalkozván, ajánlásokkal és egyezménytervezetekkel lép az egyes tagállamok elé. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatójának a véleménye erről egy mondatban öszszefoglalva a jelentésben benne van és a következő (olvassa): »Noha a nyilvános munkanélkülisegélyezés, amely csak a legminimálisabb életszükségletek fedezésére elegendő, nagyon szegényes pótlása a méltóan díjazott munkának, mégis, legalább a legnehezebb időkben, amelyekben ma élünk, bizonyos vigaszt jelent az a tudat, hogy az állam ismeri a kötelességét és segítségükre siet mindazoknak, akik saját hibájukon kívül jutottak abba a helyzetbe, hogy képtelenek magukat és családjukat eltartani.« így látja ezt a kérdést, a munkanélküliek segélyezésének kérdését, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatója, annak a nemzetközi szervnek az igazgatója, amelynek mi is tagjai vagyunk, amelynek a szelleme tehát errefelé is sugárzik és amelynek a figyelmeztetését tehát nekünk is meg kellene fogadnunk. Itt minálunk azonban nincs talaja, úgy látszik, a felsőbb rétegek gondolkozási módjában annak; nincs megfelelő szociális érzék, amely ezt kapískálni tudná és magáévá tudná tenni. Megjegyzem, rajtunk kívül nagyon sok állam van, amely elismerte ezt a kötelességet, amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igaagatója kötelességnek minősít az államok és kormányok részéről a munkanélküliek irányában. Nagyon sok állam ismeri ezt a kötelességét és honorálta a munkanélküliek és a gazdasági élet idevonatkozó igényeit. A munkanélkülieket segélyezik ma Bulgáriában, Dániában, Észtországban, Finnországban, Nagybritanniában, Görögországban, Indiában, Japánban, Norvégiában, Olaszországban, Romániában, Svédországban, Svájcban, Argentinaban, Braziliában, Lettországban, Hollandiában, Ausztriában, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Spanyolországban. Ezek az államok valamennyien a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal szabványait fogadták el maguk részére és iktatták törvénybe s részint kötelező, részint fakultatív alapon rendezkedtek be és rendszeresítették a munkanélküliek segélyezését. Németország az egyezménytől eltérően, attól függetlenül, Amerika és latin Amerika néhány állama is az egyezménytől függetlenül oldotta meg a munkanélkülisegélyezés problémáját. Anglia 1925-ben még csak 51 millió fonKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ III. . ülése 1935 június 17-én, hétfőn. 61 [ tot fordított a munkanélküliek támogatására, 1932-ben már 120 millió fontot. 1925-ben az angol államkincstár még csak 28*3%-kál járult hozzá a biztosítási összegekhez, 1931-ben már 72% -kai. Németországban 1928-ban, még a náci-uralom előtt, 1071 millió márkát fordítottak erre a célra, 1931-ben pedig már 2338 millió márkát fizettek ki a munkanélkülieknek biztosítási összegek, járadékok fejében. Franciaország 1931—32-ben 625 millió frankot adott a munkanélkülieknek, amely összeghez az állam 400 millió frankkal járult. Hollandiában 1924ben 5*2 millió hollandi forintot fordítottak erre a célra, 1931-ben már 24*9 millió forintot. A kicsi Svájc 1924-ben 1'6 millió, 1931-ben pedig 37*9 millió svájci frankot fordított a munkanélküliek segélyezésére. Ekkor lépett Amerika a segélyező államok közé. Amerikában tudvalevőleg a háború előtt a szociálpolitika európai mintái és intézményei nagyjában ismeretlenek voltak. Amerikában ugyanis nem volt szükség ezekre az intézményekre, mert a kereseti lehetőségek jóval szélesebb alapon nyugodtak, mint Európában. A háború utáni gazdasági élet azonban rákényszerítette az Egyesült Államok kormányát, hogy európai mintájú szociálpolitikai intézményeket létesítsen. Amerika tehát 1930-ban kezdte meg a munkanélküliek segélyezését a munkateremtő akciók mellett, mégis munka nélkül maradtak támogatásával. Erről a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalhoz nem futottak be jelentések, mert Amerika nem tagja a Népek Szövetségének, de vannak adatok, amelyek szerint... Elnök: Kérem^ a képviselő urat, méltóztassék közeledni a tárgyhoz! Propper Sándor: Azt hiszem, viharosan közeledem a tárgyhoz... Elnök: Azt szeretném látni. Propper Sándor:... sőt egészen benne vagyok, mert ezzel akarom indokolni azt, hogy miért szükséges a közmunkák elrendelése és miért nem 15 millióra, hanem tízszer—húszszor annyira volna szükség. Amerikában 1932 szeptemberében csak a munkanélküliek gyermekeinek élelmezését 50 millió dollárral támogatták. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal jelentésében még egy passzus szól erről, amely megállapítja, hogy (olvassa): »A munkanélküliek támogatása, a munkanélküliség esetére való biztosítás tulajdonképpen néptakarékossági intézmény, amennyiben a biztosító intézetek alkalmat adnak egészséges tőkeképződésre.« Ezt látjuk az Oti.-nál és a Mabi.-nál. Ha az államnak pénzre van szüksége, hova fordul ma? Az Oti.-hoz, vagy a Mabi.-hoz, az öregségi, aggkori és özvegyi járadékok céljára felgyülemlett összegeket veszi igénybe; ott ezek a tőkék öszszegyűlnek és azokat különböző szociális és gazdasági célokra lehet felhasználni. Erre mutat rá a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatója, de ettől függetlenül is tudjuk azt, hogy a munkanélküliek segélyezésére kifizetett öszszegek nem vesznek el a közgazdaság szempontjából, azok az összegek maradék nélkül, egy fillér híján gyorsan visszafolynak a gazdasági élet vérkeringésébe, mert a munkanélküli nem tezaurálja a pénzét, nem viszi takarékba, hanem felvásárolja, vesz rajta családjának élelmet, ruhát, kifizeti a lakbérét, a tüzelőt, mindazt, amire szüksége van. Ezek az összegek tehát nem kidobott összegek, hanem egészséges cirkulációt hoznak létre; bár a dolgozó munkásságot valamivel megterhelik, magát az államot 10