Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-34
60 Az országgyűlés képviselőházának Magyarországon sürgősen végrehajtani, nem is a munkanélküliség csökkentése vagy megszüntetése tárgyában. Ezek a közmunkák, beruházások akkor is esedékesek volnának, ha történetesen nem volna munkanélküliség. Tessék csak figyelni! Itt volna a két Dunahíd építése.^ Az egyiket építik, a másikat nem. Erre törvény kötelezi a kormányt és amely fedezésére tetemesen felemelték az ingatlan forgalmi illetéket. A pénzek befolydogálnak, de az egyik hidat nagyon lassan építik, a másiknak az építését egyáltalán meg sem kezdték. Itt volna az Erzsébet-sugarút megépítése. Hosszú, sokévtizedes probléma ez már. Itt volna a Tabán területének beépítése. Lebontották a Tabánt és most kopáran áll egy darab földterület Budapest közepén, szép helyen, drága telekárakkal, beépítése körül sok fantáziával, de történni nem történik semmi. Itt volna a Tisza-Duna csatorna megépítése. Szintén évszázados probléma. Itt volna az úthálózat továbbfejlesztése, ami azért is fontos, mert olyan sokat beszélnek arról, hány községnek nincs bekötő útja, hány száz község van Magyarországon, amelybe nem lehet kocsival, autóval behajtani, mert nincs útja. Itt van Budapest közvetlen közelében Rákosszentmihály község. Evekig nem lehetett kocsival megközelíteni. Egy nyolcszáz méteres út nem volt itt megépítve; nem lehetett bejutni a községbe. Ez az útszakasz a főváros és a község határán feküdt. Nem akarta vállalni a kiépítését sem a város, sem a megye, sem az állam. Mindenki megtagadta, mint a mostohagyereket. Magam is jártam utána, magam is kezembe vettem az ügyet. Végre sok-sok utánjárásra megépítették ezt a nyolcszáz méteres utat és most már kocsival is be lehet hajtani ebbe a népes községbe. De százával vannak ilyen problémák, amelyeket meg kellene oldani és meg is van rá a mód. Ezek összefüggnek a napi gazdasági élettel, a termény értékesítésével. Tessék csak megnézni azt a kínlódást, amelyet az ilyen elzárt falvak gazdálkodó népe kénytelen folytatni, amikor csak körülményes módon tud kijutni falujának határából. Volna itt tehát munka, volna itt mit dolgozni! Itt van továbbá az államvasutak rekonstrukciója; a második vágány lefektetése. A XX. század második harmadának elején talán már elértünk odáig, hogy a vonatok ne álljanak félre, ne várják félórákig, órákig, amíg a kontravonat elszalad mellettük; talán elértünk odáig, hogy szabadon közlekedhessenek a vonatok, mint más országokban és bonyolíthassák le az élet mindennapi szükségleteit, a személyes áruszállítást, megfelelően, gyorsan, megbízhatóan. Ezt is meg lehetne, meg kellene csinálni. Fel kellene újítani és ki kellene egészíteni a kocsiparkot; új pályaudvarokat kellene építeni, az elavultakat modernizálni kellene. Folytatni kellene az elektrifikálás munkáját; új vasúti műtárgyakat, hidakat, alagutakat stb. kellene építeni. Itt volna továbbá csatornák, vízművek építése, közkutak fúrása. Az ivóvíz problémájának megoldása általában nemcsak kulturális, hanem közegészségügyi szempontból is fontos, hiszen tele vagyunk népbetegségekkel; pusztítja a népbetegség a magyart. A múltkor interpellációt mondtam arról, milyen pusztítást végez az országban a hastífusz. Ez összefügg ezekkel a kérdésekkel. Itt volna a kórházak, szanatóriumok építése. 3U. ülése 1935 június 17-én, hétfőn. Pest vármegyének, az ország vezető vármegyéjének nincs kórháza. (Buchinger Manó: Hallatlan!) Ha Pest vármegyének, amely az ország legnagyobb vármegyéje, amely egész kis ország, hiszen százkilométerekre terjed, déli csücskén valaki megbetegszik, mondjuk valami ragadós járványos betegségben, akkor azt nincs hova vinni és ha behozzák Budapestre, itt koldulni kell egy ágyhelyért, hogy el tudják helyezni, mert Budapest törvényhatósága azt mondja, hogy ő a budapesti kórházakat budapestieknek tartja fenn, azoknak építette, mert hiszen Budapestnek is egymillió lakosa van, s azoknak sincs elég helyük. Mondom, Pest vármegyének nincs egy megyei kórháza. Es hogy áll a többi vármegye? Annak még úgy sincs. Mennyi tennivaló van itt?! Itt van azután az iskolaépítési programm folytatása, az árterületek lecsapolása, a talajjavító munkálatok, árvédelmi, gát- és töltőmunkálatok, fásítások, vízszabályozás, telepítés stb. Folytathatnám sokáig. Ezek mind oly^an dolgok, amelyeket, ha megcsinálnak, az nem ajándék és- kegy a munkanélküliség felé, hanem egyrészt valóban csökkenti, enyhíti a munkanélküliséget, másrészt pedig szerves kiegészítő része, szükségszerű menete a gazdasági életnek. Meri valaki azt állítani, hogy ez a feladatmennyiség arányos azzal a 15 millió pengővel, amelyet a kormány most akar kölcsönképpen felvenni, beruházásokra 1 ? Ha ezzel a munkamennyiséggel szembeállítjuk, meg kell állapítanunk, hogy ez a 15 millió ehhez a munkamennyiséghez képest valóban csak egy rézpoltura, csak egy garas, amely egyáltalában nem alkalmas sem arra, hogy a gazdasági szükségszerűségeket kielégítse, sem arra, hogy a munkanélküliséget jelentékenyen enyhítse. A munkanélküliség ellen való küzdelem harmadik módszere a munkanélküliek segélyezése. Méltóztatnak látni: az elsőben a munkaalkalmak arányos beosztását jelöltem meg, a másodikban pedig új munkaalkalmak teremtését. Ebben a sorrendben benne van az, hogy a munkásság elsősorban dolgozni akar, termelőmunkát akar végezni, a nemzet javára akarja rendelkezésre bocsátani tudását, erejét, munkaképességét; természetesen becsületes munkabérek ellenében, hogy meg is tudjon élni, és nem ínséglevesek ellenében. Mert sajnos, elburjánzott már az a nagyonnagyon rossz és káros szokás, az a közgazdasági szempontból is elítélendő szokás, hogy minden közmunkát inségmunka keretében intéznek el fillérekért, vagy levesek ellenében. Már maga a főváros is anynyira jutott, hogy átvette ezt a módszert és akinek inségsegítséget ad, attól inségmunkát kíván. Nem beszélek arról, hogy ez a munkaetika rovására megy; nem beszélek arról, hogy az ilyen munkának nincs sok értéke — mert aki ingyen dolgozik, az úgy is dolgozik, mint ahogy munkáját értékelik — de beszélek arról, hogy ezt a folyamatot is meg kell állítani. Az^ ország közgazdasági életét, a termelés menetét nem lehet inségbérekre, inségmunkákra, inséglevesekre felépíteni. Ez nem szilárd gazdasági bázis, amelyen állni és élni le netne. Ezt meg kell szüntetni. A mi szerény felfogásunk szerint minden munka — akár közmunka, akár magánmunka — hasznos, termelő munka, melynek megvan a maga pénzbeli ellenértéke és ezt a pénzbeli ellenértéket annak
