Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-34

58 Az országgyűlés képviselőházának sem szellemi pályán, sehol nem tud elhelyezkedni. Azzal, hogy apró megoldási kísérletekkel jönnek és azzal, hogy az úgynevezett reformnemzedék néhány tagja mandátumhoz jutott, a szukkreszeencia kérdése nincs megoldva, kint az élet zajlik tovább és követeli a maga jogait. Az élet nem tűrheti, nem tűri ezt a megkötöttséget, és így vagy amúgy, de kiverekszi a maga jogait. Nagyon jó és nagyon bölcs dolog elébemenni az eseményeknek és előre megalkotni azt, aminek elmulasztása bajokat okoz. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De nincs megoldva a különböző szólamokkal a munkásprobléma sem. Itt nagy ellentéteket látok. Negyven éves ifjak jönnek be ide, mint reform-if jak és játsszák litt a neibulót, a reform-srác szerepét (Rupert Rezső: Kopaszabbak, mint mi!) és akárhány ilyen reform-srác van, (Derültség a baloldalon.) aki ha odaállna a gyár kapuja elé, mint munkát kereső munkás, azt mondanák neki, hogy nem nyer bebocsájtást, mert már kiöregedett a munkából. (Buchinger Manó: Bizony, így van!) Nem tudom, hogy a miniszter úr tudja-e ezt — bizonyosan tudja — de ez a helyzet. Most melyik az igázd, ami itt bent folyik, vagy amivel kint az életben találkozunk? Az bizonyos, hogy világszerte, az egész művelt, civilizált világon a munkanélküliség problémája a domináló probléma. Minden ország kormányának figyelme elsősorban erre a problémára terjed ki és méltán, joggal, mert ezzel áll vagy bukik a civilizáció és a kultúra. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nagyon fájdalmas és nagyon sajnálatos, hogy nálunk Magyarországon ezt a kérdést, nem tudom, talán huszadrangú kérdésnek minősítik, de semmiesetre sem méltatják annyi figyelemre, amenynyi figyelmet ez a kérdés pedig megérdemel. A munkanélküliség réme ellen, amely öszszefügg az egész gazdasági élettel, három irányban folyik a tervszerű hadjárat a művelt világon. Az első módszer a meglévő munkaalkalmak arányos felosztása. Ez a munkaidő arányos csökkentésével történik. Ezen a módon próbálják a meglévő munkaalkalmakat arányosabban szétosztani, úgyhogy minden munkálkodó kéz, minden dolgozni akaró ember munkához jusson. Mert t. Képviselőház és igen t. miniszter úr, emberi és közgazdasági képtelenség az, hogy a munkások egy része hetenkint 60—70 órát robotol, másik része pedig évekig egyáltalában nem jut munkához. Sok szó esett már itt erről a prqblámáról, de mi újból idehozzuk, újból felújítjuk, újból megpróbáljuk megpiszkálni a kormányzat lelkiismeretét, hátha felébred. Ez a mi ceterum censeo-nk, mi annak tekintjük ezt és mindaddig folytatjuk az ostromot, amíg a megfelelő megoldást el nem érjük. Az első lépés volna Magyarországon a 48 órás munkahét törvényes bevezetése. Érdekes, hogy ezt ma már nemcsak a munkások követelik, hanem ezt a munkaadók is mint olyant jelölik meg, amely nélkül az ipar tulajdonképpen tönkremegy, tönkre kell mennie, mert olyan szennykonkurrencia fejlődik ki, amely az ipart felborítja. (Müller Antal: Szombaton már bejelentette a miniszter úr!) En csak azt fogadom el valónak, amit látok, ami megtörtént. En is tudom, amit a képviselő úr mond, én együtt élek ezekkel a kérdésekkel, figyelemmel kísérem ezeket és mihelyt itt lesz a megoldás, köszönettel fogom nyugtázni. Amíg azonban csak ígéret marad 3U. ülése 1935 június 17-én, hétfőn. ez, egy csepp az ígéretek nagy özönében, addig én nem tudom honorálni és nem tudom valóságként elfogadni. Talán Müller Antal képviselőtársam szerényebb ebben a tekintetben. (Müller Antal: Jobban bízom a miniszter ígéretében! — Dinnyés Lajos: Még mindig ott tart?) Lehet. En nem bízom benne addig, amíg nem látom. A második lépés volna ... (Gr. Festetics Domonkos közbeszól.) Ezen lehet csúfolódni, lehet humorizálni, a nagy, széles, éhező, rongyos munkanélküli tömegek azonban nem humorizálnak ezen, arról biztosítom a gróf urat. (Buchinger Manó: Jöjjön el a szakszervezetekbe, nézze meg a nyomorgó munkanélkülieket, akkor majd másképpen beszél!) A kormány ezen a téren végzetesen késlekedik, ez a késlekedés végzetes következményekkel járhat. 1919 óta, az első washingtoni nemzetközi munkaügyi konferencia összeülése és tárgyalása óta, tehát 16 esztendő óta húzódik ez a kérdés. 16 év elég idő lett volna ahhoz, hogy a kormány ezt a kérdést nyélbeüsse, hiszen rövidesen nálunk is esedékessé válik a 40 órás munkahét, nolens volens foglalkozni kell vele és meg kell valósítani, ha nem akarják felborítani az egész gazdasági életet. Amerikában az ottani szakszervezetek követelésére a képviselőház munkaügyi bizottsága és a szenátus törvényszerkesztő bizottsága elvben már hozzájárult a heti 35 órás munkaidőhöz, abból a tényből indulva ki, hogy a technika mai fejlettsége és a termelés mai üteme mellett a gazdasági élet megelégszik ennyivel, illetve nem tűr el ennél hoszszabb munkaidőt. Nálunk a városok kongresszusa foglalkozott ezzei a kérdéssel a szakszervezeteken és rajtunk kívül és nagyon érdekesen egy emelkedett álláspontra tudott helyezkedni. A városok kongresszusa, amely a városok vezetőségéből, polgármesterekből, helyettes polgármesterekből áll, egy^bőven megokolt memorandumot juttatott el először a székesfőváros törvényhatóságához, majd azon keresztül a t. kormányhoz. Ebben a memorandumban a városok kongresszusának szociálpolitikai bizottsága kéri a 40 órás munkahét bevezetését és megokolja oldalakon keresztül. Ez a beadvány ott fekszik a kereskedelemügyi minisztériumban, de még nem történt vele semmi, egyelőre elnyelte a büró és semmi hír a sorsáról, hogy mi lett vele a kereskedelemügyi minisztériumban. A memorandum számítások alapján azt állítja, hogy a 40 órás munkahét bevezetésével a gyáriparban 23%-kai, a magántisztviselőknél, tehát a szellemi munka terén 21%-kai, a bányászoknál 27%-kal, az építőiparban 35%-kal, a szállodai és éttermi munkásoknál 50%-kai, a közüzemi munkásoknál 20%-kai, átlagban 25-3%-kai lehetne növelni a munkahelyek számát, a munkaalkalmak szaporítása nélkül. Ebben a pillanatban tJjpesten 1200 asztalosmunkás áll sztrájkban, kénytelen volt beszüntetni a munkát a 60—70 órás munkaidő ellen, a 48 órás munkaidő bevezetését kérve, de nincsenek egyedül, hanem munkáltatóikkal együtt járják a minisztériumokat és azt hiszem, a mai napon ment fel az illetékes minisztériumhoz egy csomó, gondolom 152 ipartestület vezetőségének aláírásával egy memorandum, amelyben azt kérik a kormánytól, legyen olyan kegyes, hallgassa meg a két érdekeltséget és honorálja a két érdekeltség egyértelmű kívánságát, iktassa törvénybe, vagy a 33-as bizottság egy rendeletével, vagy egy egy-