Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-34

Az országgyűlés képviselőházának SU. ülése 1935 június 17-én, hétfőn. 57 menyekről szóló rendelete igen alkalmas volt az építkezés megindítására s a Madách-útnak megindításával, amelynél Imrédy Béla volt pénzügyminiszter úr a »Nem! Nem! Sohá!«-t mondotta ki, a miniszter úr belátta, hogy tökéletesen és helyesen csak úgy lehet eljárni, ha ennek az. építkezését bizonyos feltételek mellett megengedjük, mert ez a munkanélküliség enyhítésére és a munkaalkalmak teremtésére rendkívül jelentős tényező lesz. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Méltóztatnak látni, objektíve megállapítom, hogy a miniszter úr ezen a téren rövid pénzügyminisztersége alatt többet tett, mint elődeinek bármelyike, inzert méltóztassék az én kritikámat is hasonlóan objektívnek tekinteni. T. Ház! Azonban még ezzel sem vagyok megelégedve, mert nekünk a fellendülés felé kell már most feltétlenül vezetnünk ezt az országot. A fellendülés felé, mert én nem értékelem túlzottan, hogy most a pengőtől félő tőke téglába menekül, — mert ez történik a legnagyobb részben — hanem azt meg kell szervezni intézményesen azáltal, hogy előbb vagy utóbb — de inkább előbb, mint utóbb — az amortizációs kölcsönök lehetőségét be kell vezetni. Amely pillanatban ezt megcsinálja a miniszter úr, nincs szükség ' ilyen törvényjavaslatra, nincs szükség ilyen állami közmunkákra, mert abban a pillanatban, amikor az amortizációs kölcsönök ismét érvénybe lépnek, magától megindul a magántevékenység építő munkája és ez az igazi orvosság, amely a nemzet közgazdaságát ellátni és talpraállítani képes. Amennyire örülök ennek a csekélyke kis törvényjavaslatnak, annyira szeretném, hogy ne legyen ilyesmire szükség, hanem induljon meg a magyar közgazdaságnak a magántevékenysége, mert ez az az eszköz, amely ezt az országot helyrehozza, amely a munkanélküliséget megszünteti és a közgazdasági beruházások kérdését is helyes vágányra tereli. T. Ház! Miután én ezt egy sikerült kezdeményező lépésnek tartom ebben az irányban, azért a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon, a középen és a balközépen.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Csoór Lajos! Elnök: A képviselő úr nincs itt; jelentkezése töröltetik. Következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! Szeretnék már egyszer abba a helyzetbe kerülni, hogy magam is valamit helyeseljek, amit a kormány csinál, sajnos, azonban ez a javaslat sem nyújt erre alkalmat. Az előttem szólott Petrovácz Gyula képviselő úr szintén birálta a javaslatot; sokkal többet kíván, mint amit ez a tör

r vényjavaslat nyújt, a konzekvenciák levonásánál azonban már megint olyan megállapításhoz jutott, hogy dicsérte a kormányzatot és a törvényjavaslatot elfogadta. (Müller Antal: Miért? Hát a keveset nem fogadhatja el inkább, mint a semmit? — Petrovácz Gyula: Ilyen törvényjavaslatot nem szavazok le. — Zaj.) Méltóztassék csak rámbízni és méltóztassék megengedni, hogy kifejtsem a magam álláspontját. (Müller Antal: Ez gazdasági kérdés, nem politikai kérdés!) T. Ház! A költségvetési és a megajánlás! vita folyamán bőséges bírálat hangzott el az ellenzéki padokról. (Müller Antal: Örüljünk, hogy munkaalkalom van!) Jogos és indokolt volt a bírálat, a kormánypárt ezt jórészben mégis rossznéven vette tőlünk, jóllehet a kormányzati politika még sokkal szigorúbb bírá-, latot érdemelt volna, s íme most maga a kormány áll elő önbírálattal s ezzel a javaslattal, azt hiszem, az ellenzék bírálatán túlmenő bírálatot gyakorolt önmaga felett. Azi országos nagy harangzúgás, a korteshadjárat szóóceánja és az ígéretek beláthatatlan tömege után íme, ide zsugorodott minden. Az ígéret után letett a kormány egy rézpolturát a nemzet asztalára, mondván, ezt adom az élet megindítására. Az, aki az ország mai gazdasági helyzetét és szociális viszonyait ismeri, ezzel a rézpolturával nem lehet megelégedve és nem mondhat mást, mint hogy ennél jóval meszszebb kell menni. Nem vitás, — ezt nem tagadta Petrovácz képviselő úr sem — hogy ma világszerte a munkanélküliség problémája áll előtérben. Minden reformgondolatnak megindulása, alfája és ómegája az élet megindítása. Bárhova nyúl a kormány, bármelyik problémakomplexust akarja megoldani, vagy a megollást megkezdeni: mindenhol elsősorban és elsőfokon arra kell gondolnia, hogy magát az életet indítsa meg. Munka, mozgás, alkotás, fogyasztás, a munkanélküliség megszüntetése és a fogyasztóképesség helyreállítása — ez az, amire legelsősorban volna szükség és aminek megoldásától függnek a későbbi, a további problémák. Most már az a kérdés, hogy ez a javaslat, amely íme, előttünk fekszik, .alkalmas-e ennek a szerepnek sikeres betöltésére? (Egy hang jobbfelől: Persze, hogy alkalmas!) Szerény felfogásom szerint nem, mert még a meginduláshoz is kevés. Egy ezermillió pengős költségvetés keretében sokkal több ilyenirányú tételnek kellene helyetfoglalnia. Éppen azért mondjuk meg, hogy a sorrend elhibázott. Ezért kellett volna kezdeni egy demokratikus választójoggal (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon. — Ellenmondás ok a jobboldalon,) és a titkos választás alapján megválasztott parlamenttel. Ez elé kellett volna mennie a kormánynak bizonyos javaslatokkal. Merem állítani, hogy egy ilyen parlament elé, egy demokratikus választójog alapján, titkos szavazással megválasztott parlament elé ilyen vérszegény javaslattal a kormány nem mert volna állni. (Gr. Festetics Domonkos: Ugyan, ugyan!) Azért mondom, hogy elhibá-1 zott a sorrend, mert előbb kellett volna megalkotni a becsületes választójogot és ez eredményezte volna az alapját azután a további gazdasági és szociális fellendülésnek, (Zaj a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne folytassanak magánbeszélgetéseket. Propper Sándor: A magyar gazdasági élet áhítja a termékeny megújhodást. A magyar gazdasági élet ájultan hever. Hiszen — hogy a sok közül csak egy mondatot idézzek — hallottuk Petrovácz képviselő úrtól, hogy a pengőtulajdonosok téglába mentik át pengőjüket. Ez végigmegy az egész vonalon. A magyar gazdasági élet szívverése már-már kihagy. Az élet vonatjának minden kocsijára kitették a »megtelt« táblát. (Egy hang jobbfelől: Jaj, de szép volt!) Sehol semmi lehetőség az elhelyezkedésre. Az ifjúság, az új generáció sem ipari,