Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-55

580 Az országgyűlés képviselőházának 55, leszűrődött tapasztalatok alapján készültek és minden remény megvan arra, hogy ezekkel a vásárlóközönség frontja hosszú időre biztonságban lesz. A nemesfémipar és kereskedelem érdekeit szolgálja mindenekelőtt a finomsági fokok újból való szabályozása. A finomsági fokok' szabályozása alkalmazkodik az érmék finomsági fokához. Ez a gyáriparnak rendkívül nagy előnye, mert hiszen a gyáripar elsősorban az érmékből szerzi be a maga nyersanyagát. Az aranynál a dukátarany az, amelynek finomsági fokát a törvényjavaslat alapul vette. Ez az arany a legtöbb európai államban bevezetett arany érmék finomsági fokát jelképezi. Az ezüstnél a »sterling« ezüstöt vette a finomság alapjául, amely — a világkereskedelemben standardizált áru lévén —- igen alkalmas arra, hogy az ezüstiparnak megfelelő nyersanyagot szolgáltasson minden különleges ötvözés nélkül. A platina és a fehérarany ötvözését a törvény nem köti meg, teljesen szabadon hagyja, ilyenformán kívánja az ipar fejlődését ezen a téren is szolgálni. A törvényjavaslat épúgy, mint a régi törvény, szigorúan előírja, az arany és az ezüst ötvözését. Erre feltétlenül szükség van, mert hiszen enélkül jelentőségét veszti az úgynevezett karcpróba, amely olcsó, praktikus és biztos eljárás. Különböző ötvözetek ezt megakadályoznák és illuzóriussá tennék. Mindazonáltal a törvényjavaslat nem akar a fejlődés útjába állani és felhatalmazza a pénzügyminisztert arra, hogy bizonyos esetekben eltekinthessen ettől a rendelkezéstől és megengedi új ezüst- és aranyötvözetek készítését. Ugyancsak új gondolat, amely igen elismerésreméltó, méltánylandó és helyes, hogy a fémjelzés alkalmával beolvasztásra kerülő nemesfémárunál kivételes esetekben, amikor azt az illető nemesfémiparos károsodása indokolttá teszi, kártérítési lehetőséget nyújt. Ez is egészen új rendelkezés. Minden modern törvényhozás felvette ezt a rendelkezést. Kiválóképpen szolgálja a nemesfémipar és kereskedelem érdekeit az a rendelkezés, amely a zálogházakat, árverés csarnokokat, bizományi üzleteket, fém jelzési kötelezettség és állami ellenőrzés alá vonja. Ilyen módon ezek az intézmények nem csinálhatnak a jövőben olyan illegitim konkurrenciát, amely a múltban erősen érintette a nemesfémipar érdekeit. (Ügy van! a balközépen.) A kivitel szabadsága ugyancsak a nemesfémipar érdekeit kívánja szolgálni. Ez különben a dolog természetéből származik, mert hiszen mindig az importáló állam fémipari fém jelzési szabályai az irányadók, a törvény tehát ezt szabadon hagyja. Mindezek alapján megállapítom, hogy a nemesfémipar és kereskedelem érdekeit a törvény messzemenően kívánja istápolni és gondoskodik arról, hogy a nemesfémipar bizonyos keretekben szabadon fejlődjék. A nemesfémipar- és kereskedelem szempontjából még néhány körülményre kívánok rámutatni. Az egyik a nyersanyag beszerzése. Etekintetben vannak nehézségek, amelyek ugyancsak visszahatnak a nemesfémipar fejlődésére és létére. Ugyanis az aranyrendelet óta csak az ékszerek forgalma szabad és minden egyéb arany, így az érmék is a budapesti nemesfém és drágakő csarnok útján kerülhetnek forgalomba. Azóta elmondhatjuk, hogy az aranyforgalom tulajdonképpen megszűnt és a nemesfémipar csak a tört aranyból tudja magát valamiképpen ellátni. A nemesfémipar ülése 1935 november 8-án, pénteken. havi szükséglete 35—40 kiló arany, ezzel szemben a Pénzintézeti Központ hat hónap alatt mindössze 14 kiló aranyat juttatott a nemesfémiparnak. Kívánatos volna, hogy ez az életképes ipar, amely közvetlenül 30U0, közvetve 10—12.000 lélek eltartásáról gondoskodik, ez irányban is élvezze a kormány támogatását annál is inkább, mert nyersanyag hiány Jibun csökken a belföldi termelés és emelkedik a készáruk behozatala, ami csökkenti a munkaalkalmat és súlyosan érinti a nemesfetüipari termelés intenzitását. Elismerem, hogy a nyersanyag tekintetében sok nehézség van, hiszen a békebeli lelőhelyeinket elveszítettük és csakis az újabban az állam által feltárt recski bánya termel némi aranyat és ezüstöt. Hogy ez a termelés mit jelent, erre nézve legyen szabad csak azt megjegyeznem, hogy a recski aranybánya évi termelése 80—100 kilogramm arany, 4—600 kilogramm ezüst. Ezzel szemben Nagymagyarország békebeli termelése évi 3000 kilogramm arany és 10.000 kilogramm ezüst volt, de volt olyan esztendő, — 1896 — amikor az ezüsttermelés 27.000 kilogrammra rúgott. Csak úgy mellékesen jegyzem meg a recski bánya termelésével szemben összehasonlításképpen, hogy a világ 1934-ben 725.000 kilogramm aranyat és 5,670.000 kilogramm ezüstöt termelt. Ugyancsak a nemesfémipar érdekeit szolgálja az, ha technikai téren tudna valami segítséget a kormánytól kapni. Ugyanis az a helyzet, hogy az ezüstlemezt nem tudjuk belföldön előállítani, azt külföldről hozzuk be, mert az ezüstlemez készítéséhez olyan különleges drága gépekre van szükség, amelyeket nemesfémiparunk behozni, megszerezni nem tud. Azt hiszem, kívánatos volna, ha ezt a kérdést a pénzverő hivatal keretén belül meg lehetne oldani és akkor hazai nemesfémipari termelésünk a külföldtől etekintetben is független lehetne. Ezekre akartam a pénzügyminiszter úr gondoskodó figyelmét felhívni, aki a nemesfémipar érdekeit olyan igazi megértésééi kezelte ebben a törvényjavaslatban. Végül a teljesség érdekében világítok rá arra a körülményre, hogy a törvényjavaslat a fémjelzési illetékek tekintetében konkrét rendelkezést nem tartalmaz és ezt a kérdést egy felhatalmazással a pénzügyminiszter úr hatáskörébe utalja. Miután ez a rendelkezés bizonvos rugalmasságot biztosít a fémjelzési illetékek terén, igen helyesnek kell mondanom, mert hiszen a fémjelzési illetékek nagy része a szomszéd államoknak, a külföldnek a fémjelzési illetékeihez alkalmazkodik. Bizonyos változások etekintetben lehetségesek, a törvény erre módot nyújt a pénzügyminiszternek, aki ilyen módon is mindig paritásban tarthatja a belföldi nemesfémipar érdekeit a külfölddel szemben. A törvényjavaslat természetszerűleg nem érinti a fényűzési forgalmiadó kérdését. Csak a teljesség kedvéért említem ezt meg. A fényűzési forgalmiadó eredeti formájában tulajdonképpen nincs már hatályban. Ez igen helyes, hiszen ha a pénzügyi jog történetét nézzük, látjuk, hogy a fényűzési forgalmi adók mindig fiskális célokat szolgáltak, mindig olyan időkben jelentkeztek, amikor az állam igen nehéz helyzetben volt. De a fényűzési forgalmi adók mindenütt elsorvadtak, mert a gyakorlati és a drága ellenőrzés előbbutóbb illuzóriussá tette ezt az állami bevételt. (Esztergályos János: De van forgalmi