Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-33

44 Az országgyűlés képviselőházának Sí tudnak munkát adni, munkanélküli segélyt akarnak adni. (Petrovácz Gyula: Nagy államok mentek tönkre bele! — Esztergályos János: Ebbe nem!) Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a munkásban az önérzetet is kell nevelni; A munkást munkaalkalmakhoz kell juttatni. Ebben a kérdésben nincs közöttünk nagy differencia, mélyen tv Esztergályos képviselőtársam. (Esztergályos János: Amíg nincs munka, addig segélyt kell adni!) Ebben a kérdésben nincs ellentét köztünk, mert én is azt mondom, hogy ne munkanélküli segélyt, hanem munkát adjanak. Ha munkát tudunk adni, akkor a munka révén úgyis biztosítani tudjuk a megélhetést. Ez a helyes álláspont. Az utóbbi időben többízben rámutattam a kisipar súlyos és nehéz helyzetére. Eat nem is kell képviselőtársaim, előtt hosszasabban igazolnom, hissen mindegyikük tanuja a saját kerületében annak a szomorú helyzetnek, amelyben a kisiparosok vannak. A magyar kisipar és kézműipar talán .soha nem volt ilyen válságos helyzetben. A magyar kézműiparosok mindig gerinces, nemzeti érzéstől telített, hazafias egyének voltak. Amint a gazdaosztályt megsegítettük, úgy ne engedjük elpusztulni és tönkremenni a magyar kézműipart sem. A magyar Képviselőház szívéhez appellálok ma, amikor 300.000 kisiparos és kézműiparos válsággal küzd és saját nyomorát titkolva mindent elkövet, hogy az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, iparkodjék exisztenciáját fenntartani. Mi képviselők vagyunk hivatva arra, hogy törvények révén az embereknek jobb sorsot juttassunk. Alkossunk tehát oly törvényeket,' amelyekkel sokaknak tudunk kenyeret juttatni. En nem azokat a törvényeket szeretem, amelyek révén egyes kis csoportok jutnak előnyhöz, hanem azt a törvényt értékelem, amelynek keresztülvitelével, az életbe való átültetésével minél több ember érzi annak áldásait. Ilyen ez a 15 millió pengős beruházási javaslat is. Mennyi embernek, mennyi munkásnak lehetne munkaalkalmat juttatni, ha ez helyesen, igazságosan, célszerűen lenne elosztva. (Csoór Lajos: Ha 150 millió volna és nem 15 millió! — Mózes Sándor: Hát erre a célra legalább annyit kellett volna felvenni. Megszavaztuk volna mi is! — Gr. Festetics Domonkos: Könynyű beszélni! Adjanak pénzt!) A napokban a székesfőváros polgármesterének átadtam egy memorandumot, amelyben felhívtam figyelmét a székesfőváros kézműiparosainak súlyos helyzetére és rámutattam arra, hogy most, amikor a főváros 21 millió pengő rendkívüli beruházást eszközöl, sajnálattal azt tapasztalom, hogy ennek a 21 millió pengőnek legalább 95%-a a nagyipar kezeibe fog kerülni és alig jut valami a válsággal küszködő kisiparnak. Kérdezem, vájjon nem lehetne-e ezt úgy megcsinálni, hogy ugyan a nagyipart is foglalkoztassuk és a nagyiparban foglalkoztatott munkásoknak is juttassunk munkát, de ugyanakkor kreáljunk ilyen természetű munkaalkalmakat a kisiparnak és a kézműiparnak is, hogy az is tudjon boldogulni. (Gr. Festetics Domonkos: Fizesse jobban a nagyipar a munkásokat! Mi gazdák jobban fizetjük őket!) ; A miniszterelnök úr tegnapelőtti beszédében bejelentette a heti 48 órás munkaidőnek bevezetését. Ez szintén egy lépéssel előreviszi a munkásság ügyét. Azt mondják, hogy ez a munkaidő is sok, mert nagyon kevés a munkaalkalom. Mégis ez törvényesen biztosítaná, hogy a munkaadók nem dolgoztathatnának egy munkással ülése 1935 június 15-én, szombaton. többet 48 óránál, úgyhogy ott, ahol a munka összegyülemlése ezt megkívánja, több munkást alkalmaznának. Miért dolgoztatnak ma például egyes gyárak napi 12 órán át. Miért nem dolgoztatnak e helyett napi 8 órát? Akkor egyharmadával több munkást tudnának foglalkoztatni, amiáltal ezeknek az embereknek is jutna legalább egy kis darab kenyér. Bejelentette a miniszterelnök úr a vasárnapi munkaszünet törvény beiktatását. T. Ház! Ezzel is ezt a célt szolgáljuk, mert ha a hat hétköznapon sem tudjuk foglalkoztatni a munkásokat, miért dolgoztatunk velük vasárnap? Hiszen mi keresztény Magyarország vagyunk, mindig büszkén hivatkozunk erre, nekünk kellene tehát itt is jó példával elöljárnunk. Nem kellett volna-e már régen a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt meghozni, nem pedig utána menni Ausztriának, Csehszlovákiának, Romániának és a többi államoknak, ahol ebben már előbbre vannak és ahol rendezve van a vasár- és ünnepnapi munkaszünet? Szoros öszszefüggésben van ez is a munkaalkalmak biztosításával, mert úgymint a 48 órás munkahét bevezetése, a vasárnapi munkaszünet is több munkásnak fog munkaalkalmat juttatni. Szociális szempontból is fontos tehát, hogy ezt a nagyhorderejű kérdést minél előbb megoldjuk. Ha jól emlékszem, éppen a jelenlévő pénzügyminiszter úr mondotta itt egy évvel ezelőtt, egyik szerény felszólalásom kapcsa a, hogy a vasárnapi munkaszünetről szóló < törvényjavaslatot rövidesen beterjeszti. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Készen van!) Ha készen is van, miniszter úr, de nincs itt a Ház előtt, pedig nekem az a meggyőződésem, hogy úgy a 48 órás munkahétről szóló törvényjavaslatot, mint a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényjavaslatot készséggel és örömmel szavaznánk meg, még a nyári szünet előtt. Tessék tehát idehozni, t. miniszter úr, illetve a keres^ kedelemügyi miniszter úr hozza ide. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem is kell hozzá törvény, rendeleti úton is elintézhető!) Ha rendeleti úton is el lehet intézni, akkor még jobb, bár szerettem volna, ha törvény keretében intéznők el, mert akkor mód adatnék nekünk, képviselőknek is a hozzászólásra, és akkor a vasárnapi munkaszünetet úgy szociális, gazdasági, mint vallási szempontból... Elnök: T. képviselő úr, nem a vasárnapi munkaszünet kérdése van napirenden. Müller Antal: Én ezt azért kapcsoltam bele beszédembe, mert szerintem — minthogy itt most beruházási kölcsönről van szó — a vasárnapi munkaszünet bevezetésével több munkaalkalmat tudunk biztosítani. Éppen ezért mondottam, hogy a gazdaság érdekeket is szolgáló ezt a törvényjavaslatot minél előbb hozzák ide. T. Ház! A miniszterelnök úr említést tett a kartelekről is; megemlítette a kartelek árpolitikáját, nevezetesen azt mondotta, hogy a kartelek kérdésének hangoztatása nagyon sok esetben nem azzal a realitással történik, amely szükséges volna és szinte már jelszóvá vált. Ö a kartelek működésében csak a kartelek árpolitikáját hibáztatja. En is ezt hibáztatom és ezt hibáztattam mindig is, mert nemzetközi vonatkozásban vannak olyan kartelek, amelyek az értékesítésre alakultak, tehát felosztották maguk között vagy az országot, vagy pedig nemzetközileg a piacot és azért tömörültek kartelbe, hogy ne sértsék egymás üzleti érdekeit. Vannak olyan kartelek, — sajnos, nem Budapesten, hanem külföldön — amelyek a terme-