Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-32

Az országgyűlés képviselőházának 32. den eladósodott ember, nemcsak a földmívesosztályt értem ez alatt, mert hiszen elegendő eladósodott ember van abból az időből az értelmiségi osztályban és a tisztviselő-osztályban, elég eladósodott van abból az időből a háztulajdonosok, az iparosok és a kereskedők között is — annakidején 1929-ben és 1930-ban egynegyedrész értékben vették fel azt a pénzt, akkor, ebből nem lehet másképpen kilábolni, mint úgy, hogy ezek az adósok ugyanolyan vásárlóerejű, ugyanolyan értékű pénzt fizessenek és vásárló erőben ugyanannyit fizessenek viszsza, nem pedig mai névértéket fizetve négyszeres vagy háromszoros értékben fizessék meg a tartozásukat. Egyébként képtelenek is arra, hogy ezt megcselekedjék, ennélfogva a hitelezőnek sincsen a mai helyzetből haszna, mert ez meg nem fizethető adósság, amely csak fel van írva, amely után keservesen kell valahogyan kiizzadni a kamatokat és amely tartozás mind nagyobb nyűggé, mind gyűlöletesebbé válik, úgyhogy egy-két év múlva tényleg le kell majd írni. Miért nem teremtünk akkor már most tiszta helyzetet, hogy leemelve a nemzet válláról, éppen a legkisebbeknek, a millióknak válláról ezt a nehéz terhet, lehetővé tegyük számukra, hogy újra nekiindulhassanak az életnek. Nem tudnak dolgozni a ma élő iparos, kereskedő és értelmiségi osztály számára, hogy ezek fogyasztói legyenek, mert hiszen ami kis pénzt össze tudnak szedni ilyen szörnyű vásárlóerejű pénz mellett, ilyen szörnyen leromlott árak mellett, azt elviszik kamatban, elviszik adóban, abból nem tudnak ipart és kereskedelmet éltetni, abból nem tudják éltetni az értelmiséget, sajátmaguk pedig fizikailag és lelkileg tömegével mennek tönkre és az egészen kis magyar gyermekhad jövőjét veszélyeztetik, egészen elsatnyítják, elsanyargatják az egészen ifjú nemzedéket, mert hiszen minden elmegy kamatra, minden elmegy adóra és minden elmegy arra, hogy nincsen munkaalkalom. Mert ilyen megdrágult pénz mellett hiába beszélünk arról, hogy a kormány akármilyen jóindulattal igyekeznék segíteni,, hogy munkaalkalmat teremtsen, ez tökéletesen lehetetlenség. Végre is azt, hogy egy rendszer jó-e vagy rossz, az eredeményei szerint kell megítélni. (Igás! Úgy van! balfelől.) Ha lehetséges olyasmi, hogyha egy tízholdas gazda, akinek tehermentes ingatlana van, megjelenik egy intézetnél, vagy egy magánosnál, hogy az adjon néki kölcsön 2000 pengőt, vagy ha akár egy húszholdas gazda teszi ezt, kinevetik és kirúgják, (Drozdy Győző: A bankok spekulálnak!) akkor itt már baj van, (Drozdy Győző: Ügy van!) akkor itt már egy olyan pénzzel állunk szemben, amely útonálló zsivánnyá lett, hogy kirabolja a valódi életjavakat és a valódi élet ja vaknak nem ad tartalmat. Ha ez így van, akkor ezen változtatni kell. Annál könnyebb ez a választás, mert hiszen a t. 'kormány előtt itt van a Nemzeti Bank bankjegymozgásának grafikonja. Kérdezze meg attól a Nemzeti Banktól: ha te 1931-ben 125 millió pengő ércfedezet mellett tudtál mozgatni 500,781.000 pengő értékű bankjegyállományt, ami nem volt veszedelem, ami tehát nem volt a magyar valutának megtámadása, akkor hogyan van az, hogy ma 114 millió pengő, tehát alig 10 millióval kevesebb ércfedezet mellett te csak 325 millió pengő bankjegyforgalmat tartasz fenn, ami nem elég cédula arra, hogy a nemzeti forgalmat lebonyolítsa? Akkor hogyan ülése 1935 június lA-én, pénteken. 15 van az, hogy ezen a t. kormány nem tud segíteni? (Zaj a baloldalon.) Mint mondottam, a rendszert az eredmények szerint kell megítélni. Méltóztatnak látnij hogy megszavazott a t. többség 1176 milliiónyi terhet, amely csak az állam eltartására megy el, ennyi terhet rakott rá a magyar népre. Ehhez bízvást hozzá lehet számítani körülbelül 300 milliót, — legalább ennyit — amellyel az önkormányzatokat és az egyházakat tartja el; azonkívül eltartja a Mabi.-t, az Oti.-t. De itt is, ennél a rendszernél nézzük meg az eredményt, mert hiszen ha ennek megrendszabályozására, valami javításra szükség volna, akkor arra megadnám a felhatalmazást. A Mabi.-nál, az Oti.-nál a sajátmagunk életéből, praxisából látjuk, tudjuk, hogyha a mi kis háztartási alkalmazottunkat kellene, nem tudom, az Üti. szolgáltatásaiban részesíteni, van-e köztünk egy is, aki ezt megteszi. Nem tesszük meg, mert napokat vesz igénybe, amíg az a szegény kis teremtés hozzájut ahhoz, hogy neki a szolgáltatással rendelkezésére álljanak. Minden jóravaló, egy kicsit tehetősebb ember, de majdnem mindenki így van a munkásával, a háztartási alkalmazottjával és felettünk itt terpeszkedik ez a két intézmény,, amelynek összesen több mint 80 milliós budgetje van, s amely több mint 20 milliót költ el évente saját rezsijére és tartalékolására. Bocsánatot kérek, ha egyszer itt a kormánynak ilyen nagy hatalma volt eddig és erre tovább is szüksége van, ha erre kérne felhatalmazást, meg is adnám neki, ha ezt akarná megrendszabályozni, ha el akarná törölni az Oti.-t és a Mabi.-t és az önműködő ellátás rendszerére térne át. Fizessék be az arra kötelezettek a biztosítási díjakat, ezzel szemben a törvény alapján jár a jogosultaknak az ellátás és ezt az ellátást adja meg, fizesse ki értük minden hónapban a községi pénztár, mint ahogyan kifizetik az Oti.-nál a recepteket. Legyen szabad orvosválasztás, menjen az a biztosított oda, ahhoz az orvoshoz, akihez akar és mint eddig, abba a gyógyszertárba viszi a receptet, ahová akarja és a gyógyszerész összegyűjti azokat a recepteket, ugyanígy legyen itt is: a beteglapokat adja be az orvos összegyűjtve minden hónapban és a községi pénztár a neki járó díjat fizesse ki. Nincs szükség erre a szörnyű apparátusra és el kell hárítani azt az embertelenséget, azt az önmagával tehetetlen rendszert, amely mindenkinek csak szenvedést és szenvedést jelent, egy pár embernek pedig csak szinekurát. Ezek az intézmények rengetegbe kerülnek és nem használnak a betegnek, nem használnak senkinek. Meg lehet oldani az egyenes adók kezelésével egyidejűleg a díjak beszedését. ValaaarT tenni kell, valamit segíteni kell itt. Lefetfl£ hogy én egy kissé talán túlmegyek egy^ irány kijelölésében, de ha jelzem, hogy ebben az irányban valamit tenni kell és lehet és látjuk, hogy tenni szükséges, hiszen megdöbbenéssel nézzük ezeket az állapotokat, akkor azt mondom, hogy ha erre vagy ilyesmire kérne a t. kormány felhatalmazást, akkor megadnám neki. De hiszen volt ideje három esztendeig. Három esztendővel ezelőtt már ránk szakadtak — nagy részben váratlanul — a bajok, amelyeket a korábbi kormányzatok nem ismerhettek fel, az akkori kormányzat azonban már felismerhette ezeket. Ha tehát már három éve nyitott szemmel látják ezeket a problémákat, akkor nem tudom, hogy három; év múlva hogyan lehet, hogy most idejönnek és felhatalmazást kérnek a pénzügyi diktatúrára.