Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.
Ülésnapok - 1935-40
222 Az országgyűlés képviselőházának UO, bizalommal viseltetem és meg vagyok arról győződve, hogy a honvédelmi miniszter urat a legmesszebbmenő jóindulat, jószándék, hazafias törekvés fűti át, még abban az esetben sem fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot így, amint van, mégpedig azért nem, mert ez a törvényjavaslat rengeteg sok lehetőséget ad ahhoz, hogy az, aki ezt a törvényt — már mint a meghozott törvényt — úgy akarja kezelni, hogy az a szabadságjogok ellen irányuljon, a honvédelem mentsége mellett a szabadságjogok ellen is súlyos merényleteket követhet el. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Természetesen ez kizárólag csak arra vonatkozik, hogy aki ezt úgy alkalmazza, miután azonban ez a törvény heláthatatlan időre van szánva, minthogy pedig mi nem tudjuk, hogy jönnekmennek a kormányok és hogy változnak az egyes miniszterek, tehát azt hiszem, csak akkor megnyugtató ránk nézve ezt a törvényjavaslat, ha abban olyan garanciákat találunk, amelyek egyszersimindenkorra tételes biztosítékot nyújtanak a szabadságjogok tekintetében. (Mózes Sándor: Nagyon helyes álláspont!) Ennek a törvényjavaslatnak 1. §-a annyira tág és annyira szabadon magyarázható, hogy ezzel szemben a polgárság minden biztonságérzete megszűnik. Azt merem mondani, hogy ezzel az 1. §-szal tulajdonképpen megszűnik az emberek személyes szabadsága, mégpedig azért, mert nemcsak háború esetére van itt intézkedés, — amit természetesen megértenék — hanem, intézkedés van általában az úgynevezett gyakorlatozások esetére is, a nélkül, hogy az pontosabban meg lenne jelölve. Tehát minden lényt, mindenkit, aki az országban van, a 15 éves kislánytól a 60 éves öregasszonyig — hogy úgy fejezzem ki magamat — mozgósítani lehet, akármelyik percben, akármelyik pillanatban, a nélkül, hogy annak bármiféle korlátját látnók, hogy bármi tekintetben biztosítva látnók a törvényjavaslatban azokat a határokat, ameddig ez mehet. Sőt az 1. § még csak azt sem mondja meg, hogy ki kötelezheti az állampolgárokat ilyen légvédelmi bevonulásra. (Mózes Sándor: A legnagyobb hiba benne!) A 2. §, amelyben a mozgási szabadság korlátozásáról van szó, megmondja, hogy ezeket a különleges rendelkezéseket a honvédelmi^ miniszter az illetékes miniszterekkel egyetértően rendeletben szabályozhatja. Amikor tehát a 2. | utal arra, hogy ezeket a rendelkezéseket a miniszter úr fogja majd megtenni, ugyanakkor az 1. $-ban nincsen erről szó. Ebből az következik, hogy ezt a jogot a miniszter úr esetleg ráruházhatja más tényezőkre is, így a községi jegyzőkre, a szolgabírákra és nem tudom, milyen más hatóságokra, úgyhogy azoknak mérlegelése alá fog tartozni, hogy kiket, mikor, milyen körülmények mellett hívjanak be ilyen légitámadás elleni gyakorlatra vagy kiképzésre. Aki tisztában van azzal, hogy egynémelyik faluban — mondjuk, talán kivétel ez, de sajnos, sok ilyen kivétel van — hogyan kezelik az ilyen jogokat az egyes közigazgatási hivatalnokok, a jegyzők, a szolgabírák, annak rögtön, akarva, nem akarva az első gondolata, amely eszébe ötlik, az, hogy ezt a szakaszt bizony arra lehet majd használni, hogy az a jegyző, vagy az a szolgabíró azokat az embereket, /akik "neki valamilyen vonatkozásban kellemetlenek, egyszerűen berendelheti valamilyen légvédelmi gyakorlatozásra, mégpedig meghatározatlan időre és meghatározatlan időben. ülése 1935 június 27-én, csütörtökön. Minthogy az 1. §-ban az van, hogy alkalmasságának megfelelő személyes szolgálatra vonható be bárki, ez szintén meglehetősen tág vonatkozású meghatározás. Nem tudjuk először is, hogy ez az alkalmasság hogyan értendő, orvosilag megvizsgált alkalmasságról, vagy pedig szintén valamelyik közigazgatási hatóság által megállapított alkalmasságról van-e szó. Ez szintén olyan hiány és egy olyan tág lehetőség, amely bennünket egyáltalában nem nyugtat meg. Abból a körülményből kifolyólag, hogy az indokolásból kitűnőleg megállapítható, hogy ez a behívás nem általános természetű, hanem csak részleges vonatkozású, megint felmerül az a kérdés, hogy milyen szempontok szerint és hogyan hívják be az állampolgárokat, (korosztály szerint, vagy egyáltalán mi az a szempont, amely behívásukat lehetővé teszi. (Mózes Sándor: Például ellenzéki álláspont!) Mert hiszen ennek az általános felhatalmazásnak alapján tényleg megtörténhetik, — ad absurdum vive a dolgot — hogy egyes ellenzéki községeket választás idején behívnak légügyi szolgálatra. Tudniillik ebben a tövényjavaslatban nincsen olyan biztosíték, amely ezt megakadályozná. Igaz, hogy ebben a törvényjavaslatban nem szeretnék politikumot látni és nem is látok, sajnos azonban, ennek a leendő törvénynek alkalmazása bizony lehet politikum, éppen ezért gondoskodni kell arról, hogy legyen benne legalább egy olyan szakasz, amely ezt lehetetlenné teszi. Minthogy már sokszor megtörtént, hogy egyes jogokat bizonyos politikai akarat kikényszerítésére használtak fel, szükségesnek tartom, hogy ebbe a törvényjavaslatba belefoglaltassék az, hogy például választások ideje alatt légvédelmi gyakorlatok nem tarthatók. (Derültség.) Ez egy egyszerű szakasz lenne csak, azonban mindenesetre megnyugtatná az egész ellenzéket, mert lehetetlenné tenné azt, hogy ilyen légvédelmi gyakorlatot tartsanak egy ellenzéki faluban például a választások napján. En. elhiszem azt, hogy az igen t. miniszter úr' nem gondol erre, a községekben azonban a jegyző urak, meg a szolgabírák sokkal fifikusabbak, azoknak ez -nagyon hamar eszükbe jut és azok azután igen könnyen akkor csinálnak légvédelmi gyakorlatot, amikor a polgárság éppen politikai akaratát szeretné gyakorolni. Kétségtelen, hogy ez a szakasz rengeteg sok visszaélésre ad alkalmat. Igaz ugyan, erre azt a feleletet kaptuk, hogy lehetetlenség ezt a politikum szempontjából felfogni, mert ez tiszta katonai vonatkozású, védelmi érdekű kérdés. Láttam azonban a gyakorlatban, hogy nagyon sok olyan kérdés van, amely szintén nem politikai kérdés és a végén mégis az lesz belőle. A trafik például nem politika, a kocsma sem politika és végeredményben trafikot is, meg kocsmát is csak az kap, aki bizonyos politikai szolgálatokat hajlandó teljesíteni. (Mózes Sándor: Még óvodát is!) T., Ház! Ebben a szakaszban tehát igenis veszedelmet látok, még pedig abban a vonatkozásban, hogy ezt a szakaszt azok az alsó hatóságok, amelyek nagyon sokszor megkontreminálják a miniszter urakat is, (Klein Antal: Utólagos jóváhagyásával!) visszaélésre fogják felhasználni. Hiszen az alsó hatóságok sokszor csak bizonyos érdemeket akarnak szerezni és a miniszterek sokszor talán nem is^ látják, hogy azoknak az érdemeknek mi az útja. A miniszterek sokszor talán nem is tudják, hogy amíg egy bizonyos érdemet felmutat alsó ható-