Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-39

212 Az országgyűlés képviselőházának ügyminiszter úr nem tudta elintézni. Elismerésben tehát nines hiány. Nem tudom, hogy a most itt felsorolt művészek és művésznők között melyiknek fizetéscsökkenését méltóztatik rekriminálni. (Mozgás.) En azon a véleményen vagyok, hogy ezt a kérdést személyi szempontból nem lehet megítélni. Az igazgatónak igenis, egyéni szempontok szerint kell eljárnia, de az illető énekesek egyéni tulajdonságai szerint: a hang minősége és a játékképesség szempontjából. De másrészt nagyon jó énekeseknél és, jó színészeknél is előfordulhat, mint e névsorból látható, hogy az Operának az egyik évadban nincs szüksége az illető művészre, mert nem tudja megfelelően foglalkoztatni és ezért redukálja az illetőnek -a fizetését, vagy elengedi azt a tagot a művészi társulattól. Nem tudom, miért volna éppen az Operánál és a Nemzeti Színháznál kötelességünk megtartani azokat a tagokat, akiknek munkaerejét fizetésük arányában nem tudjuk kellőképpen kihasználni. A másik kérdést illetőleg: méltóztatott itt Németh Mária és Pataky Kálmán esetére célozni, akikhez én hozzáfűzöm Svéd Sándort is. Ezek a kiváló művészek olyan magas fizetés alapján énekelnek, hogy nem tudjuk a Magyar Királyi Operaháznál kizárólagos tagként megtartani őket. Mégis sikerült biztosítani eddig még minden esztendőben és ezután is sikerülni fog biztosítani, hogy mind a hárman az Operaházban is jelentékeny számú előadáson fognak résztvenni külföldi kötelezettségeik ellenére,. Ezeket a művészeket és művésznőket mi nagyon megbecsüljük, nekik megfelelő fellépti díjakat biztosítunk és tudomásom szerint niinos is semmi különösebb panaszuk az Operaház ellen. Arra azonban nem vállakozhatom, hogy ezzel a csekély szubvencióval, — mert hiszen a bécsi Operának sokkal nagyobb szubvenciója van — ez elsőrangú művészeknek ugyanolyan fizetéseket adhassak, mint amilyeneket Bécsben adnak. Kénytelen vagyok tehát ezeken a nagy magyar értékeken külföldi dalszínházakkal megosztozni. E kérdés kapcsán méltóztassék megengedni a képviselő úrnak, — anélkül, * hogy személyeskednék vele szemben, amit a legtávolabbról is kerülni óhajtanék — hogy arra kérjem, ne méltóztassék felülni különféle szállongó híreknek és tréfáknak. A Nemzeti Színházzal kapcsolatban, amelyet elöljáróban megméltóztatott dicsérni, hasonló igen szomorú hírek kelnek lábra, amelyeket a (közönség elhisz^ és amelyeknek szószólói akadnak a sajtóban és a közéletben is. En például napról-napra hasonló vádakat olvasok a Nemzeti Színház újjászervezésével kapcsolatban. A múltkor egy illusztris művésznő, aki most nyugdíjba "került, nyilatkozatot tett, amelyben a nemzetiszínházi átszervezést úgy állította he, mintha Gál Gyula, Rózsahegyi Kálmán és ő elkergettettek volna a Nemzeti Színháztól. Méltóztassanak tudomásul venni, hogy Gál Gyula — aki meg vagyok győződve, hogy ebben a tekintetben soha senkinek egy panaszos szót sem ejtett, ki a száján, mert nem is ejthetett, és akinek egyéniségét és művészetét én igen nagyra becsülöm — semmiféle károsodást nem szenvedett. Nem kergették el és nem kap kisebb javadalmazást, mint eddig kapott, csupán ; az történt, hogy korának megfelelően a nyugdíjas színészek állományába helyeztetett át; meg39. ülése 1935 június 26-án, szerdán. kapja a nyugdíjintézettől nyugdíját, megkapja az ezt 'magasabb összegre kiegészítő örökös tagsági illetményt, ezenfelül megkapja szerződésben azt az összeget, — mert fel fog lépni továbbra is a Nemzeti Színházban —amely az ő dotációját kiegészíti eddigi fizetésére. Hasonlóképpen megkapja a, Színművészeti Akadémiánál is nyugdíját és tanári tiszteletdíját. A lapok pedig napról-napra hozzák a hírt, hogy Gál Gyulát a Nemzeti Színház kegyetlen direktora kidobta az utcára! Ugyanilyen állításokkal találkoztam Rózsahegyivel kapcsolatban, noha neki a direktor azt az ajánlatot, amelyet Gál Gyula örömmel elfogadott, első nyilatkozatában szintén megtette, de ő nem fogadta el. Ha ilyen nyilatkozatok után indulunk, akkor csak azoknak az üzleti érdekeknek teszünk szolgálatot, amelyek a háttérben felismerhetők mindenütt, ahol a Nemzeti Színházat vagy az Operaházat támadni szokták. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Nagyon jól tudom, hogy Dinnyés Lajos képviselő úr távol áll ezektől a köröktől és ezért kérem, hogy ne méltóztassék felülni az ilyen híreszteléseknek. Már most rátérek az interpelláció legkellemetlenebb oldalára. Az interpellációban méltóztatott olyan kifejezéseket használni, aminőket én nagyon régen hallottam és olvastam művészi intézetről. Azt méltóztatott kérdezni az interpellációban, »tudomással bír-e a kultuszminiszter arról, hogy Operaházunkban olyan állapotok uralkodnak, amelyek a legfelsőbb hatóság beavatkozását parancsolólag megkövetelik?« Én nem tenném a képviselő úr helyében, hogy ilyen állítást kockáztassak meg az országgyűlés színe előtt egy előkelő nemzeti műintézetről. Méltóztassék tudomásul venni, hogy az a bizonyos ügy, amelyet említeni méltóztatott, nem a képviselő úr interpellációja nyomán került a bírósághoz, hanem az Újság című lapban megjelent cikk nyomán, amelyet elolvasván, rögtön a bírósághoz utasítottam az érdekelteket és a bíróság előtt teljes elégtételadással és bocsánatkéréssel végződött az ügy. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Dinnyés Lajos: Akkor nem kell nyugdíjat adni!) Ha valaki bocsánatot kér és bűnét töredelmesen beismeri és az illetőt megköveti, akkor természetesen nem fogom a nyugdíjigényét megszüntetni és a nyugdíjat megvonni tőle. {Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Erődi-Harrach Tihamér: Te is megbocsátottál!) Méltóztassék tehát nekem megengedni, hogy mégegyszer nyomatékosan hangsúlyozzam, hogy az Operaház jelenévi, illetőleg jövőévi szerződéseinél nemcsak hogy a tagok nagy tömegének sérelmével nem állunk szemben, hanem a tagok nagy többségére előnyt jelentő új szerződtetések történtek. Ez az elismerés az iránt a művészgárda iránt, amelynek köszönhetjük, hogy Radnai igazgató úr a legutóbbi három-négy esztendőben az Operaházat arra a magas nívóra emelhette, amelyen jelenleg áll. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassék tudomásul venni, hogy sem az Operaháztól, sem a Nemzeti Színháztól nagy művészek nyomorban utcára nem kerülnek. Sőt olyan helyzetbe kerülnek a Nemzeti Színháznak és az Operaháznak igazi nagy művészei, amilyenbe a művészet és irodalom seminő ágában dolgozó más kiválóságaink nem kerülhetnek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az örökös tagság intézménye biztosítja a Nemzeti Színház és az Operaház legkiválóbb tagjainak, hogy csekély nyugdíjukat kiegészíthessék olyan ösz-