Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-37

152 Az országgyűlés képviselőházának intézeti Központ osztalék címén szolgáltatott be az állam pénztárába, 3,500.000 pengő pedig árfolyamkülönbözetből folyt be. Én ebből csak egyet látok. Azt látom, hogy amit a Pénzintézeti Központ köteles volt az államnak beszolgáltatni az egyik kezével, a másik kezével mindjárt iparkodott vissza is venni és a maga részére biztosítani. A mai viszonyok közt, amikor az államháztartás olyan súlyos gondokkal küzd, talán a Pénzintézeti Központ kevesebbel is megelégedhetett volna. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem az ő pénze, tovább adja!) T. Ház! Nem is akarok tovább foglalkozni a túlkiadások részletezésével, hiszen ezek a jelentésben és a zárszámadásban részletesen fel vannak véve. Rátérek az állami követelésekre, melyek egy részénél ismét olyan dolgokat látok, amelyekre nézve felvilágosítást vagyok kénytelen kérni a kormányzattól. Az állami követeléseknél, amelyek äz 1933/34. év végével 389 millió pengőt tettek ki, azt a megjegyzést találom az Állami Számvevőszék jelentésében, hogy a körülbelül 15 millió pengő apadás onnan keletkezik, hogy egyes vállalatokkal szemben az állam bizonyos összegeket elengedett. Ebből a 15 millió pengőből több mint 9 millió pengő egy vállalatra, az Ioksz.-ra, az Iparosok Országos Központi Szövetkezetére esik, amelynél 9,329.000 pengő engedtetett el azért, hogy a mérlegegyensúly — a jelentés szerint — helyreállíttassék. De nemcsak ez a 9,329.000 pengő engedtetett el, egy külön tétel alatt további 250.000 pengő és a pénzügyi tárca keretében előirányzatnélküli kiadásként ugyanerre a célra — kerek összegeket mondok — 564.000 pengő utalványoztatott, úgyhogy tulajdonképpen ezen a címen, az löksz, mérlegegyensúlyának helyreállítása címén 10,144.000 pengő kiadása merült fel az államnak az 1933/34. számadási év folyamán. A zárszámadás, illetőleg a jelentés ezzel kapcsolatban azt a rövid indokolást hozza, hogy a mérlegegyensúly helyreállítására volt szükség. (Magyar Pál: Ez is indokolás?!) A napilapokból ugyan olvasunk valamit ezzel kapcsolatban, de mégis csak érdekelne és azt hiszem, az egész törvényhozást érdekelné az a dolog, hogy autentikusan, számszerűen, részletesen tájékozódjék az ilyen hatalmas állami kiadás mibenlétéről, indokoltságáról. r Felteszem, hogy ez indokolt volt, de mégis kívánatos volna azokat a részleteket tudni, amelyek ilyen hatalmas összegű állami kiadás, illetve kölcsön elengedését szükségessé tették. (Csoór Lajos: Jó volna tudni, hogy az löksz, hova tette a pénzt!) Jó volna tudni. T. Ház! Ugyancsak az állami követeléseknél látok egy másik tételt. A rézgálicgyártásra engedélyezett 840.000 pengő forgótőkéből helyesbítés címén leírást találok a zárszámadásban 143.000 pengőt, elengedés címén 243.000 pengőt, összesen ismét több, mint 380.000 pengőt. A 143.000 pengős helyesbítés címén leírt összegre vonatkozóan a jelentés megjegyzi, hogy ebből a 143.000 pengőből 76.000 pengő a régálicszállítással kapcsolatban felmerült fuvardíjakra és beszerzési veszteségre esik, 66.000 pengő pedig a rézgálicár aknái bekövetkezett árveszteségre. Ha az állam a rézgálicgyártással, a rézgálic forgalmával kapcsolatban bizonyos kedvezményeket akar juttatni a fogyasztóknak, akkor azt találnám helyesnek, ha ezeket a költségeket a rendes költségvetés keretében adná meg, nem pedig egy megadott forgótőkéből való leírás mellett. (Helyeslés a baloldalon.) KüH7. ülése 1935 június 2^-én, hétfőn. lönbség van a kettő között. A különbség tudniillik az, hogy a költségvetés során és a rendes zárszámadásban mint ilyent, mint megadott kedvezményt van módunkban elbírálni. Ha pe' dig a forgótőkéből egy bizonyos összeg helyesbítés címén íratik le, ami, mondjuk, két év múlva kellő indokolás nélkül r történik meg, akkor az ember nem tud tájékozódni arról, hogy helyesen történt-e ennek megadása, vagy nem. Az elengedés folytán leírt 243.000 pengőre vonatkozóan pedig ugyanazt kell mondanom, amit az előző tételnél megjegyeztem, hogy éppen az elengedés indokoltságára volna a törvényhozás kíváncsi. T. Ház! Aa állami vas-, acél- és gépgyárak mérlegével óhajtok még részletesebben foglalkozni. Az állami vas-, acél- és gépgyáraknál 143 millió pengő tőkéje van az államnak befektetve, amellyel szemben az elmúlt, illetőleg az 1933/34-es esztendőben az üzemi bevétel 27 millió pengőt tett ki. Ezzel a hatalmas tőkével az üzemi bevétel igazán nincsen arányban. Felvetek itt egy kérdést. Az állam többmilliós kiadásokat még a mai viszonyok mellett is arra fordít, hogy új vállalatok létesíttessenek és a honvédelemügyi tárca keretében is egy részvénytársaság megváltására 600.000 pengő fordíttatott rendkívüli, illetőleg előirányzatnélküli kiadásként. Nem azt akarom itt elbírálni, hogy ez fontos-e, vagy sem, feltételezem az indokoltságát. Hiszen mindannak a kiadásnak, amit a kormány eszközölt, kétségtelenül bizonyos indokoltsága kell, hogy fennforogjon, de azt az eszmét akarom felvetni, hogy ahelyett, hogy új részvénytársaságokat létesítünk és váltunk meg, nem volna-e helyesebb, ha az állami vasgyárakat esetleg új termelési ígak bevezetésével tennők rentábilisabbakká*? (Magyar Pál: Nem lehet rentábilissá tenni! — Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: A magán ipar mit szólna hozzá?) TTj vállalatokat létesítünk, az állam új vállalatot vesz meg és egy részvénytársaság megváltására van a honvédelmi tárca költségvetésében bizonyos összeg. En éppen azt a kérdést akarom felvetni, hogy ne új állami vállalatot létesítsünk, hanem a meglevőt iparkodjunk rentábilissá tenni. Hiszen az az óriási tőke, amely ott be van fektetve, különben teljesen értéktelenné válik! Ezzel kapcsolatban nem fejlesztésre gondolok, hanem a meglévőnek kihasználására. Ha másként nem megy, szól lehet arról is, hogy az az állami vállalat magánvállalatokkal bizonyos kapcsolatba kerüljön, amint errevonatkozó] ag tervek is merültek fel már itt a múltban, de akár így, akár úgy. gondoskodnunk kell arról, hogy ez az állami vállalat valamiféle módon rentábilissá tétessék. T. Ház! Az állami vasgyáraknál, nyersanyag, félkész- és készáru címén a mérlegbe 27 millió pengőt látok felvéve. Az állam mai nehéz helyzetében ezt az összeget is túlsóknak tartom. A mai modern gyáripar arra, törekszik, hogy f egyrészt a gyártási technika útján a gyártás folyamatát megrövidítse, másrészt nyersanyagban is f csak annyit tartson készletben* amennyi feltétlenül szükséges. Méltóztass sék megengedni, hogy itt egy autoritásra, magára, Fordra hivatkozzam, aki »Sí a és holnap« című munkájában erre vonatkozólag a következőket mondja (olvassa): »Készárunk állandóan úton van, akárcsak nyersanyagunk nagy része. Napi termelésünk 8000 autó: azt jelenti, hogy különböző telepeink annyi alkatrészt gyártanak és szállítanak, hogy naponta 8000