Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-36

Az ors^k Wftés képviselőházának 36. Utassal fogunk ott találkozni. En ezt is kiküszöbölném és akkor látnám a kérdést teljesen megoldva, na a magyar filmgyártás annyira kifejlődne, hogy eredeti magyar filmeket nézhetnénk. A magam részéről magát a javaslatot szeretettel, megértéssel fogadom és a miniszter úrnak ehhez a magyarosító törekvéséhez sok szerencsét kívánok. (Helyeslég.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Senki sincs feliratkozva. Elnök: Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr kíván szólni. vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előadó úr által előadottak és a felszólaló képviselő urak beszédei tulajdonképpen felmentenek engem az alól, hogy ennek a törvényjavaslatnak szükségességét, fontosságát és helyességét mégegyszer megmagyarázzam. Olyan felkészültséggel és olyan tudással hangzottak el itt a hozzászólások, hogy nekem tulajdonképpen csak arra kell szorítkoznom, hogy néhány olyan momentumra mutassak rá, amelyek^ talán már inkább a keresztülvitel magyarázatára vonatkoznak, mint magára a törvényjavaslatra. Szinte az az érzésem, hogy a t. Házat és a közvéleményt is fel kell világosítanom azokról az intenciókról is, amelyek ebből a törvényjavas- j latból részletesen talán nem vehetők ki. Teljes mértékben be kell látnia mindenki- ! nek azt, ami itt minden felszólalásban, kezdve Törs Tibor igen t. képviselőtársam tegnapi, Bródy Ernő, Kun Béla és Szabó igen t. képviselőtársaimnak beszédeiből elhangzott, hogy á magyar nyelv jogainak mintegy elismerését jelenti a film terén is az, ha minél fokozottabb mérteikben érvényesül. A film hatása, — hogy tudniillik tényleg odasorakozott a nyomtatott betű, a művészetek és a rádió mellé — abból a, fizempontból, hogy milyen óriási nemzetnevelő hatása van ,kétségtelen tény. Ez a hatás tulajdonképpen talán sokkal nagyobb, mint ahogy mi ma még elgondoljuk. Nekem igen érdekes beszélgetésem volt egy hindu születésű kiváló egyetemi tanárral, a kalkuttai egyetem egyik professzorával, aki többek között ep'vszer azt mondta nekem, hogy az európaiak és az amerikaiak nem is tudják elképzelni, hogy Afrikában és Ázsiában, szóval azokban a világrészekben, ahol nem a fehér kultúra uralkodik, miiyen óriási hatása, mégpedig milyen romboló hatása van annak az amerikanizmusnak, amely ott nem tudott elterjedni más réven, mint kizárólag a film révén, mert ezek a filmek a színes népek előtt az európai és fehér fajt a legrosszabb oldaláról mutatják be. Bemutatják az óriási luxust és bemutatják a gengsztervilágot. Ott kétségbe vannak esve, mert ezek a filmek Indiában, Afrikában és egyebütt sokkal nagyobb rombolást vittek véghez, mint az elképzelhető legszörnyűbb katasztrófák vagy nyomorúság, vagy politikai agitáció. Ez is mutatja azt, hogy micsoda óriási jelentősége van ott a filmeknek. Nálunk is, nem ebben a vonatkozásban ugyan, de — gutta çavat lapidem — mindennap esik le egy csepp és ez a film révén mindennap leeső kulturális csepp valamilyen irányban a nemzeti kultúrát befolyásolja. Én ennek a kérdésnek megoldására egy kerettörvényt hoztam ide azért, mert ma tényleg nem lehet kötelező nyilatkozatokat tenni à részletekről. Két része van ennek a törvényjaKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ III. ülése 1935 június 19-én, szerdán. 117 vaslatnak, amely bizonyos fokig normalizálni aktarja a filmszínházak és a közönség számára azt, hogy milyen terjedelemben adassanak elő Magyarországon gyártott filmek és milyen terjedelemben az utószinkronizált, úgynevezett magyarrá átalakított filmek. . A súlypont a magyar filmgyártáson van, ez a kérdés pedig egyáltalán nem könnyű. A magyar filmgyártás egyszerűen azért nagyon nehéz, mert azzal az exporterülettel, a moziknak azzal a számával és fizetőképességével, amely szükséges ahhoz, hogy egy nagy költséggel gyártott magyar film kifizesse magát, mi nem rendelkezünk. De nemcsak mi nem rendelkezünk ezzel, hanem nálunk sokkal gazdagabb és sokkal több mozgóképszínházzal bíró nemzetek sem rendelkeznek olyan lehetőségekkel, hogy nagyarányú filmgyártást önmagukban megcsinálhassanak. Ezért történtek a múltban mindenféle próbálkozások, de ha mi olyan dimenziókban, mint Anglia, Németország és más nagy államok, filmgyártással nem is foglalkozna tunk, egészen kétségtelen, hogy van a filmnek olyan kategóriája, amely még a mi viszonyaink között is megcsinálható s amely üzletileg is kifizeti magát. Ezeket a filmeket nem az állam gyártja, hanem magánvállalkozásoknak kell készíteniük és csinálniok. Az államnak, a kormányzatnak pedig az a kötelessége, hogy ezeknek a filmeknek a gyártását elősegítse. Ennek azonban nem szabad olymódon történnie, hogy az állam oktrojálja ezeket a filmeket. Egy bizonyos keretet kell a mozgóképszínházaknak rendelkezésére bocsátani, amelyből válogathatnak, mert hiszen konkurrenciának kell lennie, különben rossz filmek fognak készülni. Egyrészt tehát nem az a cél, hogy itt bármiféle magyarul gyártott film a színházakra ráoktrojáltassék, csak annyi fog történni, hogy például — mondjunk egy számot — 10%-ban tessék a mozgóképszínházakban magyarnyelvű filmeket előadni. Ez kezdeti lépés. Nem szabad elhamarkodni a dolgot, nem szabad messzebbre menni, mert nincsenek meg ma annak a feltételei, nincs meg a kellő gyakorlatunk és számításba kell venni azt is, hogy ki kell próbálni ennek a törvényjavaslatnak, ha majd törvénnyé vált, a hasznát és hatásait azért, hogy meg lehessen nyerni a gyártó tőke bizalmát. Ez tehát az egyik szempont, amely a Magyarországon gyártott filmekre vonatkozik. A szinkron-kérdést másodrangú kérdésnek tekintem, mert nem ez az elsődleges cél. A szinkron-kérdés Magyarországon a magyar nyelv kultúráját és általában a magyar nyelvet van hivatva szolgálni, de szolgálja elsősorban a mozgóképszínházak érdekeit is, mert meggyőződésem az, hogy a vidéken a mozgóképszínházak errevonatkozólag kísérleteink történtek és statisztikák állnak rendelkezésre — ha magyarnyelvű filmeket adtak elő, kétségtelenül nagyobb látogatottságnak örvendtek, mint amikor ott angolul, franciául vagy németül beszéltek annak a népnek, amely abból egy árva szót sem értett. Elhangzott egy közbeszólás formájában, hogy az idegennyelvű film alkalmat ad a nyelvtanulásra. Hát kérem, bizonyos fokig alkalmat ad annak, aki már tud valamit. De tegnap is azt a megjegyzést tettem, hogy ez a nyelvtanulás drága, mert méltóztassék tudomásul venni, hogy — nagyon szerényen vett statisztikai adatok alapján — 3,780.000^ pengő megy ki évente, a 20%-os felár beszámításával, külföldi filmekért. Bocsánatot kérek, a mai viszonyok között — bár ez kultúrát jelent, bár ez nagyon mulat18