Képviselőházi napló, 1935. III. kötet • 1935. június 14. - 1935. november 8.

Ülésnapok - 1935-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. ülése 1935 június 19-én, szerdán. 115 vényjavaslat beterjesztésére vonatkozó munkálatok komplexuma, a t. belügyi államtitkár úr, Preszly Elemér t. képviselőtársam, aki mindig a nagy népegyetemesség védője volt, — hiszen 25 esztendővel ezelőtt is itt ezeken az ellenzéki padokon ült, amikor azért kellett küzdeni, hogy a magyar nyelv jogai a hadseregben érvényesüljenek és a népjogokért is itt küzdött velünk — nem tagadta meg önmagát. Néhány hónappal ezelőtt rendeletet bocsátott ki, hogy amikor a vidéki mozik magyar filmeket adnak elő, egyidejűleg ne legyenek műkedvelői előadások, ne legyenek táncmulatságok. Ez a rendelet volt az első fecske, amely megelőzte ennek a törvényjavaslatnak benyújtását. De ott is nagyon okosan járt el a t. belügyi államtitkár úr. mert amennyiben vidéki gazdakörök, gazdaifjak hazafias célzatú darabokat akartak előadni, felfüggesztette ezt a tilalmat. Nem ment tehát a kelletén túl az igazság keresésében és kerestetésében. Megemlítem ezt és beszédemben nem is fogok többet foglalkozni a politikával. Csak azt szeretném, hogy amikor a belügyminiszter úr és a t. belügyi államtitkár, aki a háta mögött ül, ennyire össze tudnak forrni velünk egy nagy kulturális egységben, a nemzeti célok szolgálatában, akkor a szívük mélyén rejtőző régi érzést, hogy nekik a szabadságjogok érvényesítését épp úgy kell akarniok, mint ahogy mi akarjuk, ne tagadják meg a gyakorlatban. (Mózes Sándor: Ez volna a helyes!) Tartozom kijelenteni, hogy a belügyminiszter úr, mielőtt ezt a törvényjavaslatot benyújtotta volna, már hónapokkal azelőtt nyilatkozatot tett, hogy a szinkronizálásnak mindenben meg kell felelnie a magyar nyelvészeti követelményeknek és « magyar nyelv szépségét a színre kerülő filmekben minél jobban érvényesíteni és megőrizni kell. Ez nagyon fontos dolog: ,a magyar nyelv szépségét és mindent, ami a magyar nyelvvel összefügg: az ütemességet, a dallamosságot, a zengzetességet, a helyes kifejezést, szóval mindent, mindent meg kell őrizni és így kell végrehajtani a szinkronizálást. Természetes, hogy nem elég a felülről irányító akarat. Ehhez színészek, művészek és művésznők kellenek, mégpedig a javából. De megfelelően is kell őket díjazni. Tessék ezt megcselekedni és megeselekedtetni. Az idegen filinvállalatok — tessék erre nézve is intézkedni, hiszen van rá módja a t. belügyminiszter úrnak — áldozzanak abból a dús nyereségből, amelyet eddig zsebrevágtak a szegény mozivállalatok révén azáltal, hogy túldrágán kölcsönözték a filmeket és hogy csak akkor lehetett egy-egy jó filmet előadni, ha a mellett más nem megfelelő, de szintén drága pénzért adott mellékfilmet is előadtak azok a vidéki mozik, amelyek ezért is küzdenek anyagi válsággal. A t. belügyminiszter úr hónapokkal ezelőtt megmondotta, hogy a tarthatatlan állapotokon segíteni kell. A törvényjavaslat segít is, csak a végrehajtása is legyen jó. Ne törődjék a t. belügyminiszter úr azzal, hogy aknamunka folyik; hiszen minden jó javaslat ellen aknamunkát szoktak kezdeni az üzérek, akik mind nagyobb és nagyobb hasznot akarnak zsebrevágni a köz kárára, ia köz rovására. Hogy vészmadarak sivítanak a levegőben, azzal se törődjék a miniszter úr, mert a sivítás mögött ismét csak anyagi érdek búvik meg, ez húzódik meg a szárnyak alatt; nem magyar nemzeti szempont, nem igazi szociális szempont, hanem az a zsebtömés, amelynek túlnagy és túlsók kellemetlen formájával napról napra annyiszor, dé annyiszor találkozunk ebben a szomorú magyar gazdasági életben. Az is bizonyos, hogy a szinkronizálás az első napokban, ha nem is fogja megrendíteni az idegen filmvállalatokat, de bizonyos vonatkozásban kárukra lesz. De elvégre bizonyos az, hogy annak a magvetésnek, amelyet ez a javaslat jelent, nemcsak a magyar filmgyártás, hanem végeredményben még az idegen filmvállalatok is látni fogják az aratását, ha belenyugszanak a megváltoztathatatlanba, ha megelégszenek kevesebb haszonnal és a kevesebb haszonnal való megelégedésre a t. belügyminiszter úr erős keze rászorítja Őket. T. Képviselőház! Végzem is felszólalásomat. A mi célunk az, hogy a nagy filmvállalatoknak ne legyenek hűbéresei a magyar mozgófényképszínházak sem a fővárosban, sem a vidéken. Ez a javaslat, amely a magyar nemzeti kultúra jegyében hozatott ide, legyen a népműveltség fejlesztését előmozdító törvényjavaslat. A nemzeti erőnek egy bizonyos hányada sugározzák ki ebből a törvényalkotásból. A végrehajtáson múlik minden. Történjék az mindig nemes irányban, az igazság szerint; nyesse le a t. belügyminiszter úr a végrehajtás eszközlésénél mindazokat a kinövéseket, amelyekkel el kell bánnia és igyekezzék bizonyos ideális magaslatra emelni a magyar filmezést. A magyar és idegennyelvű szinkronizált filmeknél biztosítsa azt, hogy a mozilátogatás necsak kedvtelés, necsak időtöltés, vagy szórakozás legyen, hanem e mellett magyar érzéstől áthatott kultúrélvezet keresését is jelentse. A szabadság levegőjét meg kell hagyni úgy a filmvállalatok, mint a mozgószínházak részére, de az üdeséget, a tisztaságot ebbe a levegőbe a magyar nyelvkultusznak, a magyar érzelmi és gondolatvilágnak istápolásával kell belevinni. Másrészről gátat kell vetni, amint már említettem, erős kézzel, t- belügyminiszter úr, az idegen filmvállalatok, a nagy mozitrösztök kapzsiságának és üzérkedésének. (Elénk helyeslés.) Ez legyen az önzetlen cél, ennek jegyében elfogadom a törvényjavaslatot. (Altalános élénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Szabó József! Szabó József: T. Ház! Elvitathatatlan tény, hogy a kormánynak legutóbbi javaslataival nagy sikerei vannak. Egymásután találkozunk törvényjavaslatokkal, amelyeket az ellenzéki pártok kivétel nélkül magukévá tesznek, sőt a legnagyobb elismeréssel szólnak az érdekelt miniszterekről. Ebben az esetben hasonló a helyzet. A belügyminiszter úr javaslata az egész Ház tetszésével találkozik s én magam is sietek csatlakozni azokhoz, akik a miniszter úr javaslatáról a legnagyobb elismeréssel szólnak. Az bizonyos, hogy a film, a mozgófényképszínház népnevelő hatás és publicitás szempontjából egészen a magyar sajtó, a rádióhoz és a színházak, — az utóbbit nem is merem nagyon mondani — de inkább az előbbi kettő mellé sorakozik. Egészen bizonyos, hogy miután ilyen nagy publicitással rendelkezik, meg kell, hogy legyen a maga hivatása. Csodálkozunk azon, hogyan volt lehetséges immár hosszú éveken keresztül az, hogy ezt a hivatást a mozgófényképszínház idegen nyelven akarta a magyar nép előtt betölteni. Ismeretes valamennyiünk előtt a néhány évtized előtti nagy mozgalom és harc, amely a magyar színjátszásért folyt ebben az országban. Nagyjaink erős küzdelmet folytat-