Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-21

50 Az országgyűlés képviselőházának mert logikailag az én jogi meggyőződésem ezt diktálja ". ' !" Másik kifogásom az előadó úr beszédével kapcsolatban az, amit a mezőgazdasági üzemi statisztikára vonatkozólag mondott. Ez ugyanis olyan tétel, amelyet nagyon helyeslek, de az erre a célra a költségvetésbe felvett összeget keveslem, mert azt hiszem, hogy az erre a célra felvett összeg nagyon bajosan lesz elégséges közgazdaságilag és külpolitikailag is, minthogy erre a fontos munkára nemzetközi szerződések köteleznek bennünket. Annál jobban kifogásolom azonban a sajtóalap és a rendelkezési alap magas tételeit. Erről már sokat beszéltek más képviselőtársaim, s ezért nem akarok bővebben kitérni erre a kérdésre, csak azt vagyok bátor megemlíteni, hogy amikor a rendelkezési alapot felemelték azzal az indokolással, hogy nem volt elégséges és a sajtóalapot szintén, akkor — azt hiszem — Rassay Károly t. képviselőtársam a pénzügyi bizottságban ezek emelésére vonatkozólag kérdést intézett a miniszterelnök úrhoz, hogy mégis árulja el a miniszterelnök úr, bár nem is tartozik elszámolni ezekről az összegekről, hogy milyen célokra kellettek ezek az összegek? Ha jól emlékszem, azt válaszolta a miniszterelnök úr, hogy hazafias, hasznos vagy szükséges célokra kellenek ezek az összegek, vagy nem is tudom, hogy formulázta, de valami ilyesfélét válaszolt, hogy azért diszkrecionális alapok. (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ezt mondtam, az előbbit nem! — Rassay Károly: De a kérdés is más volt. Az tudniillik, hogy a magyar lapvállalatok kapnak-e ezekből az összegekből? Erre megtagadta a választ a miniszterelnök úr! — Kelemen Kornél: Nincs vallatás! — vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Sem a kérdés, sem a válasz nem volt úgy, ahogy most méltóztatott mondani. — Mózes Sándor: A vádlott nem tartozik önmaga ellen vallani. — Derültség a baloldalon. — Zaj jobbfelől.) Én nem vagyok tagja a pénzügyi bizottságnak, csak a lapokból és pedig a kormánypárti lapokból értesültem erről, mert, ha a miniszterelnök úr nyilatkozatait akarom olvasni, akkor a kormánypárti lapokat szoktam megnézni, még pedig éppen a sajtóalapból fenntartott kormánypárti lapokat. Erre a szóra emlékszem, hogy »diszkrecionális.« De ez mellékes, a fontos az, hogy most itt a plénum előtt intézek kérdést a miniszterelnök úrhoz, hogy ebből a sajtóalapból kapnak-e és milyen lapok és vállalatok kapnak szubvenciót? Természetesen minden kormány fenntartja a maga sajtóját (Rassay Károly: A maga pénzén!) a rendelkezésére álló alapokból. De ugyanakkor, amikor nagyon sok igen fontos, igen szükséges tételre — sajnos — nincs fedezet a költségvetésben és sajnos, részben éppen abból az okból nem tudunk bízni egy nagyvonalú reformpolitikában, inert azt nem is lehet várni ilyen nagy deficittel rendelkező költségvetés mellett, (Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Mozgás.) kötelessége az ellenzéknek szót emelni minden olyan pénzpocsékolás ellen, amely egyrészt felesleges, másrészt kártékony, mert a sajtónak a közvélemény visszhangjának kell lennie, és a közvéleményt kell tájékoztatni, lehetőleg tárgyilagosan és habár természetesen mindegyik lap a maga pártállásának megfelelően foglal állást, de mégis bizonyos tárgyilagosságtól, bizonyos erkölcsi szempontoktól vezéreltetve, informálja a közvéleményt. Az olyan sajtó azonban, amely egyoldalúan kapja a pénzt, amelyet egyoldalúan 21. ülése 1935 május 27-én, hétfőn. tartanak ki, (Rassay Károly: Adóból!) nem teljesítheti kötelességét, főként, amikor annak a sajtónak támogatója nem a sajátjából adja a pénzt, hanem közpénzből tartja fenn a lapot, tehát abból a pénzből, amelyet végeredményben az adófizető, tehát az ellenzéki adófizető is fizet. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Van még egy kérdés, amelyről tudom, hogy kellemetlen, de mégis fel kell tennem ennél a pontnál. A kormánypárti, hivatalosan, kimondottan és ismerten kormánypárti lapokon kívül kapnak-e lapvállalatok és intézmények — és melyek azok — segélyeket és szubvenciókat állami pénzből. Sokszor hangzott el az a vád a parlamentben, a bizottságban, a Házon kívül s az ellenzéki sajtóban is bizonyos lapvállalattal szemben, egy magát ellenzékinek nevező lappal szemben, hogy közpénzből kap támogatást. Erre sem az illető lap vezetősége részéről, sem a kormány illetékes helyeiről felvilágosítást vagy cáfolatot nem kaptunk, sőt még a tény tagadását sem kaptuk. Jogosan kíváncsi a közvélemény és ebben a Házban az ellenzék, amely lelkiismeretesen akarja teljesíteni ellenőrző feladatát, hogy megfelel-e ez a tényeknek vagy nem és ha megfelel a tényeknek, mivel indokolja ezt a miniszterelnök úr. Rakovszky Tibor igen t. barátom felszólalásához egy-két refleksziót szeretnék még hozzáfűzni. Ő igen szépen és ékes szavakkal tett hitet a legitizmus, a jogfolytonosság gondolata mellett. Százegyedszer is megállapítottuk ebben a Házban, hogy köztünk nincs is olyan nagy ellentét, hiszen a miniszterelnök úr és pártja sem fog ellene szegülni a restaurációnak, ha úgy látja, hogy a nemzet érdeke ezt úgy kívánja s mi sem fogjuk erőszakolni a restaurációt, ha úgy látjuk, hogy a nemzet érdekével ellentétben áll. Ezt már régen tudtuk és nem is , tesszük fel egymásról. Mi nem tesszük fel a miniszterelnök úrról; remélem, a miniszterelnök úr sem teszi fel rólunk, hogy a nemzet érdekei ellenére politikai elgondolásunkat, vagy akár egy világnézeti elgondolást is megvalósítani. Itt azonban az elvi állásfoglalásról volt szó. Anélkül, hogy a status quot meg akarnók változtatni, ha ezzel az országnak ártanánk, elvi álláspontunk a jogfolytonosság álláspontja. A mi elvi álláspontunk az, hogy Magyarországon van király, a miniszterelnök úré a szabad királyválasztás elvi álláspontja. Ez az a nagy szakadék, amelyet igen nehéz áthidalni és amely miatt mi, akik a jogfolytonosság hívei vagyunk, nem viseltethetünk a miniszterelnök úr iránt azzal a bizalommal, amellyel szeretnénk talán viseltetni. (Mozgás a jobboldalon és a középen.) A magyarországi németség kérdéséről is beszélt Rakovszky Tibor képviselőtársam. Erre nézve is volna egy megjegyzésem. Igen helyesen állapította meg, hogy a magyarországi németség mindig hazafias érzésű, mindig államhű volt és sohasem volt vele bajunk ott, ahol mesterségesen fel nem izgatták. Én bátor vagyok a miniszterelnök úr' figyelmét egy tényre felhívni és pedig arra, hogy teljesen szavahihető információk alapján, sőt éppen a miniszterelnök úr pártjában helyet foglaló egyik képviselőtársunk információja alapján is, akinek a nevét természetesen készséggel hajlandó nagyok a miniszterelnök úrral közölni, a délvidékről,— még pedig most nem a dunántúli délvidékről, hanem Csonka-Bácskáról van szó — minden évben kiküldenek intelligensebb német gazdaifjakat Németországba Münchenbe a Führerschuleba, akik azután hazajőve, a legva-