Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-31

Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1935 június 13-án, csütörtököd. 565 nyugdíjintézettel rendelkező magánvállalatok kilökjék alkalmazottaikat még a nyugdíjigény megnyílása előtt, tehát 9 évi, esetleg 9 évi és néhány hónapi szolgálat után. A nyolcadik pont a betegség- és balesetbiztosítás autonómiájának helyreállítását és az értékhatár eltörlését, a kilencedik pont az ipari felügyeletnek az irodákra való kiterjesztését követeli; a tizedik az üzemi alkotmány meghozatalát követeli és a munkatempó megállapításánál a dolgozók meghallgatását, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi esztendőkben a racionalizálás még az irodákat is elérte és mert a munkagépeknek az irodákban való alkalmazása fokozott munkatempóra, sokszoros munkateljesítményre kényszeríti az alkalmazottakat, a Mabi.-nál a szemes idegbaj-osztályon olyan túlzsúfoltság tapasztalható, amilyennel néhány évvel ezelőtt még nem találkoztunk. íme. t. Képviselőház, mindez egyetlenegy munkásrétegnek, az egész munkásosztályból kiszakított egyik munkáscsoportnak a minimális programmja volt 1927-ben és ez a Programm ma sem jelent csodavárást, a mai viszonyok között is a megalkotható és követelhető legkisebb és legkevesebb igény kifejezője. Nem egy dolgozó réteg magánügye ez, hanem a többi dolgozó réteg kérdésének s az egész munkásosztály ügyének rendezésével együtt az ország felemelkedésének, a felemelkedés lehetőségének problé mája. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A munkásosztály teljesítményének elismerésére tart joggal számot és igényt. Nem vállveregetés kell neki... (Folytonos zaj a jobboldalon. -• Esztergályos János: Kaszinózzanak kint, itt figyeljenek! — Felkiáltások jobbfelől: Mi az? Elnök lett?) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Rupert Rezső: A legkevesebb, amit kérni lehet, az, hogy meghallgassanak valakit. Igen okosan és szépen beszél! — Buchinger Manó: Tanulhatnak valamit! —• Propper Sándor: Rájuk fér!) Kéthly Anna: T. Képviselőház! Nem kérünk dicséretet szavakban és elmaradó tetteket, hanem egyenlő kötelességeket, és egyenlő rangsorba való sorozást az ország fontos problémáinak sorában. A probléma fontosságának elismerése és a rangsorozás egyik kifejezője volna, ha a munkásság életproblémái egy szociális minisztérium megalkotásával jutnának kifejezésre es elismer tetésre^ amely szociális minisztérium a földnek, a pénznek, a kereskedelemnek, a rendfenntartásnak, az igazságszolgáltatásnak, a militarizmusnak és a diplomáciának minisztériumaiból kintrekedt tényezőnek, az alkotó munkásnak szolgálatát végezné el és közvéleményt teremtene az ember mellett és az ember érdekében. De ennek várása is valóban utópia a kapitalista államszerkezetben, abban az államszerkezetben, amely a magántulajdonra vau ugyan alapítva, de a magántulajdont csak abban a vonatkozásban tiszteli és respektálja, hogy a profit sérthetetlenségét garantálja és biztosítsa. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: Ha magántulajdon van, akkor legyen mindenkinek magántulajdona!) T. Képviselőház! Éppen ezért, mivel tudjuk, hogy ezek a problémák a mai viszonyok, a mai állapotok, a mai parlamenti összetétel mellett a maguk jelentőségének igazi elismertetéséhez semmiféle módon nem juthatnak, mi ezeket a problémákat csupán felvázoljuk, nem azért, mintha azt hinnők, vagy mintha hinni és bízni tudnánk abban, hogy a kapitalista társadalom szervei bármit is fognak alkotni, úgy, hogy az eltartójuk érdekeivel ellenkeznék, vagy az ellen irányulna, hanem azért, hogy állandóan napirenden tartsuk a kérdést és állandóan tanítsuk a munkásosztályt ezen a fórumon keresztül is arra, hogy a munkások egy esztelen ós embertelen rendszerben élnek, amelynek megváltoztatására törekedni nemcsak nekik áll jogukban, hanem elsőrendű életérdeke minden emberséges embernek. (Űgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A reformpolitika költségvetése és a reformpolitika eddigi megnyilatkozásai ezt a parlamenti ciklust megelőzően csak úgy, mint ennek a parlamentnek néhány hetes élete alatt, egyáltalán nem nyújtanak nekünk biztosítékot arra, hogy ez a parlament ebben az irányban tudna vagy akarna haladni és úgy érezzük, arról vagyunk meggyőződve, hogy a stabilitás jelszava szociális vonatkozásban, a munkásosztály jelentőségének elismertetése kérdésében nem jelent egyebet, mint az eddigi állapotok megmerevítését, az eddigi látszólagos nyugalmi állapotnak fenntartását. Mivel pedig, ahogy mondtam, semmiféle remény sincs arra, hogy ez megváltozzék, semmiféle jel nem mutat arra, hogy ennek a megváltoztatására törekednek: semmi okunk sincs arra, hogy bizalommal viseltessünk a kormány iránt, ennélfogva a felhatalmazási javaslatot nem szavazzuk meg. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik Czirják Antal képviselő úr! Czirják Antal: Igen t. Képviselőház! Megvallom, az ülés elején elhangzott két beszéd hatása alatt állok, amikor ebben a vitában felszólalni szerencsém van. A magunk felfogása is merőben megváltozott azóta, amióta azokat az érdekes és értékes felszólalásokat halljuk a túloldal részéről, amelyeknek szakszerűségében kételkedni valóban nincs okunk, de amelyekben igen jól esett látnunk annak az atmoszférának megváltozását, amelyet első felszólalásom során észleltem. Mindazáltal, mielőtt a tárgyra térnék, méltóztassanak megengedni, hogy két momentumról emlékezzem meg. Nem kioktatás akar ez lenni, erre nincsen semmi jogom, de végtelenül rosszul esik nekünk a tárgyalások során különösképpen a túlsó oldalról ismételten tapasztalt — talán erős'mb kifejezéssel élve — tiszteletlenség, amellyel idősebb képviselőtársaimmal, vagy ti Italában az idősebb korosztállyal szemben viseltettek. (Ellenmondások a jobboldalon.) Ezeknek az idős uraknak már érdemeik vannak, ezeket az érdemeket respektálni kell. Ügy érzem, hogy csak hálával tartozunk ezeknek az idős uraknak, mert ha ők nem tartják a nívót, akkor ma nagyon kevesen ülnének itt az urak. Az elvégre az urak dolga, hogy pártjuk belső struktúráját hogyan változtatták meg, de amikor a nemzeti egység pártja soraiban is helyet foglalnak idős urak, akkor ezt a csipkelődést a magunk részéről sem helyeseljük, (vitéz br. Roszner István: Nálunk mindenki fiatal! Mindenki olyan fiatal, amilyennek érzi magát.) Ez az önök dolga. (Gr. Festetics Domonkos: Sőt, sokat tanulunk az öregektől!) A másik dolog, amely az utóbbi időben minden csip-csup ügyben elharapódzott, a lovagias elégtételadás járványa. Talán nem fognak gyávasággal megvádolni az urak, — hiszen én voltam az első, akitől parlamenti bírálatomért egy kívülálló úr magyarázatot kért, de én, mint katolikus ember, igazán nagyon különösnek tartom, hogyha elhangzik egy bírálat, már je8o*