Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

Az országgyűlés képviselőházának SO. ülése 1935 június 12-én, szerdán. 509 szőr kénytelen voltain reagálni. Most azt mondom Festetics képviselő úrnak, hogy ez egyáltalán nem volt magas, nagyon egyszerű, keresetlen szavakkal volt elmondva és becsületes szándékkal. A képviselő úr kötekedő szándékával szemben nem tudok mást mondani, mlint azt, (Gr. Festetics Domonkos: Könnyű így kimagyarázni!) hogy nem üti meg azt a szellemi mértéket, amely ennek az egyszerű beszédnek megértéséhez alkalmas. Elnök: Ne méltóztassék személyeskedni. (Gr. Festetics Domonkos: A Népszava számára még mindig írhatnak eleget! — Takács Ferenc: Kis gróf!) Reisinger Ferenc: A történelem állandó mozgása, fejlődése következtében nincs kizárva egy olyan forradalom lehetősége, amely azután a, polgári középosztályt tolja el helyéről Olaszországban vagy Németországban. Miután a polgári középosztály nem parlamentáris úton, hanem diktatúrával szerezte meg magának a hatalmat az említett országokban, nem is várható másképpen, mint hogy aiz esetleg bekövetkező újabb forradalom szintén diktatúrával jön ezekben az országokban és nem tudom, hogy... (Zaj a jobboldalon. — Gr. Festetics Domonkos: Maga sem hiszi!) Az urak közül többen jártak Németországban, Meesér képviselő társamról hallom, hogy állandó összeköttetésben van a németekkel, (Derültség a jobboldalon.) vendégül méltóztattak fogadni német előkelőségeket, talán az urak jobban vannak informálva. Én csak egy nagyon illusztris, előkelő személyiségre hivatkozom, a megboldogult gróf Apponyi Albert képviselő úrra, aki azt mondta, hogy a diktatúra azért nem szimpatikus előtte, mert nem látszik a felszínről hogy mi van alul. Hogy az urak elmennek Németországba, informáltatják magukat, vendégül látnak német előkelőségeket a diktatúra vezetői közül, az még nem jelenti azt, hogy az urak jól látják, mi dübörög a föld alatt, a mélységben (Baross Gábor: Ezt Oroszországról is el lehet mondani!) és mikor következik be az az állapot, amely szintén diktatórikus úton tolja el a mai németség kormányzatát. (vitéz Bánsághy György: Miért nem beszél a szovjetdiktatúráról?) Gondoltam. Ügy vártaim már ezt: »1918« és »szovjetdiktatúra«. Ezzel szemben csak egyet jelentek ki a képviselő úr előtt: én a diktatúrának ellene voltam szóval és tettel. Ugyanakkor, amikor ön béka módjára valószínűleg valami gödörbe húzódott, mert nem hallottam akkor az ön nevét. Szóval és tettel ellene voltam a diktatúrának és a fejem, az életem kockáztatása révén védtem és mentettem azt, ami védhető és menthető volt. (Helyeslés és felkiáltások jobbfelől: Ez igaz!) Én olyan nevet említek önnek, amelyet ön hangosan ki sem mert mondani: Szamuellyét, akit én nagyon durva szavakkal küldtem vissza saját hazájába és erre a saját pátriámban úr maradtam és a diktatúrát úgy vezettem le, ahogyan önnek arról fogalma sincsen. Engem, képviselő úr és ifjú Festetics Domonkos gróf úr, ne tessék többé Moszkvába küldeni, mert önök jónéhányan béka módjára lapultak bizonyos lyukakban, amikor én kiálltam, saját életem kockázatával, úgy, ahogy ebben az országban, állítom, hogy senki azt nem merte tenni sem Budapesten, sem a vidéken, (vitéz Bánsághy György: Ha majd elolvassa az 1919-es történelmet, akkor bennünket ott fog látni!) Ne szájaljon a képviselő úr, ezekután illenék már önnek hallgatni! (vitéz Bánsághy György: Voltunk olyan legények, mint a t. képviselő úr!) Ugyan ne szájaskodjék! (vitéz Bánsághy György: Voltunk olyan legények, mi sem húzódtunk meg! — Buchinger Manó: Ugyan, hiszen maga akkor még iskolába járt! — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek csendben maradni. Reisinger Ferenc: T. Képviselőház! Bocsánatot kérek ezért a talán nem is idevaló kitérésemért, azonban állandóan provokálnak egyes képviselő urak éppen engem, de most az egyszer felsültek. Én a diktatúrának, nem tagadom, tettekkel tényezője voltam és azt mondom, elsősorban Gömbös Gyula miniszterelnök úrnak itt az ország színe előtt: Gömbös miniszterelnök úr csak szenvedett a diktatúrától, én azonban csináltam a diktatúrát. Hogy a diktatúra és a parlamentarizmus, illetőleg egy legalább hozzávetőlegesen szabad élet között mi a különbség, azt én, aki csináltam a diktatúrát, mindenkinél jobban tudom. Méltóztassék elhinni nekem, hogy én a diktatúrát nem azelőtt és nem azóta iitáltam meg. hanem akkor, amikor csináltam. (Farkas Elemér: Hála Istennek, hogy ezt kijelenti!) Azt mondom, hogy a szörnyűségek sorozata és tömege keletkezhetik abból, ha egy diktatúrát felvált egy másik diktatúra. Hiszen láttuk ezt itt Magyarországon is, holott abból, ami Németországban zajlott le és fog lezajlani, ha egy újabb diktatúra következik a mostani után, csak éppen ízelítőt kaptunk. Tizenöt esztendeje annak, hogy elmúlt a diktatúra és 1920-ban megkezdődött a parlamentáris élet. De a diktatúra még mindig nem akar kimenni a fejekből, a köztudatból, még mindig jajgatnak, még mindig ezrével vannak ebben az országban, akik a diktatúra okozta sebeiket mutogatják. Hát ez mégsem lehet gyönyörűség, mégsem lehet szép dolog. Én nem fenyegetésképpen, hanem jószívvel, figyelmeztetésül mondom azoknak, akik a német Führer-rendszert igyekeznek glorifikálni itt a ' Képviselőházban: (vitéz Marton Béla: Az egészen más, képviselő úr, mint az osztálydiktatúra!) jó lesz vigyázni a testtel, mert az egyik után következik a másik és Makkai képviselő úr még elég fiatal ahboz, hogy mind a kettőnek szenvedő részese lehessen. (Buchinger Manó: Ez így van!) Egyébként én őszintét* megvallom, hogy a magam részéről a reformnemzedék, a reformfiatalság gondolatával egészen szépen meg tudnék barátkozni. (Makkai János: Na hát!) Azonban mint öreg csáklyás (Gr. Festetics Domonkos: Megbocsátjuk!) nem i tudok megbarátkozni a fiatalság reakciós álláspontjával. A magam részéről eddig úgy láttam, — ahogy az urak szokták mondani és én szívesen veszem át ezt a jelzőt a szép magyar történelemből — hogy a fiatalság mindig a szabadságjogok előharcosa volt. A fiatalság mindig a szabadságjogokért küzdött. (Takács Ferenc: És nem is nagyon óvatosan!) Nálunk ma a fiatalság a diktatúrát arlorifikálja. — (Buchinger Manó: Szomorú!) Ez megítélésem szerint semmiképpen sem lehet az, amire a fiatalság hivatott. (Ügy van! Ügy van a ssélsőbaloldalon.) Igen t. Ház! Annak ellenére, hogy Makkai képviselő úr szörnyen ránkijesztett, azt mondván, hogy mi ellenzéki oldalról nem jövünk olyan nagy világot átfogó és országot mentő kérdésekkel a költségvetési és az appropriációs vitánál, mint ahogyan azt nekünk a megújhodott ellenzéknek kellene csinálni, méltóztassanak mégis megengedni, hogy én ezúttal is 73*