Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

30. ülése 1935 június 12-én, szerdán. 492 Az országgyűlés képviselőházának után olyan parlament ülne-e össze, amely munkaképes volna, amely nem vezetne örökös válságokhoz^ és amely végre tudná hajtani azokat a gazdasági és egyéb programmokat, amelyekre ma az országnak olyan óriási szüksége van. (Rupert Kezső: Lássuk már, hol vannak azok a megmentő programmok! — Patacsi Dénes: Biztosan te fogod hozni!) Rupert képviselő úrnak ez a közbeszólása nekem igen kapóra jön, mert én éppen arra akartam felszólalásomban kitérni, hogy az igen t. ellenzék reformjavaslatokat követelt a Ház első ülésétől 'kezdve, a költségvetésben pedig a reformjavaslatok anyagi fedezetét kereste. Azt hiszem, nem lehet egészen komolyan venni azt, hogyha valaki a parlament összeülése után egy héttel, vagy pedig a költségvetési vita alatt, folyton reformjavaslatokat sürget, mikor pedig minden képviselőnek tudnia kell, hogy a költségvetés az országra nézve mit jelent, hogy a költségvetési vita milyen hoszszú időt és lekötöttséget vesz igénybe. (Ügy van! jobbfelől.) A reformjavaslatok előkészítéséhez és beterjesztéséhez, ha azt akarjuk, hogy azok tényleg olyanok legyenek, amilyeneket joggal elvár a Ház és az ország, idő kell. (Ügy van! jobbfelől! — Reisinger Ferenc: Jövő ilyenkor mit méltóztatik majd mondani?) A költségvetésben pedig reformjavaslatokat keresni azért sem helytálló, mert éppen azok az urak tudják legjobban, akik már régen tagjai a képviselőháznak, hogy ez a költségvetés abban az időben készült, amikor még a régi parlament volt együtt; és az alatt a rövid idő alatt, amely rendelkezésére állt a kormánynak és amely alatt összeállította munkatervét, lehetetlenség volt átdolgozni a költségvetést. De az «alapok igenis lé vannak fektetve ahhoz, ami okvetlenül szükséges és amit egy év alatt meg lehet tenni. De a kormány programmjában egyébként is benne vannak a reformjavaslatok. Méltóztassék csak visszaemlékezni és figyelembe venni az egyes szakminsizter urak expozéit. Az ellenzéki képviselő urak is elismerték, éppen az elmúlt ülések egyikén, hogy majdnem mindegyik miniszter úr expozéjában az intézkedések egész sora foglaltatik; törvényjavaslatokat helyeztek kilátásba, amelyeket egy év alatt a Ház elé óhajtanak terjeszteni. És legyen szabad rámutatnom arra, hogy ez a folytonos reformhangoztatás bizonyos aggodalommal tölt el. (Rupert Rezső: Mit szól ehhez a reformnemzedék? — Reisinger Ferenc: Festetics Domonkos hol van?) A kormány terveiben, javaslataiban ugyanis vannak olyan intézkedések, amelyek csak fejlesztenek meglévő törvényeket, meglévő intézkedéseket. A mi részünkről nem halljuk annyiszor a reformok hangoztatását, mint éppen a túloldalról. (Ügy van! jobbfelől.) önök sürgetik folyton a reformokat, önök kérdezősködnek a reformokról, önök reklamálják mindig a reformjavaslatokat tőlünk. (Reisinger Ferenc: Amióta a világ fennáll, ez mindig az ellenzék szerepe volt!) Igaz, de éppen itt van az én aggályom. Bánjunk ezekkel a reformokkal csínján egy kissé, mert a végén mindenki azt fogja hinni, hogy minden vonalon, minden tekintetben reformot kell csinálni és még azt is meg kell reformálni, ami jó. (Rupert Rezső: Mindig a rossz megjavítását nevezzük reformnak! — Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Úgy látom, mindannyian egyetértünk abban, hogy a kormányban megvan a tudás, az akarat, hogy dolgozzék, hogy fejlessze az országot; megvan benne a készség is arra, hogy ott, ahol szükséges, igenis erélyesen és úgy lépjen fel, hogy az visszhangra találjon az egész országban. Én csak rámutatok a közelmúltból a kultuszkormány fellépésére, a Nemzeti Színháznál, rámutatok a benzinkartellel szemben a kereskedelmi kormány fellépésére és végül rámutatok az iskola és nevelés megreformálása ügyében a kultuszkormány részéről beterjesztett törvényjavaslatra, amely, azt hiszem, az egész Ház tetszését és elismerését vívta ki. (Ügy van! jobbfelől.) A kormány tehát igenis, akar dolgozni, de hogy dolgozni tudjon, ehhez elsősorban nyugalomra van szükség, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) még pedig elsősorban és mindenekelőtt egy nyugodt parlamenti atmoszférára,, amire én majd később rátérek. Első felszólalásomat két kérdésnek szentelem. Az első a gazdaadósságok rendezésével kapcsolatban egy fontos körülmény, még pedig a földhözjuttatottak kérdése, a másik pedig az iskolai nevelésnek a nemzetnevelés szolgálatába való beállítása. A gazdaadósságok rendezésénél igen fontos és sürgős, hogy segítsünk a földhözjuttatottak helyzetén. Eddig 260.000 házhely és 425.000 földhözjuttatott van az országban, akik .között körülbelül 1,100.000 katasztrális hold földet osztottak ki. A földhözjuttatottak 70%-a hadviselt, 20%-a özvegy és árva és 10%-a egyéb. Ebből is méltóztatnak látni, hogy a háború részesei és a háború sújtottjai voltak az elsők, akiket földhöz juttattak. Az ingatlan árának kiszámítási alapja annak kataszteri tiszta jövedelme volt. Ez a megváltási ár, amelyet akkor előírtak, körülbelül kétszerese volt az akkori forgalmi árnak, "körülbelül 400 pengőtől 1600 pengőig terjedt holdanként. Ehhez igazodott azután az annuitás, majd a használati díj, amelyet a pénzügyminiszter akkor engedélyezett, amikor a gazdák nem bírták fizietni ezt az annuitást. Ma ezek a szegény gazdák a rossz gazdasági viszonyok következtében nem tudják fizetni sem a közterheket, sem az annuitást, sem a használati díjat, sem pedig a kamatot. A rossz esztendők^ amelyek az utóbbi időkben sújtották, olyan minimális hozamot adtak a földek után, hogy az a szegény nép anyagilag csőd előtt áll, lelkileg pedig összeroppant. En ismerem a magyar népet. A magyar nép szereti a földet és nem fél a munkától, lemond mindenről, csak a földről nem. Ez így nem maradhat tovább. Annál, aki nem tudja megfizetni sem a bért, sem a használati díjat, sem a közterhet, sem a kamatot, két elbánás lehetséges. Vagy nem akar az illető fizetni és ott el kell venni a földet, vagy neon tud fizetni és akkor segíteni kell rajta. (Ügy van! jobbfelől.) Az a sok szegény gazda görcsösen kapaszkodik abba a földbe, de nem meri azt már sem megmunkálni,, sem trágyázni, mert fél, hogy elveszik tőle és mi lesz, ha tizenöt év után, amíg a föld birtokában volt, azt elveszik tőle? Földönfutóvá, munkanélkülivé lesz és elveszti hitét azokban az ígéretekben, amelyeket eddig kapott. Sokan vagyunk, akik együtt küzdöttünk ezzel a magyar gazdanéppel, láttuk ezeket a magyar gazdákat mosolyogva rohamozni, láttuk az Alföld fiait, amint zerge módjára másztak fel a tiroli havasokra, álltak^ az ágyuk pergőtüzében és a repülőgépek nyílvesszőinek záporában, de soha jajszó nem hagyta el ajkukat és soha nem estek kétségbe. Ma • is így vannak. Nem jajgatnak, hanem összeráncolt homlokkal