Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-30

Az országgyűlés képviselőházának 30 és összeszorított ököllel néznek és veszedelme­sen hallgatnak. Nagyon jól tudom, hogy a kormány is is­meri ezt a helyzetet és tudom azt is, hogy se­gíteni akar rajtuk, de ha segíteni akarunk raj­tuk, akkor sürgősen kell segíteni, (Ügy van! Ügy van!) mielőtt teljesen tönkremennek. Meg kell találni a módját annak, hogy az ország­nak ezek a legkiválóbb harcosai visszakapják lelki egyensúlyukat és hogy elveszett bizalmuk i«mét visszatérjen. Olyan árat kell a földek után megállapítani, amely lehetővé teszi, hogy a földhözjutott törlesszen is, kamatot is fizes­sen és hogy valamit félre is tudjon tenni ma­gának, hogy a munkája után valami haszna legyen. Egy alföldi gazda mondotta nekem nem régen, hogy: »Ha csak annyit tudok keresni, hogy ehetek, akkor olyan vagyok, mint az ok­talan állat. Ha kölcsönből kell az ennivalómat is megszereznem, akkor kár élnem. Amikor azonban csak öt pengőt is félre tudok tenni, akkor volt értelme a munkámnak.« A magyar gazda tehát megmutatta, hogy nemcsak har­colni tud, hanem tudja, érzi azt is, hogy az az öt pengő megtakarított pénze nemzeti vagyon. Amilyen helyzetben vannak országos vizsony­latban a gazdák, a földhözjuttatottak, olyan helyzetben vannak a bérlők Szegeden, ahol a bérösszeg ' megállapítása eredetileg túlmagas volt és bár azt ismételten leszállították, soha nem tudták összhangba hozni a mai élettel, a mai gazdasági viszonyokkal. Szeged városa megértő volt és igen nagy anyagi áldozatokat hozott a bérlők érdekében. Azt ajánlom és azt kérem, hogy hozza meg ezt az áldozatot az ál­lam is- Még ma is nagyon nehéz időkben va­gyunk, s azok a komoly felhők még nem múl­tak el, amelyek az országot körülvették. Lehet, hogy újabb harcaink lesznek munkával, esetleg fegyverrel, de csak kiegyensúlyozott lélekkel lehet a munka harcát felvenni és ezért arra ké­rem a kormányt, adja vissza a föld népének nyugodt lelkületét, hogy az, ahogyan a háború­ban mosollyal az arcán tudott harcba menni, éppenúgy tudja megvívni azt a harcot is, amely előttünk áll, s amely a feltámadáshoz vezet. (HelyesMs a jobboldalon.) A kultuszminiszter úr expozéjában az is­kolai nevelést és a közoktatást fokozottabb mértékben óhajtotta a nemzetnevelés szolgála­tába állítani. Azt hiszem, ezzel mindenki egyet­ért és ezt mindenki örömmel üdvözölte. Minden államnak szüksége van arra, hogy népe egy nemzet legyen, de különösen szüksége van erre Magyarországnak, amely évszázadokon át nem volt önálló állani, ahol a történelmi múlt iránti érzék nem lehetett eléggé kifejlődve, mert Mo­hácstól 1918-ig nem Szent István birodalma né­peinek történelme, hanem tulajdonképpen Ausztria-Magyarország történelme folyt le­Ne nézzünk mást, csak a hadsereget, amely a nemzetnevelés fő tényezője. (Ügy van! a jobb­oldalon.) Ez a hadsereg régen idegen volt; ide­gen volt a nyelve, a szelleme és nem szolgálta a magyar nemzet nemzeti nevelését. A nem­zet helyes nevelésének szolgálatában kell^ álla­nia mindennek, nemcsak az iskolai nevelésnek, hanem az iskolánkívüli nevelésnek, a levente­és cserkész-kiképzésnek, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) a társadalmi és sportegyesületeknek, a frontharcos szervezetnek, legfőképpen pedig az illető ország fegyveres erejének is. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Az iskolai nevelés minden ágazatának a nemzetnevelés szolgálatában kell állania, kezdve az óvodától az elemi iskolán és ülése 1935 június 12-én, szerdán. 493 középiskolán keresztül a főiskolákig, de a nem­zetnevelés szolgálatában kell állaniok a szakis­koláknak, az árvaházaknak és minden kultu­rális intézménynek is. Mi tehát a nemzetnevelés célja és mik a nemzetnevelés eszközei? A francia forradalom előtt a nép széles tömegei jobbágy-sorban éltek és így a feudális birtokterületeknek csak tárgyi és ingatlanvagyoni jelentőségük volt. Az ak­kori ország- vagy államhatár az illető feudális uralkodó birtokhatárait jelentette, faji, nyelvi, kulturális és gazdasági vonatkozással nem bírt, de jelentősége sem volt. Tulajdonképpen a francia forradalom teremtette meg vagy idézte elő a nemzeti gondolatot, a francia forradalom tette a nemzeti gondolatot államalkotó ideoló­giává, Franciaország valamennyi fiát nemzeti államban egyesítette, nemzeti érzésre és öntu­datra ébresztette. Ez azonban csak független államokban volt lehetséges. Az Ausztriával való négyévszázados közösségünk legsúlyosabb tehertétele az, hogy mi nem bírtunk kiépíteni egy nemzeti államot, nem tudtuk a nemzetiségi kérdést úgy megol­dani, ahogyan szerettük volna^ nem tudtunk egységes nemzeti érzést és történelmi felfogást, mindent átfogó nemzeti kultúrát teremteni és nem tudtuk Szent István országának húszmil­liós lakosságát úgy összeforrasztani, ahogyan akartuk. Ez volt az egyik oka annak, hogy a nemzetiségeken keresztül lehetett minket rom­bolni. Mert bár földrajzi fekvésünk révén a nemzeti egység úgy volt adva Magyarországon, mint sehol egy államban sem, a szomszédban megalakult nemzetiségi államoknak nagy vonzó erejük volt Magyarország területére, mert az előbb említett tényezők nem voltak meg. Ahol nincsenek és nem voltak olyan földrajzi elő­nyök, mint nálunk, ott tüzzel-vassal idézték elő és teremtették meg az egységes nemzeti álla­mot. Ezt kell nekünk is mintául vennünk, ezt kell nekünk is szem előtt tartanunk. Ha abból indulok ki, hogy a nemzeti neve­lésnek kell a nép tömegeit nemzetté nevelnie, ott, ahol a történelmi folyamat ezt nem tette meg, a nemzeti érzést és öntudatot kell nagy­gyá nevelnie, akkor gyakorlatilag ez abban áll, hogy a népnek »meg kell adni és a népbe bele kell oltani a nemzeti önérzetet és öntudatot. (Rupert Rezső: Nagyon késő volna, ha benne nem volna! Ügy születünk! — Halljuk! Hall­juk! jobbfelől^) A kiképzésre testileg alkalmassá kell tenni a nemzetet. (Ruppert Rezső: Elkés­tek azzal, hogy ezzel jöjjenek! — Zaj a jobb­oldalon!) T. képviselőtársam, azt hiszem, nem méltóztatott eléggé figyelni, mert én az óvodá­nál kezdtem, (Rupert Rezső: Mindenki ott kezdte! — Zaj. — Egy hang jobbfelől: Nem szé­gyelli magát?!) ott kell ennek a nevelésnek kezdődnie, onnan kell ennek a nevelésnek ki­indulnia. Az összetartozás, a közös erőfeszítés szüksé­gességének tudását kell belenevelni mindenkibe és meg kell éreztetni, meg kell értetni minden­kivel, hogy történelmi sorsközösségre vagyunk mindannyian egyformán utalva. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezt nem lehet tantárgy­ként tanulni, ehhez nemzeti érzéstől lelkesedő tanítói és tanári karra van szükség. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én saját tapasztala­tomról tudok csak beszélni. Láttam a Szeged­vidéki elemi iskolákban, hogy a mi tanítói és tanítónői karunk a helyzet és a kötelességtelje­sítés magaslatán áll, mert ők ezt saját inicia­tivájukból már mind végrehajtották. A legna­gyobb dicséretet érdemli az a munka, amelyet 71*

Next

/
Thumbnails
Contents