Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

Az országgyűlés képviselőházának könyvrevíziót, mert a panamákat, családi hitbizományokat, igen sokszor külön igazságtalan jövedelmeket jelentő tankönyveknek a felét el kellene égetni, ós azután kellene megpróbálni revízió alá venni a másik felét, amely megmaradt. (Némethy Vilmos: Német fali-táblákon mutatják be a pusztákat is!) Sajnos, tudom. Harmincéves bővített és javított kiadású tankönyvek vannak. Magyarországon, ahol a kultúrpolitikában nagyon elkényeztettek bennünket, a legutóbbi évtized alatt az emberre, a szociális emberre, a társadalomban élő emberre vonatkozó tudományok tanításia jóformán megszűnt. A szociológiai tanszékek megszűntek, társadalomtudományi tanszék nem. létezik, az emberre, a dolgozó emberre, a társadalomban élő emberre vonatkozó tudományok egyszerűen elsorvadtak a magyar egyetemeken és kihaltak a magyar középosztályban. (Buchinger Manó: Egy úri parlament így dolgozik! Ez a tanulság! Ez az antidemokratikus úri parlament eredménye!) Elnök: Buchinger képviselő urat kérem, ne folytasson parallel beszédet. Rajniss Ferenc: A külföldi egyetemekkel összehasonlítva Magyarországon a legnagyobb hiba, hogy a szellemi munka technikáját, mint végtelenül fontos tantárgyat a mi egyetemeink és főiskoláink sohasem tanították és nem tanítják. A népművelés, a munkásnevelés, az egész dolgozó társadalom problémái valahogyan kimaradtak ebből a magyar egyetemből, amely a műszaki és természettudományi művelődésre vonatkozó részektől eltekintve, régi germános kópia (maradt, ({Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.), valami olyan kópia, amelyet az 1914 előtti Németországból felejtettek nálunk. Mi tényleg* egy új társadalomban élünk. Ezt a társadalmat mi csak a dolgozók társadalmának óhajtjuk ismernii A különböző kongresszusok, amelyben meg akarták fogni a magyar középosztály problémáját, sohasem tudták a magyar középosztály fogalmát meghatározni. A legokosabb volna ezt a fogalmat elejteni. Szellemi munkások vannak és azok tartoznak a magyar középosztályba, akik a szellem erejével, a tudomány erejével szervezik, organizálják meg Magyarország munkástársadalmát. A modern társadalomban azonban, bármennyire ijedezzenek ettől a szótól, tényleg kollektív szolgáltatás és kollektív felelősség is van azokon a termelő csoportúikon belül és azokon a szellemi foglalkozásokon belül, amelyek nagyjában egészen és nyersen külön körben lezárhatók, mint például az orvosok, mérnökök, ügyvédek, stb- körében. Az életben magában ma már van egy modern rendiség

1

. Amikor valaki rendi parlamentről beszél, amikor valaki kamarák felállításáról, foglalkozások szerinti csoportosításokról beszél, (Horváth Zoltán: Érdekképviseletekről!) tulajdonképpen nem csinál semmi mást, mint szanlkteionálja azt, ami az életben már de facto benne van. Nem a külön diplomás problémára, hanem a munka problémájára gondolok, amikor erről a modern jelenségről beszélek. Nálunk — sajnos — egyes mozgalmakkal elhitették, hogy van és lehetséges külön dWo.más munkanélküliségi problémákat megoldani. Külön diplomás munkanélküliség kérdése Magyarországon nincs. (Buchinger Manó: Igaz! Ügy van!) és mindaddig, amíg a munkásifjúság munkanélkülisége és a mezőgazdasági problémák megoldása nélkül, ennek az óriási munkanélküli rétegnek az elhanyagolásával, külön 19. ülése 1935 június 11-én, kedden. 479 akarják az állástalan diplomások ügyét megollani, addig nem lesz megoldás ebben a kérdésben. (Ügy van! Ügy van! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Nem is lehet ezt a kérdést ilyen formában megoldani. A megoldást csak organikus megoldás formájában lehet elképzelni. (Ügy van! Ügy* van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A diplomás munkanélküliség megszüntetéséhez hozzátartozik mindenfajta ipari, vagy mezőgazdasági munkáscsoportnak munkába állítása. Amikor ezek munkába vannak állítva, akkor az egyetemi és a főiskolai ifjúság is munkába van állítva. (Buchinger Manó: Tökéletesen igaza van! — Makkal János: Nagy haladás! — Buchinger Manó: Nem haladás! Majd akkor lesz haladás, ha politikailag is levonja a konzekvenciákat. — Zaj a jobboldalon. — Makkal János: Ha így beszél a reformnemzedék, az már nagy haladás. — Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Nem beszédek, hanem cselekedetek kellenek! — Buchinger Manó: Beszélni» beszéltek sokat, cselekedetek kellenek! A politikai reformnál kell megkezdeni! — Boczonádi Szabó Imre: Ezt bízza ránk!) Tekintettel arra, hogy mint törvényhozóknak főfoglalkozásunk a nyílt és egyenes beszéd, ne méltóztassék túlságosan lebecsülni a beszédet, (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Nem becsüljük le!) mert hiszen nem kapálni jöttünk ide, hanem beszélni. (Buchinger Manó: Nagyon tisztelem! — Horváth Zoltán: Nagy élvezettel hallgatjuk! Okos beszéd!) Itt a Házban az utóbbi viták alkalmával kétségtelenül érezhettük, hogy bizonyos szóbatíona alakult ki. Vannak szavak, amelyekre hirtelen, osoportokban reagálnak jobbról vagy balról az igen t. képviselő urak és habár minden szó lényegében egy üres kagyló, amelyik az egyesek füléhez téve máskép és máskép zúg, ezek a szavak kétségtelenül meghatározott idegességeket, idegrezgéseiket váltanak ki ebben a parlamentben. A diktatúrának, a k lektivizmusnak, az autarchiának, a demokráciának szavai ezek ós es'odálatos módon mindenki önönmaga sérelmét, a maga irányzatának sérelmét látja ezeknek a szavaknak puszta elhangzásában is, holott ezek a szavak ina élnek az egész világon és az volna a maradiság, az volna a reakció Magyarországon, ha mi ezekkel a szavakkal és ezeknek a szavaknak belső értelmével Magyarországon nem foglalkoznánk. Az autarchiáról igen stokat vitatkoztunk az egész költségvetési vita folyamán. Egyet óhajtok megállapítani: Magyarországon mindenki állami intervencióért kiált. Az igen t. ellenzék soraiból is a különböző érdekek szerint mindenki állami intervenciót kér, az összes gazdasági osztályok állami intervencióra törekednek, a szegény kenyeret kér, a gazdag nagyóbib profitot óhajt magának az államon keresztül biztosítani; de nagyon sokan ugyanakkor, amikor az állami beavatkozásnak folytonos sürgetésével töltik el életük felét, a másik felét az abszolút szabadság elvének hangoztatására használják fel- A kettő nagyon sokszor összefér egymással. Például szabadságot kérnek ott, ahol érzik, hogy a gyöngébbet le tudják gyűrni a saját erejükkel is. Azt hiszem, hogy az új politikai nemzedékből igen sokan becsületesen és egyenesen vallják, hogy ez az autarehia rajtunk kívül eső okokból reánk szabott irányzat, amelytől eltérni nagyon hosszú időn keresztül nem lehet. Annak pedig, aki ebben a meggyőződésben él, a tervgazdálkodás természetes belső logikus ki-