Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-29

Az országgyűlés képviselőházának kincstári váltók alakjában igény beveszi eléggé meddő célokra, elvonván ezt a pénzt a magángazdaságiból és ennek folytán a magángazdaságnak nem áll rendelkezésére tőke. Beteg állapot ez, t. Kép visel őhláz, amelynek véget kell vetni. Én azt hiszem, hogy tényleg nagyon helyes lett volna és nagyon, szimpatikus is lett volna első reformként költségvetésünk reformját prezentálni és defioitmentes költségvetést hozni ide. (Felkiáltások jobb felöl: Nem lehet!) Kedves miniszter úr, ne mondják, hogy nem lehet, mert minél későbbre halasztják, annál nehezebb lesz; meg kell tehát esiniálni. Árvátfalvi képviselőtársam ... (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Hogyan lehet, ne fizessünk adósságot! Csak két módon lehetne megcsinálni: vagy új adókkal, vagy pedig hogy nem fizetünk adósságot. — Farkas Elemér: Más állam sem tudja megcsinálni.) Azt mondta a múltkor Árvfáltlfalvi igen t- 'képviselőtársam, hogy a trianoni nyomorúság hozza magával ezt a költségvetést. Éaa ezt elismerem, de ne méltóztassék elfelejteni, — jó, ha van képviselő, aki ezeket a régi dolgokat emlékezetükbe hozza, — volt idő, amikor itt, ebiben a Házban, három éven keresztül, Bud miniszter idejében, akit én neveztem él akkor Bud Dáriusnak, mert annyi pénzünk volt, a mormálklöltséigvetést, amelyet a Népszövetség pénzügyi bizottsága 450 millióban állapított meg, felsrófolták a kétszeresére, 900 millióra, ugyanakkor, uraim, még 200 és 300 millió évi kincstári felesleg termelődött ki az adóbevételekből. (Vásárhelyi Sándor: Ez a Bethlen-rendszer! — Fábián Béla: Hát mi tani oigattuk Bethlen Istvánt? — Felkiáltások a jobboldalon: Hát mi támogattuk? Itt sem voltunk! — Dinnyés Lajos: A vezérük volt. Ha nem tetszett volna, hagyták volna ott. — Zaj a jobb és baloldalon.) Tessék elképzelni, t. Kép viselőiház, hogy mi törtiésQit akkor. Száz és százmilliók álltak rendelkezésre, de nem volt pénz sem telepítésre, sem pedig egyetlenegy nagy probléma megoldására sem. Évek múltak el, most itt vagyunk a nagy nyomorúságban és itt vagyunk a megoldatlan problémák előtt. Ezenkívül felvettük a népszövetségi kölcsönt, felvettük a gyufakölcsönt, felvettünk mindenféle függőkölcsönt (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és ma az ország a legképtelenebb pénzügyi helyzetben van. Azt mondotta nékem a miniszter úr: vagy új adót, vagy újabb adósságot! (Eckhardt Tibor: Vagy devalvációt! — Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Ez nem segít!) Nagyon sokban egyetértek az én t. Eckhardt képviselőtársammal és barátommal, de azt tudja, hogy ebiben az egy pontban nem tudtunk egyetérteni, (Helyeslés a jobboldalon.), mert én semmi szín alatt sem mennék bele abba, hogy ma a penigő devalvációjáról beszéljünkHanem én úgy látom, t. miniszter úr, hogy ebből a nehéz helyzetből mi nem tudunk máskép kijutni, mint a Népszövetség segítségével. Az út tehát Genfen át vezet a célhoz s nekünk a Népszövetséghez kell fordulnunk; hogy adósságainkat konvertálja, segítsen rajtunk (Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Ez igaz és helyes!), mert valutánkat nagyon nehezen tudjuk tartani, költségvetésünk deficites, külkereskedelmi mérlegünk majdnem passzív, fizetési mérlegünkről jobb nem beszélni. Ez az a ' négy pillér, amelyre a valuta stabilitása felépíthető, mind a négy ingadozik, 29. ülése 1935 június 11-én, kedden. 471 így tehát nem lehet sok időt eltölteni a várakozással, (vitéz Ujfalussy Gábor: Csak lehetne!) Nem akarok eltérni beszédeim fonalától, csak felelni akartam a miniszter úrnak. De valami sokszor bánt engem, kérem, amikor a mi ifjú barátaink sokszor a túloldalt támadják. Minket támadnak, mintha — nem tudom — mi volnánk felelősek azért, ami 15 év alatt történt. Uraim, méltóztassanak tudomásul venni, mi a világon semmiért felelősek nem vagyunk és ha objektív akarok lenni, áilítha^ torn, hogy hiszen ez a Ház nem csinált semmi mást 15 éven át, — most csodálkozni fognak — mint állandóan reformokat csinált, de rosszul csinálta. (Élénk derültség.) Ahánv belügymimiszter volt, mindegyik megreformálta az egész belügyet. Akármilyen kultuszminiszter jött, mind megreformálta az egész kultuszpolitikát. Ott van például a főváros. Valahányszor új belügyminiszter jött, mind megreformálta az egész fővárost. Vegyük a mezőgazdasági termelést, — hol is kezdjem — itt is mindent megreformáltunk. Ki emlékszik a mezőgazdasági akciókra, amikor apránként 10—20—30 milliós tételekben óriási összegek mentek el különböző akciókra? (Horváth Zoltán: Tyúkkölesönök!) Elismerem, sok jóindulattal, szép elgondolással történtek ezek az akciók, de a lényeg az, hogy sajnos, nem sikerültek. Ott voltak például a tyúk-kölcsönök •— ezekhez rendkívül sok kellemetlenség fűződik, de az elgondolás mégis helyes volt, mert a baromfiexport alátámasztását szoltgált a. Hányszor felszólaltam, amikor még Mayer János t. barátom volt a földmívelésügyi miniszter (Horváth Zoltán: Öreg csáklyás! — Élénk derültség.) Azt mondottam egyszer: Tisztelt miniszter úr, ha ezeket az óriási összegeket összefognák és egy átfogó koncepció alapján használnák fel, akkor még lehetne a magyar mezőgaizdasáig reformjáról beszélni, de így elaprózódik a dolog. Egyszer kisütötték például, hogy Magyarországot csak tufa-téglával lehet újjáépíteni. (Derültség a baloldalon.) Akkor megindult a tőzeg-téglagyártás és volt meg sok olyan dolog, amire nem. is akarok rátérni. Ez mind a reform jegyében történt és ne felejtsék el, t. képviselőtársaim, hogy ott, a túloldalon az az üres mező tele volt valóságos kisgazdaképviselőkkel, csizmás képviselőtársainkkal, hiszen egy erős, hatvan-hetven tagú kisgazdacsoport volt bent a Bethlen-féle egységben. (Horváth Zoltán: Külön pontokat állítottak fel!) Népies politikát méltóztatnak sürgetni? Hiszen állandóan ez történt itt. Méltóztassanak átmenni a földmívelésügyi minisztérium elé, ott van egy szobor, amelyen Bethlen István kezetfog nagyatádi Szabó Istvánnal, ott meg van örökítve az a jelenet, amidőn a magyar intelligencia, az elhivatott vezetőréteg kezetfog a kisgazdatársadalommal. Nagy ünnepek voltak ezek, amelyek itt lezajlottak. Volt itt reform rogyásig (Élénk derültség.), volt itt népies politika egészen mostanáig. Nem lehet azonban minket okolni mindezért. Mi, szegény ellenzékiek, amikor néha néhányan be tudtunk jönni, itt ültünk és bevonult az új többség. (Eckhardt Tibor: Soha egy javaslatunkat el nem fogadták!) Most önöket hozta a jó Isten és mi önöket is szívesen üdvözöltük. (Derültség jobb felől.) Mi már megszoktuk ezt- Ez már — nem is tudom — a hatodik, vagy hetedik többség, amellyel szemben szerencsénk van küzdeni. De mit tehettünk mi itt? Néztük, hogy felállt mindig az ország