Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-28

Az országgyűlés képviselőházának hogy tovább ment, mint ameddig mennie lehetett volna. En ezzel szemben azt mondom, hogy nem ment el addig, ameddig elmennie kellett volna. A mai házadómentességi keret sokkal szűkebb, mint az ezt megelőző házadómentességi keret volt és az építődpari érdekeltségnek minden érdekképviselte egyértelműen azt vallja és azt mondja, hogy az építkezések fellendítése kizárólag a házadómentesség' kérdése elintézésének minőségétől függ. Azt kéri az építőipari érdekeltség, hogy iie redukálják a házadómentességet csak a fővárosra és annak is csak egyes részeire, hanem úgy, mint eddig volt, terjesszék ki az egész országra, mert ettől függ az építőipari tevékenység széleskörű megindulása, ami jelenti egyben nemcsak az építőipar fellendülését, hanem 30 más szakmánál is jelent igen tetemes munkaalkalmat. így szociális és gazdasági szempontból igen fontos, mert tényleg széleskörű munkásréteget érdekel és érdekli ezen túl az ipart és kereskedelmet is általánosságban: de érdekli magát az államot is fiskális szempontból, mert 'ha megindul á munka, akkor megindul a fogyasztás, ha pedig megindul a fogyasztás, akkor megindul a különböző közvetett adók özönlése is, szóval fellendül az egész gazdasági élet. Nem tudom megérteni, hogy a miniszter úr miért ragaszkodik mereven az ő szűkkörű onegoldásához., amikor már volt egy megoldás, amely tágabb körű és kielégítő megoldás volt. Ha a miniszter úr történetesen a háztulajdont védi, akkor védje másképpen, védje úgy, hogy szállítsa le a házadót, amennyire tudja, de hogy megakadályozza az építkezést ezzel a tulajdonon nem segít. T. Képviselőház! Ezeket akartam elmondani és miután én is azt látom, hogy pénzügyi kormányzatunknak egész koncepciója nem felel meg az ország gazdasági érdekeinek, nem felel meg az ország munkálkodó népének, nem felel meg azoknak a nagy érdekeknek, amelyeket mi itt képviselünk és képviselni akarunk, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik Czermann Antal képviselő úr. Czermann Antal: T. Képviselőház! En még mindig a pénzügyminiszter úr szavainak hatása alatt állok és ha valaki, objektív szemlélő, eddig még kételkedett abban, hogy a tárgyalás alatt lévő költségvetés a realitás szempontjából kiállja-e a kritikát, most a pénzügyminiszter úr óvatos, körültekintő s minden tekintetben higgadt és férfias magatartása meggyőzhette arról, hogy igenis, ez a költségvetés a realitás szempontjából minden tekintetben helytálló. Aki ismeri a költségvetésnek nagy jelentőségét nemcsak abból a szempontból, hogy az állami élet minden megnyilatkozására döntő befolyással van és hogy a jelen esetben speciel a reformokra is milyen hatással van és aki tudja azt, hogy az állami költségvetés a magánháztartásokra és az egyes állampolgárok gazdasági helyzetére milyen nagy befolyással van, az tudja értékelni azt is, hogy mit jelent a költségvetés realitása. Egy ilyen reális költségvetést ipari országban is — bár ott is vannak fordulatok, amelyek azonban bölcs előrelátással, hizonyos intézkedésekkel elháríthatok — nehéz felállítani, egy agrárországban azonban, ahol az összes rizikális tényezők mellé még odajárul a természeti csapások tényezője, kétszeresen értékes egy ilyen reális költségei?, ülése 1935 június 7-én, pénteken. 429 vetés fölépítése. Az, hogy a természeti csapások bekövetkezése után a pénzügyminiszter úrnak nem kellett megváltoztatnia a költségvetés tételeit, bizonysága annak, hogy ez a költségvetés a legnagyobb előrelátással és gondossággal készült. Pedig a pénzügyminiszter úrnak nem volt könnyű ilyen költségvetést összeállítani. Az egyik oldalon ott van a fedezeti rész korlátozott volta, amely ^korlátokat átlépnie az egyensúly megbolygatásának veszélye miatt nem volt szabad, a másik oldalon pedig ott van a fix tételek átvétele, amelyek a szanálás óta már úgyis lemorzsolódtak és amelyeket, anélkül, hogy az állam egy-egy megnyilatkozásán súlyos sebeket ne ejtsen, a pénzügyminiszter úr megváltoztam nem tudott és amelyek örökséget képeznek. Emellett gondoskodni a pangó gazdasági élet élénkítéséről és végül még fedezetet találni a reformokra is olyan módon, hogy azok az állampolgárok amúgyis megcsappant teherviselőképességét újabb terhekkel próbára ne tegyék % valóban művészet volt- (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mélyen t. Ház! Azzal ugyanis legyünk tisztában, hogy a reformok, amelyek mindig egy kijegecesedett helyzet megváltoztatására törekszenek, áldozat nélkül, lemondás nélkül nem valósíthatók meg; a gazdasági reformok megvalósításához pedig gazdasági áldozat is szükséges. Tehát az egyik oldalon követelni a reformok széleskörű és azonnali megvalósítását, a másik oldalon pedig tiltakozni az adóterhek emelése > ellen, sőt követelni az adóterhek csökkentését: ez egy áthidalhatatlan ellenmondás. (Ügy van! a jobboldalon.) Különben is a reformok — hacsak életbeléptetésük nem forradalmi úton történt — korszakokban születtek meg, ezt bizonyítja a történelem is. Ez azt jelenti, hogy a reformszellem kialakulása, megnyilatkozása, realizálása nem máról holnapra történik, hanem egy korszakban, egy időszakban, történő fejlődési folyamat. Ilyen fejlődést kontemplált a miniszterelnök úr akkor, amikor reformprogrammot adott a nemzetnek, amely reformprogramm alkalmas arra, hogy a nemzet új életberendezésének alapjául szolgáljon és amely reformprogrammnak kiindulópontja az állami költségvetés. Az állami költségvetésben igen előkelő, fontos helyet foglal el, mondhatnám, az állami költségvetés tengelye: a pénzügyi tárca, amely az állami szükségletek fedezetéről gondoskodik, amelyeknek megállapításánál mindenekelőtt a nemzet gazdasági erejét kell szem előtt tartani. Amikor a pénzügyi tárca költségvetését vizsgálom, akkor mindenekelőtt azt kívánom megállapítani és vizsgálni, hogy egyrészt a nemzet gazdasági erejét, az adózók teherbíró képességét hogyan és milyen ^mértékben respektálta a pénzügyi tárca, másrészt pedig vizs; gálni kívánom azt, hogy vájjon az uralkodó reformkorszellem követelményeit mennyiben tudta honorálni. Mélyen t- Ház! Mindenekelőtt, midőn az adóztatás arányosságát vizsgálom, meg kell állapítanom azt, hogy az állami költségvetésben az egyeneseadó rovatán szereplő adók 73%-a az ingatlan-vagy ont terheli, ami az ingatlan-vagyon túladóztatására figyelmeztet. Ez a^ körülmény annál súlyosabb mérlegelés alá esik, mert az ingatlan megadóztatásánál, mint tudjuk, az adóalap megállapításánál az ingatlan úgyszólván önmagát szolgáltatja ki egyrészt, 61*