Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-28

404 Az országgyűlés képviselőházának egészen ferde vonal, amely nem szolgálja úgy az idegenforgalom érdekeit, mint egy szinte légvonalban haladó út. T. Ház! Amikor azt látjuk, hogy a csehszlovák kormány, részint a munkanélküliség enyhítésére, részben érthető stratégiai okokból állítólag, egy gigantikus nagy utat készül építeni az anyaországból kiágazva Felsőmagyarország közepén keresztül, amely 20 méter széles hatalmas autostrada volna, akkor azt hiszem, ' hogy a kereskedelmi kormánynak ez a terve, amelyről szóltam, elég nagy jelentőségűnek fog előttünk mutatkozni. A gazdasági egyensúly másik nagy ereje külkereskedelmi mérlegünk. Meg kell állapítanom, hogy az utóbbi esztendőkben külkereskedelmi mérlegünk határozottan javuló irányzatot mutat. Külkereskedelmünk alakulása két szempontból nyújt megnyugtatást. Az egyik az a körülmény, hogy külkereskedelmi mérlegünk négy év óta aktív, amennyiben 1932-ben 6, 1933-íban 78, 1934-ben 60 és az 1935. év első negyedében 16 millió pengő kiviteli többletet tüntet fel. Ez magábanvéve még nem lenne annyira előnyös, mint annál a körülménynél fogva, hogy külkereskedelmi forgalmunk volumenje erősödött. Míg ugyanis 1932-ben 664 millió pengő veit bevitelünk és kivitelünk öszszege, a következő esztendőben 704 milliót, a múlt esztendőben már 750 millió pengőt tett ki exportunk és importunk együttvéve. Magánál a pénzügyi tárcánál a vámbevételek fokozása, erre a fejlődésre van alapítva. Amikor ezt a fejlődést vizsgálom, kénytelen vagyok néhány szót szólni a teljesen tárgyilagos és a javítani akaró ember kritikájával. Régóta kifogásunk volt a kisantant-tal összefűződő kereskedelmi forgalmunkban, hogy sem Csehország, sem Románia felé nem bírunk aktív kereskedelmi mérleget elérni. E tekintetben meg kell állapítanom, hogy a javulás jelei mutatkoznak, amennyiben míg Romániával szemben 1932-ben 29 millió, 1933ban 11 millió, 1934-ben pedig 10 millió pengő deficitet tüntetett fel kereskedelmi mérlegünk, addig a folyó év első negyedében már másfél millió pengő aktivával zárul. Csehszolvákiával szemben 1932-ben 11 millió, 1933-ban 3 millió, 1934-ben pedig 4 millió pengő volt a deficit, a folyó év első négy hónapjában pedig már 100.000 pengő aktivával zártuk külkereskedelmi forgalmunkat. Még nagyobb jelentőséget tulajdonítok annak a kereskedelmi forgalmi emelkedésnek, amely a német piac felé jelentkezik. Sokan kifogásolták a miniszterelnök úr kormányzásának első esztendejében, hogy iparkodott a, német kormánnyal kereskedelmi érdekből szorosabb kapcsolatot teremteni. Ez a kifogás, azt hiszem, elhalkul abban a pillanatban, amikor németországi kereskedelmi forgalmunkat megtekintjük. Mert amíg 1932-ben még 23 millió és 1933-ban 14 millió pengő volt deficitünk a német piaccal szemben, addig a múlt évben már 27 millió pengő volt a nyereségünk. Ez pedig annál értékesebb ránknézve, mert mezőgazdasági exportunk erősödött Németország felé. Baromfi- és tollkivitelünk 3 év alatt 8 és 24 millió pengőre emelkedett. Sertéskivitelünk az utóbbi két évben k millióról 10 millióra, vágóállat kivitelünk K millióról 2 millió pengőre emelkedett. Németországon kívül, amely exportunknak 22%-át veszi fel, Ausztria az az állam, amely exportunknak legnagyobb százalékát és pedig 25%-át veszi fel. 28. ülése 1935 június 7-én, pénteken. T. Ház! A római paktumot azért tartom nagyjelentőségűnek, mert az első komoly lépés a hármas szövetség szoros gazdasági kapcsolata felé. Jelentősnek tartom a római paktumot azért is, mert «szoros kapcsolatban van azzal a tendenciával, amely iparkodik a mezőgazdasági válságot, de különösen a dunántúli falvak válságát megoldani. Mielőtt a római paktum fejtegetésére áttérnék, csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy mezőgazdaságunknak és falvainknak rendkívül égető kérdése az agráradósságok rendezése. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a hitelszövetkezetek ezen a téren már akkor nagy munkát végeztek, mikor még agrárválságról nem volt szó, de a kamatdrágaság már hatalmas arányokat öltött. Mikor 16—20 százalékos kamatok voltak divatban, akkor a hitelszövetkezetek 7—8 százalékos kölcsönökkel jelentek meg és amikor az agrárválság kitörésekor a gazdák tízezrei abba a helyzetbe kerültek, hogy kölcsöneiket más hitelezők felmondták, igenis a hitelszövetkezetek voltak azok, amelyek a falvakban mindenfelé konvertálták a falusi gazdák veszélyeztetett kölcsöneit és nem engedték a gazdákat elárvereztetni mindaddig, amíg a kormány nem jött az a-iosságvédelmi intézkedéssel. (Czirják Antal: Ellentétben áll a praxissal.) Konkrétumokat méltóztassanak hozni t. képviselőtársaim, mert valahány ilyen panaszt még hallottunk, minden egyes esetben beigazolódott, hogy nem a hitelszövetkezet volt a hibás, hanem az illető adós. Végtére le kell szögezni, hogy a hitelszövetkezet is altruista intézmény, de egyúttal méltóztassék azt is figyelembe venni, hogy az altruizmus nem azt jelenti, hogy egyoldalú segélyezést nyújt, hanem azt az elvet, hogy egy valamenynyiért és valamennyi egyért és ha ez az egy nem teszi meg kötelességét a többivel, szóval a szövetkezettel szemben, bocsánatot kérek, nem lehet attól a falusi hitelszövetkezettől azt kívánni, hogy egy rosszhiszemű adós kedvéért az egész szövetkezet romlásba menjen. Az átmeneti megoldás terén a hitelszövetkezetek részéről javaslatainkkal jöttünk és megállapíthatom, hogy annakidején a végleges rendezésre vonatkozólag is megtesszük javaslatainkat. Amíg pedig ez be nem következik,, a legmesszebbmenő odaadással állunk ott, hogy a mezőgazdaságot, magát a gazdatársadalmat segítsük át ezeken a nehéz esztendőkön. (Czirják Antal: Hivatkozni fogok rá.) A gazdatársadalom és a mezőgazdaság között én nem teszek különbséget, mint ahogy egyszer a régi világban egy pénzügyminiszter tette, aki azt mondotta: mellékes, hogy a gazdáknak mi a sorsuk, a mezőgazdaság megmarad. Nekem és a hitelszövetkezeteknek nem mindegy, hogy kinek kezén van a magyar föld; mi azt akarjuk, hogy a magyar gazda kezében maradjon meg s azt hiszem, — csak nem akarok elébe vágni semminek — hogy a végleges rendezésnél a 10 holdon aluli kisgazdák segélyezésén túlmenve, a felsőbb kategóriáknál is hasonló eszközzel kell eljárni a lehetőség határain belül. Azonkívül pedig az adósságoknak kötvényesítés formájában hosszúlejáratú adósságokká való átalakításával kell a kérdést rendezni. (Kun Béla: Régen kellett volna!) A gazdaadósságok kérdésén túl azonban a falunak^van egy még általánosabb és aggályosabb haja és ez az ipari és mezőgazdasági árak közötti nagy különbség. Nem akarok messze belemenni e kérdés vitatásába, ide meg kell állapítanom, hogy rövid időn helül tenni kell valamit az agrárolló enyhítése érdekében, mért