Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-27

Az országgyűlés képviselőházának 27. ülése 1935 június 6-án, csütörtökön. 383 kasokkal szemben irodalmi és zenei téren is jelentkezik. (Malasits Géza: Petőfi tilos, Ady tilos!) Nemcsak az előadásokat cenzúrázzák, hanem Petőfit és Adyt is cenzúrázták a múltban. En merem feltételezni, hogy a jelenlegi belügyminiszter úr nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy akár Petőfit, akár Adyt, minden idők e két legnagyobb lírikusát, egy jogilag képzett, de az irodalomhoz nem értő rendőrcenzor cenzúrázza. Nem lehet Petőfi érdemeit törvénybe iktatni és ugyanakkor Petőfi költeményeit indexre tenni. A kettő nem fér össze. Petőfi érdemeit törvénybe iktatta, azt hiszem,- a második nemzetgyűlés. Nagyon helyes, nagyon okos; elég későn jött, de még mindig elég korán; ugyanakkor azonban tessék kioktatni azokat a tisztelt urakat, hogy ne bántsák Petőfit. Olyan kevés igazi magyar értékünk van, hogy azt a keveset, aki van, meg kell becsülnünk; meg kell becsülnünk még akkor is, ha nem a mindenkori kormánypárt szellemében írta meg az ő költeményeit. (Rajniss Ferenc: Ne a felét adják elő a munkások, hanem az egész Petőfit és egész Adyt: akkor nincs baj! — Malasits Géza: Ügy van, nagyon helyes, mi előadjuk az egészet! — Egy hang a szélső baloldalon; Petőfi minden verse megérdemli, hogy az egészet előadják!) T. Képviselőház! En várom az errevonatkozó miniszteri intézkedéseket és remélem, hogy a jövőben nem lesznek ilyen bajaink. Kérem, a mélyen t- közigazgatásnak ne tessék rossznéven venni, ha a munkásságnak néha-néha egyegy derűs pillanata van. (Rajniss Ferenc: Ugyan kérem! — vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Ez túlzás! A kevesebb több volna!) En gyakorlati tapasztalataim alapján mondom ... (Rajniss Ferenc: Nem irigyli senki sem munkástestvéreink jókedvét!) En nem beszélek ex hiais!. (Derültség. — vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: De csak propter formám! — vitéz báró Roszner István: Propper-f ormán ! —Malasits Géza: Tessék csak megkérdezni Tóth kapitány urat, hogy kiket cenzúráztatott.) Nagyon örülök annak, hogy a t. miniszter úr rögtön rámcáfolt és legalább a parlamentnek egy pár derűs másodpercet szerzett ezzel a szójátékkal. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Propper Sándor: Nagyon kérem a miniszter urat, tessék ebbe a dologba beavatkozni és ne tessék rossznéven venni, ha a munkások kedélyes estéket, irodalmi előadásokat és

1 — horribile dictu — táncmulatságokat rendeznek és ha ott Petőfi- vagy Ady-kÖlteményeket szavalnak, (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Az önök munkásdalárdái a rádióban szerepeltek nálam. En nem üldöztem a munkásokat. — Malasits Géza: Miniszter úr, ugyanazokat a dalokat, amelyeket előadtak a rádióban a munkásünnepélyen betiltották. — Zaj.) Elnök: Nemcsak Propper képviselő úrnak, hanem Malasits képviselő úrnak sincs joga tovább beszélni. (Derültség.) Szólásra következik Cseh-Szombathy László képviselő úr. Öt illeti a szó. Propper Sándor: Arra kérem a miniszter urat, hogy a felvetett kérdésekben legyen kegyes minél előbb hathatós intézkedéseket tenni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Cseh-Szombathy László: T. Ház! Az előttem szólott képviselőtársam fejtegetéseit: politikai téren nem óhajtom továbbfolytatni, mért engem a jelen alkalommal csak közegészségügyi kérdések érdekelnek, T. Ház! Valamely nemzet igazi értékét nem a népesség nagysága, nem a milliós számok ad

: jak meg, hanem a kulturális és az erkölcsi színvonal. Egy nép jövője azonban csak akkor van biztosítva, ha a kidőltek helyére megfelelő utánpótlásról tud gondoskodni. A magyar nemzet jövője is attól függ itt, a Duna medencéjében, hogy miként tudja pótolni a ma élő nemzedéket minőségileg különb, számbelileg pedig a multat meghaladó erőkkel. A magyar nép jövője csak az egészségvédelem intenzívebbé tételével van biztosítva. T. Ház! Közegészségügy, közgazdaság és kultúra egymástól elválaszthatatlan fogalmak; mert el tud-e valaki képzelni közegészségügyet kultiíra nélkül, kultúrát és egészségügyi fejlődést pedig gazdasági fellendülés nélkül? Nem akarom a t. Ház türelmét száraz statisztikai adatok felsorolásával igénybe venni, olyanokkal, amelyeket mindenki ismer, amelyekkel a napilapok hasábjain lépten-nyomon találkozunk. Hiszen mindenki tudja, hogy nálunk Magyarországon a születések száma évről évre csökken 236; tudjuk azt, hogy a gyermekhalandóság Európában nálunk a legnagyobb 15-8 és hogy ennek megfelelően a természetes szaporulat is csak 7-4 ezrelék. Tudjuk azt, hogy a fertőző betegségek, a tuberkulózis, a tífusz, a járványos gyermekmegbetegedések, a nemibajok milyen borzasztó pusztítást végeznek "órainkban. Tudjuk azt, hogy a reumás megbetegedések 15—20 esztendőre tesznek munkaképtelenné embereket. Ha ismerjük az okokat és látjuk a következményeket, akkor azt kell keresnünk, hogy ezek megszüntetésére vájjon mi történt és minek kell történnie. Ha a belügyminisztérium költségvetését végignézzük, azt látjuk, hogy a költségvetésnek körülbelül hetedrésze, 14*17% szolgál közegészségügyi célokat. Ha ehhez hozzávesszük a társadalombiztosításra és gyermekvédelemre szánt összegeket is, úgy ez az összeg a tárca költségvetésének körülbelül ötödére emelkedik. A belügyminiszter úr kiváló szociális érzékéről tesz tanúságot akkor, amikor a rendelkezésre álló csekély összegből aránylag hatalmas tételeket fordít a múlthoz képest fontos népegészségügyi problémák intenzívebb ellátására. Ha azonban ehhez a költségvetéshez hozzávesszük még a kultusztárca keretében a klinikák céljaira felvett közel 6 milliós összegeket is és ha ezeket a látszólag hatalmas összegeket szembeállítjuk az egész évre előirányzott 1176 millióval, akkor bizonyos mértékben értelmetlenül állunk ezzel a két számadattal szemben és szinte azt mondhatnám, megdöbbenve kérdezzük azt, hogy a magyarság egészségének védelmére, a jelenlegi generáció fejlődésének biztosítására ebből a hatalmas összegből mindössze csak ennyi jut? A belügyminiszter úrnak a költségvetés keretében tartott előadásából megnyugvással értesültem arról, (hogy tulajdonképpen közegészségügyi célokra 102 millió pengő van fordítva. Ez már mégis számottevő összeg, amely, ha tényleg a megfelelő módon használódik ki, akkor eredményeket lehet elérni. Sajnálattal kell azonban megállapítanom azt, _ hogy a tárca költségvetésében prevenció céljaira mindössze 845.000 pengő van felvéve. Ma már megdönthetetlen tétele az orvostudománynak az, hogy sokkal olcsóbb dolog megelőzni a bajt, mint meggyógyítani a betegséget. Sokkal többet kellene preventív célokra fordítani, mert az így 54*