Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-27

Az országgyűlés képviselőházának 27. voltak az irányító erők és a minisztérium, illetőleg az erre a célra kreált Magyar Állami Munkásbiztosító Hivatal csak felügyeletet gyakorolt, akkor a munkásbiztositás intézményét szerették, becsülték, akkor ott meleg emberszeretet és szolidáris érzés fejlődött ki. Nemcsak szociális jó hatásai vannak az önkormányzatnak, hanem gazdasági hatásai is, mert, ha egyszer alaposabban tanulmányozni méltóztatik a munkásbiztosítás kérdését, ha a fejlődés történetével meg méltóztatik ismerkedni, akkor meg méltóztatik tudni azt, hogy a régi, például az .18.91. évi XIV. te. és az 1907 : XIX. te. alapján működő különböző munkásbiztosító szervezetek 2—3, később a háború alatt már 4%-os betegségi járulékkal dolgoztak, míg most ugyanez a járulék 6%, és 2—3—4%-os járulék mellett több volt a szolgáltatás, összegszerűleg is több volt, de több irányú is viszonylag, mint ma a 6%-os járulék mellett Az igaz, hogy az önkormányzatot megszüntették és az Önkormányzat megszüntetésével elbürokratizálták az intézményt. A régi NagyMagyarországon a több mint egymillió taggal rendelkező munkásbiztosító intézménynek egy igazgatója és két aligazgatója volt. Méltóztassék megnézni, hogy abban az intézményben most mennyi az igazgató, mennyi az aligazgató, mennyi a kegyelmes és mennyi a méltóságos. (Weltner Jakab: Kétszáz tisztviselő volt, most háromezer van!) Igaz, hogy a szociálpolitika mai legfőbb irányítójának, a minisztériumnak az elégedetlenséggel szemben megfelelő mennyiségű fegyver és erőhatalom van a kezében, de sohasem lehet tudni, hogy az meddig hatékony. Ezért szerényen megjegyzem, hogy a szociális gondoskodásra és az egészségügyre sokkal nagyobb gondot kellene fordítani, a keretet szélesíteni és tágítani kellene, ha máskép nem lehetséges, akkor a hatalmi célokra beállított kiadások rovására. T. Ház! Ezúttal nem időzhetem sokáig címéi a kérdésnél. Át kell térnem egy másik problémára és ez az egyesülés és a gyülekezés joga, ami tulajdonképpen Magyarországon nincs is. Nem tudom hány ezer egyesület működik Magyarországon, de hogy az egyesülés és a gyülekezés joga törvényben biztosítva és szabályozva nincs, az egészen bizonyos. Kétértelmű rendeletek egész tömege szabályozza az egyesülési és gyülekezési jogot. Közszabadságok, amelyek körébe tartozik az egyesülési és gyülekezési jog is, lehetnek jók, vagy rosszak, lehetnek ideálisak, vagy hiányozhatnak egészen, de egyetlenegy rendszer sem nélkülözheti azt, hogy az egész vonalon mindenkivel szemben kérlelhetetlenül az egyenlő elbánás elvét alkalmazzák. Nálunk ez — sajnos — nincs így és ezen a téren rengeteg a panasz. Az idő rövidségére való tekintettel, nem hozhatok ide végzéseket, pedig egész tömeggel állanak rendelkezésünkre olyan végzések, amelyekkel ezt a tételt bizonyíthatjuk. Az azonban bizonyos, — a miniszter úr, ha máshonnan nem, a panaszokból bizonyára tudja — hogy ahány járás, annyi kiskirály van ebben az országban (Ügy van! Ügy van! c. szélsőbaloldalion.) és ahány kiskirály, mind annyiféleképpen értelmezi ezeket a bizonytalan, homályos és kétértelmű rendeleteket és aszerint alkalmazza a jogszabályt, hogy vájjon az a réteg, amelyről éppen szó van, a társadalmi ranglétra melyik fokán áll? (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nincs olyan szolgabíró, vagy alispán Magyarországon, aki a magasabb társadalmi osztályokhoz tartozók valamelyik csoportját el merné utasítani valamely igényével, ha ugyan azok elmennek hozzá KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ II. ülése 1935 június 6-án, csütörtökön. 381 és bejelentik azt. (vitéz Br. Roszncr István: Dehogy nem! Mindenki egyenlő a főszolgabíró előtt! — Malasits Géza: Ezt maga sem hiszi! — vitéz Br. Roszner István: Nem mondok olyasmit, amit nem hiszek!) Magyarországon alig van olyan szolgabíró és alig van olyan közigazgatási hatóság, aki, vagy amely a ranglétrának társadalmilag legalsó, de a fontosság és eredmény szempontjából — az én felfogásom szerint — legfelsőbb fokán álló munkássággal szemben igazságos, méltányos és kiterjesztő értelemben alkalmazná a jogszabályokat. A gyakorlat ma az, — és ezt bizonyítani lehet — hogy szabadság, sőt szabadosság az uralkodó osztályoknak és rétegeknek, tilalomfa az egész vonalon a dolgozóknak! (vitéz Kozma Miklós belügyminiszter: Na, na! Nem lehet ilyet mondani!) Ma az egyesülési és gyülekezési jog terén a gyakorlatban túlnyomórészt a leglehetetlenebb ürügyekkel konfiskálják el a dolgozók jogait, t. miniszter úr. Olyan messzire mennek el, — a tiltó végzések nagy tömege bizonyítja ezt — hogy az ürügykeresésben egészen a nevetségesség határáig jutnak már el. Szeretném, ha abban a helyzetben volnék, hogy végzésekkel igazolhatnám ezt az állításomat. A miniszter úr ezt nem is tagadhatja. De talán majd más alkalommal módom lesz rá. Egyesülési jogunk nincs. Vannak egyesületek, vannak munkásegyesületek is, de ezeknek a munkásegyesületeknek bizonyos kérdésekben olyan kálváriát kell járniok, hogy az legalább is nem igazságos. A munkásság egyesülési joga a közigazgatás játékszere, a közigazgatás pedig az ilyen kérdésekben szeszélyes, nagyon szeszélyes. Itt megint azt kell mondanom, hogy járásonkint, megyénkint változik a helyzet. Vannak igen derék közigazgatási férfiak, (Gr. Festetics Domonkos: A legtöbb ilyen!) akik belátják azt, hogy nemcsak a kapitalizmusnak kell szervezkednie a maga védelmére, hanem a munkásságnak is vannak ilyenirányú jogai, sőt saját osztályával szemben kötelezettségei is. Ezeknél a munkásegyesületek létrehozása, fenntartása és működése nem ütközik akadályokba. (Gr. Festetics Domonkos: Tessék megszervezni!) Vannak viszont olyan közigazgatási tisztviselők is, akik akadályokat gördítenek eléje, ürügyeket keresnek és a szervezkedést lehetetlenné teszik. Ujabban — mert ez egészen új jelenség, eddig ez nem volt — ezekhez csatlakozott, sajnos, az ország vezető vármegyéje Pest vármegye is. Egy országos munkásszövetségnek Pest vármegye valamelyik községében helyi csoportot létrehozni valóságos kálváriajárás. Egy miniszterileg jóváhagyott alapszabályokkal működő országos munkásegyesület például alapszabályszerű joga szerint bejelenti, hogy Soroksár, Pestszentlőrinc, Csepel stb. községekben helyi csoportot akar létrehozni. Összejön megfelelő számú, azonos foglalkozású munkás a csoport megalakítására. Megalakítják a csoportot, bejelentik a központi járásnak, vagy a vármegyének. Például most Pestszentlőrincen történt, hogy tiltó végzést kaptak azzal az indokolással, hogy nem veszik tudomásul az egyesületet, mert ott Pestszentlőrincen nincsenek olyan sokan ebből a fajta munkásból, hogy egyesületre^ volna szükség; az ipartestület kellő módon képviseli az ő érdekeiket. (Malasits Géza: Ezek gyáripari munkások!) Ez az egyik. A másik az, hogy a bejelentők közül kiemelnek valakit és ráhúzzák, hogy büntetett előéletű, mert — megmondja a végzés, ha mél61