Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-26

314 Az országgyűlés képviselőházának újítanánk megint fel, de ez talán még sem volna olyan nagy baj, mint az, ha a föld szenved szükséget és a termés csökken, vagy megszűnik. A telepítés gondolatát, mint gazda, ideálisnak tartom, de ha valakinek telket adnak, akkor arra is kell gondolni, hogy megfelelő erő és anyagi támogatás kell ahhoz, hogy a munkálkodást és a gazdálkodást az illető meg tudja kezdeni. Itt tartom megemlítendőnek, hogy a vadászat propagálására szerintem a legjobb eszköz az volna, ha a vadászati jegy árát csökkentenék, mert ezzel csökkenne az orvvadászok száma és így nagyobb bevételhez is lehetne jutni. A mezőgazdasági hírszolgálatra előirányzott 12.000 pengő többletet nagyon soknak tartom, mert azt a községi és megyei szervek is el tudnák végezni. Csak ezekre akartam rövid fejtegetéseimben rámutatni. A költségvetést nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Veres Zoltán jegyző: Temesváry Imre! Temesváry Imre: T. Képviselőház! Végtelenül jól esett az előbb hallanom báró Úrban Gáspár t. képviselőtársamnak azokat a meleg szavait, melyekkel ő az ország legszegényebb néprétegéről, a kubikus munkásokról emlékezett meg. Sajnos, nekem úgyszólván nap-nap után van alkalmam ezeknek a szegény embereknek helyzetét megismerni, és meglátni azt a végtelen nagy nyomort, amely náluk évrőlévre mindinkább fokozódik. Azt látjuk, hogy a falusi földmunkásnép valóságos inváziót indít a székesfőváros felé, mert hiszen lent a vidéken, különösen a Tiszántúlon, abszolúte nem képes munkához jutni. Ezeknek a szegény embereknek száma évrőlévre szaporodik és nem tudjuk megtalálni az okát, hogy voltaképpen mi is idézi elő, hogy ezek a szegény emberek, akik azelőtt állandóan megtalálták megélhetésüket, most teljesen kenyér nélkül maradnak. (Andaházi Kasnya Béla : Kényszerítve vannak rá! — Br. Urbán Gáspár: A mezőgazdasági válság!) Ügy van, valóban a mezőgazdasági vláság, de ennek elindítója Trianon volt. Rendkívül szomorú helyzet, 'hogy most, amidőn a tavaszi munkák már megindultak, ezeknek a szegény embereknek úgyszólván betevő falatjuk sincs. Ez úgy áll, ahogyan ezt most mondom, (An da házi-Kasnya Béla: Sajnos, tudjuk!) mert meggyőződtem róla, hogy egy-egy családnál alig tudnak naponta egyszer egy-egy falat száraz kenyeret adni a gyermekeknek. A múlt héten volt alkalmam egy pár házba bemenni, ahol málé-kenyeret, illetőleg málé-pogácsát sütött az asszony és a gyermekek valósággal üldözték és átkozták az anyjukat, hogy nem tud nekik kenyeret adni. Megnéztem a boltokat, ahova % kiló lisztért mennek be az emberek, de eat is csak hitelbe tudják venni. (Buchinger Manó: Magyar Kánaán!) Ezen végtelen szomorú helyzet felett szemet , nem hunyhatunk és kötelességünk minden lehetőt elkövetni, hagy ezek a szegény emberek mindennapi kenyerüket megkereshessék. Nagyon helyesen mutatott rá Urban Gáspár képviselőtársam, hogy a kubikosmunkásokat csak úgy lehetne kenyérhez juttatni, ha közmunkákról gondoskodnánk, még pedig olyan közmunkákról, ahol kézi napszámmal tudnak az illetők munkát találni. Erre a Tiszántúl vidékén különösen alkalmas a Körösszabályozás, illetve a Körösök hajózhatóvá té26. ülése 1935 június 5-én, szerdán. tele. Ezt nemcsak abból a szempontból tartom I nagyfontosságúnak, hogy a szegény földmunkások munkához jussanak, hanem általános közgazdasági szempontból is felette fontos ez, mert ez a távoli vidék vasúti fuvarban is mindenkor legalább 1 pengővel, vagy 1 pengő 20 fillérrel többet kénytelen fizetni a búza vasúti szállításáért, mint a Budapest környékén lakó birtokosok. Ennek következtében a Tiszántúlnak amúgy dis mindig az Isten csapásaitól sújtott népén már az is rendkívül nagy mértékben segítene, ha búzájáért az olcsóbb víziszállítás révén 1 pengővel, vagy 1 pengő 20 fillérrel nagyobb árat tudna elérni azáltal, ha a Körösökön megindulhatna a hajózás. De segítene ez a végtelenül szegény kubikos népen is, mert a Körös hajózhatóvá tételének megindításával néhány esztendeig állandó munkához juthatnának. Az Alföldön, különösen a Tiszántúl a munkások megragadnak minden alkalmat, hogy munkához juthassanak. Fájdalom, azonban nincs intézményesen megszervezve, hogy ezek a munkások oda juthassanak, ahol éppen munkaalkalom kínálkozik. Látjuk, — és ez egészen természetes is — hogy az egyik vármegye^ ha nála közmunka van, nem engedi be a másik vármegye munkásait. Például Békés vármegye és Jász-Nagykún-Szolnok vármegye között ott van a Hortobágy-csatorna, ahol ebben az esztendőben nagyobb munkát indítottak meg; itt állandó harc van a munkások között, mert mindkét vármegye hatósága igyekszik saját vármegyéjének munkásait ellátni munkával és ennek következtében, ha például a Hortobágycsatorna békési oldalán van munkaalkalom, akkor a jásznagykúnszolnoikvármegyei munkásokat nem engedi be a mi hatóságunk, viszont, ha a jásznagykúnszolnokvármegyei oldalon van munka, akkor nem engedik be a békés vármegyei munkásokat. Mondhatom, tHáz, hogy ez a harc szinte már veszedelmessé fajul el, mert már ugyanabban a vármegyében lévő két község munkásai is majdnem ásóvalkapával verik ki a másik községből odament szerencsétlen munkásokat. (Igaz! Ügy van!) Nagyon kérném a földmívelésügyi miniszter urat és az összkormányt, hogy a kubikosmunkásoknak és általában a földmíves munkásságnak helyzetét intézményesen szervezze meg. Ezt úgy gondolnám keresztülvihetőnek. hogy a földmunkásokról és a kubikosmunkásokról katasztert állítanának össze és ha az or szag bármely részében munkaalkalom nyílik, oda arról a vidékről vinnének munkásokat, ahol legkevesebb munkaalkalmuk van a munkásoknak. Megesik ugyanis, hogy az egyik vidéken hónapokon keresztül állandó munkát találnak a kubikosmunkások, míg a másik vidéken egyáltalán nincs munka. Az ilyen intézményes megszervezéssel legalább azt érhetnőt; el, hogy ha néhány hétig dolgozik már egy nagyobbszámú munkástömeg és ha az már anynyit keresett, hogy már egy pár hétig el tudja családját tartam, hozzuk a helyükbe azokat akik egyáltalában nem tudtak hónapokon keresztül munkához jutni. Ezt azonban csak az egész országra kiterjedő hatósági nyilvántartással vagy szövetkezeti úton érhetjük el. Nagyon kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy különösen most, amikor a tiszántúli népet a fagykár és a jégkár oly végtelenül érzékenyen sújtotta, a lehető legsürgősebben indítson meg azokon a vidékeken földmunkát, hogy addig is. amíg a földmunkásoknak alkalmuk nyílik kukoricakapálással vagy arató-