Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-21

Az országgyűlés képviselőházának 2 nyos jelenségekre. Az igazságügyi költségvetésből azt látom, amit különben is tudunk, de mint abuzust fel kell, hogy említsem és az igazságügyminiszter úr állásfoglalását kell, hogy kérjem ezekben a kérdésekben: hogy vannak bíróságok, amelyek ki vannak vonva az igazságügyminiszter úr fennhatósága és felügyeleti jogköre alól. Ezek a főudvarnagyi bíróság, a szabadalmi bíróság és főkép, amit a legjobban sérelmezek, a közigazgatási bíróság. Ami a főudvarnagyi bíróságot illeti, nekem az az álláspontom, hogy a főudvarnagyi bíróságra a jelenlegi megváltozott körülmények között szükség nincsen. Amikor felállították, akkor is a túloldalról kétségbevointák, hogy a főudvarnagyi bíróságra szükség van, ma azonban semmi szükség sincs rá, az pedig egészen érthetetlen dolog, hogy a főudvarnagyi bíróság miért nincs az igazságügyi miniszter úr fennhatósága alá bocsátva, amikor a fellebbezési fórum: a Kúria, az igazságügyminiszter úr jogköre alá tartozik. Ugyanez áll a szabadalmi bíróságra. A szabadalmi ügyeket a szabadalmi bíróság, a büntető járásbíróság és a Kúria intézi. Ezek közül a járásbíróság és a Kúria a miniszter úr fennhatósága alatt van, a szabadalmi bíróság ellenben a kereskedelemügyi miniszter úr fennhatósága alá tartozik. A jogszolgáltatás egységesítése szempontjából feltétlenül szükséges, hogy ezek a bíróságok a miniszter úr fennhatósága alá kerüljenek. De a leglényegesebb a közigazgatási bíróság kérdése. Nem akarom a kérdést hosszúra nyújtani. A közigazgatási bíróság nagyérdemű elnpke a közelmúltban maga vallotta be, hogy a bíróság nem képes megbirkózni a reá bízott feladatokkal. A statisztika megmondja, hogy 1930ban 18.000, 1931-ben 24.000, 1932-ben 29.000, 1933-ban 31.000 1934-ben 37.000 restanciája volt, most pedig több mint 40.000 restanciája van a közigazgatási bíróságnak. Ebből a restanciából több mint 30.000 adó- és illetékfellebbezés. (Eckhardt Tibor: Rosszak, komplikáltak a törvények!) Hogyan akar a pénzügyminiszter úr a nagy restancián segíteni*? Olymódon, hogy be akarnak rendelni a pénzügyi hatóságoktól különféle tisztviselőket? (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ez a terv el van ejtve!) Amennyiben ez a terv el van ejtve, én nagyon helyeslem, mert bocsánatot kérek, az ítélkezési, jogszolgáltatási munkát ilyen hólapátolási módszerrel feldolgoztatni nem lehet. A bírói jogkört, hatáskört nem lehet átruházni a segédszemélyzetre. Nekem meggyőződésem az, hogy mindaddig nem fog megszűnni a közigazgatási bíróság rentaneiája. míg a nemzeti munkaterv 25-ik pontjában megígért reformot meg nem valósítjuk, tudniillik az egyszerű adó- és illetékrendszert. Amíg a pénzügyi törvényekben olyan kuszáitság, olyan össze-visszaság van, hogy nincs ma Magyarországon ember, aki ezeknek a pénzügyi rendeleteknek tengerében ki tudna igazodni, addig nem csökkenhetik a közigazgatási bíróság restanciája. Viszont azt az állapotot fenntartani, hogy adó- és illetékügyekben a panaszt 4—5 esztendő alatt intézi el a bíróság, megint nem lehet, mert ez az állampolgárokra nézve rettenetes hátránnyal jár. Rendszerint akkor kapja meg az ember & panasznak elintézéséről szóló közigazgatási bírósági ítéletet, amikor annak az ítéletnek már semmi értéke nincsen, mert közben a felet vagy árverezték, vagy pedig egész jelentőségét elvesztette az ügy. A nemzeti munkaterv 26. pontja ezt mondja (olvassa): »Szigorú adómorált kívánunk, de ezzel szemben az államkincsKÉPVISELÖHAZI NAPLÓ II. . ülése 1935 május 27-én, hétfőn. 17 tár részéről is fokozottabban érvényesíteni óhajtjuk az igazság és méltányosság követelményeit.« (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Rendkívül bölcsen van ez a szakasz megfogalmazva. Nekem azonban egy kérdésem van ahhoz, aki ezt kodifikálta: mit kell előbb elkezdeni*? Nekem kell-e előbb elkezdeni a morált, vagy pedig az államnak kell-e elkezdenie az igazság és méltányosság követelményeit gyakorol ni f Azt hiszem, hogy itt az államnak kell elöl jár nia jópéldával (Eckhardt Tibor: Kezdjük egyszerre!), mert amíg ezt a bizonyos adóztatási illetékrendszeut meg nem szüntetik, addig én mint adófizető, nem vagyok képes rátérni az adómorálra és éppen ezért így a közigazgatási bíróság restanciája nem is fog csökkenni. Mindezek ellenére semmi értelme sincsen annak, hogy a közigazgatási bíróság a pénzügyminiszter és a belügyminiszter urak alá legyen rendelve, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: A miniszterelnökség alá.) Nem, a felügyeleti jogkör a pénzügy- és a belügyminiszter alá tartozik és a kinevezés tartozik a miniszterelnök úr hatáskörébe. A jogszolgáltatás szempontjából a felügyeletet éppen úgy, mint ahogy a kincstári jogügyi igazgatóságnál — mint az eredmények megmutatták: nagyon helyesen — a pénzügyminisztériumból áttették az igazságügyminisztériumba, itt, a közigazgatási bíróságnál is az igazságügyminiszter úr fennhatósága alá kellene helyezni, mert meggyőződésem, hogy ezen a restancián felügyeleti intézkedésekkel igenis, lehet segíteni, viszont a belügy- és a pénzügyminisztériumnak annyi más egyéb feladatköre van, hogy a közigazgatási bíróság jogszolgáltatási problémáival nem ér rá foglalkozni. (Ügy van!) Tekintettel arra, hogy időm lejárt, csak azt jelentem be, hogy a költségvetést elfogadom. Elfogadom azért, mert a kormány és az igazságügy miniszter úr iránt a legteljesebb bizalommal viseltetem. Az igazságügyminiszter úrtól csak azt kérem, hogy mint jogász, ne engedje magát befolyásolni akkor, amikor minket, jogászokat állandóan azzal szoktak vádolni, hogy a különféle reformoknak kerékkötői vagyunk. A jog eszméit minden reformba bele kell vinni, legyen az gazdasági reform, legyen az közjogi reform. En az igazságügyminiszter úrnál sokszor tapasztaltam azt, hogy a jogeszme nagy gondolatáért síkra tud szállni. Ezért becsülöm őt. ezért bizalommal vagyok iránta és elfogadom á költségvetést. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik*? vitéz Kenyeres János jegyző: Eckhardt Tibor! Eckhardt Tibor: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam behatóan foglalkozott a sajtótörvény reformjára vonatkozó gondolatokkal és én teljes mértékben osztozom abban a felfogásában, hogy sajtószabadságot nem lehet olyan tágan értelmezni, hogy az szabadossággá fajuljon, mert minden szabadság csak addig tartható fenn, amíg működése a kellő Önfegyelemmel, vagy ha az hiányzik, felülről reászaibott korlátokkal a szabadság gondolatával ellentétbe nem kerül. De — és itt most én állítom fel a »de«-t, igen t. képviselőtársam, (Kelemen Kornél: Ügy-e, van »de«?!) — azok a korlátok, amelyek a sajtónak helyesen szabatnak, nem 3