Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-21

10 Az országgyűlés képviselőházának 21. ülése 1935 május 27-én, hétfőn. sőt ilyen kötött birtoktípus létesítését a jövő- i ben is szükségesnek vélem, aminthogy a földbirtokreformtörvény is megteremtett bizonyos köntöttbirtoktípusokat az oszthatatlan családi birtok képében s ahogy a Vitézi Szék birtoka is lényegében kötött birtoktípus, csak azokon a határokon belül és azok között a keretek között, amelyeken belül a földbirtokpolitika és a helyes szociális fejlődés szempontjából kívánatos. Az igazságügyi költségvetés említi a sajtótörvény közeli reformját is. Erre általában azt szokták mondani, hogy borzasztóan kényes kérdés. En semmi néven nevezendő kényes kérdést ebben nem látok, mert amikor ilyen törvényalkotás szóba kerül, mindig csak azt kell néznünk, hogy tulajdonképpen mit céloz ez a törvénytervezet. Az bizonyos dolog, hogy a szabadságjogok intézményes biztosítása és így a sajtószabadság biztosítása is közérdek. Azt hiszem, ebben nincs semmiféle nézeteltérés közöttünk itt, ebben a Házban. Bizonyos azonban az is, hogy a szabadságjogok gyakorlása egyszersmind súlyos felelősséget és súlyos kötelességeket is hárít azokra, akik ezeket a jogokat gyakorolják és e szabadságokkal élnek. En a legerősebb híve és pártfogója vagyok annak a gondolatnak, hogy a kritika szabadságát biztosítani kell. Különösen áll ez mindenkire, aki a közéletben működik. Aki a közéletben, a nyilvánosság ellenőrzése mellett dolgozik, annak tűrnie kel] a kritikát és hálásnak kell lennie a kritikáért, mert abból tanulni lehet még akkor is, ha bizonyos fokig túllő a célon. A kritikának csak egy irányban kell korlátot szabni, annyiban, hogy tényleg jóhiszemű és jószándékú kritika legyen. (Helyeslés jobbfelől) Az angol felfogáa mintegy külön attribútumként említi meg a kritika szabadságánál, — amikor azt kívánja, hogy az közérdekből legyen, s hogy az való legyen — hogy az jóhiszemű legyen, hogy abban ne legyen benne az ártás szándéka, amit ^gy fejez ki az angol, hogy a kritikának without malice kell megjelennie, ami tehát igazán azt a célt szolgálja, amely a kritikának egyedüli etikai alapja. Ha ebből indulunk ki, akkor szinte azt kell mondanom, hogy a sajtótörvény keretébe ez tulajdonképpen nem is igen vág bele. A sajtótörvény végeredményben két ponton épül fel, Az egyik a felelősségnek és az idevonatkozó kivételnek, mondjuk az egyéb felelősséggel szemben való megállapítása, a köztörvényi felelősség^ alól való exceptio alakjában jelentkező felelősség s a másik a sajtórendészeti szabály. Az, amikor a kritika túlmegy azon a mértéken, amelyről az előbb megemlékeztem, tulajdonképpen már a becsületvédelem fogalmi körébe esik, tehát nézetem szerint ott kell ezeket a kérdéseket szabályozni, amennyiben szükség van rá. Egyébként sem látom túlságosan indokoltnak azt, hogy az apró-cseprő becsületsértési és rágalmazási kérdésekben büntetőjogi jogsegélyt adjunk. Valahogyan nem túlságosan nagy államrezon fűződik ahhoz, hogy ha az egyébként tiszteletreméltó foglalkozást űző vásárcsarnoki árusok között nézeteltérés lámád, ezt büntetőbírói jogsegéllyel oldjuk meg. A civilizált és mindenki által követendő példaként odaállított Angliában ilyen esetben büntetőbírói jogsegélyről szó sem lehet, sőt általában az egész becsületvédelmi, az egész libel-jog a civilis kártérítési ügyek keretébe van utalva, aminek nagy népnevelő hatása van, amennyiben a pletykálkodás, a felelőtlen rágalmazás, vagy felelőtlen hazudozás azokban a társadalmi rétegekben kártérítési úton sokkal könnyebben megfékezhető, mint a büntetőjárásbírósági tárgyalás, illetőleg eljárás kapcsán. Én tehát nem tartom a sajtótörvény kérdését olyan kényes kérdésnek, mert az, amit a közvélemény ezen a téren kíván, szerintem nem is a sajtótörvénybe vágó, hanem inkább a becsület védelmébe vágó kérdés. Hogy a sajtótörvényt reformálni kell, azt tudjuk mindnyájan, de rendészeti szempontból és talán abból a szempontból is, mert csak ilyen módon lehetséges az, hogy azt a ma sok szempontból támadható kivételes hatalmat, amely a kormány kezében van, hogy úgy mondjam, a kormány nélkülözhesse, amikor a mai nehéz, szomorú gazdasági és társadalmi viszonyok között fokozottabb éberségre van szükség. Amikor a magam részéről ismételten örömömnek adok kifejezést a felett, hogy ezekben a szűkreszabott szavakban olyan gyönyörűen összefoglalt általános indoklásában az igazságügyi költségvetésnek olyan szép, nagyvonalú munkaprogrammot találtam, a költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Györki Imre képviselő úr. Györki Imre: T. Képviselőház: Előttem felszólalt Ángyán Béla t. képviselőtársam az igazságügyi tárca költségvetésénél a kodifikációs munkálatok szempontjából kiragadta azt a két ágazatot, amelyekre vonatkozóan — elismerem — t. képviselőtársam mindkét vonatkozásban elsőrendű szakértője ezeknek a kérdéseknek. Elismerem az ő szakértelmét és szaktudását a hitbizományi kérdésre vonatkozólag és éppen így elismerem szaktudását a sajtójogra vonatkozólag is. Engedje meg azonban t. képviselőtársam és a t. Ház, hogy a konzekvenciák levonásában különbség legyen Ángyán Béla t. képviselőtársam és közöttem. Ha ő logikus lenne a konzekvenciák levonása tekintetében az elmondottakkal, akkor meg kell állapítanom és neki is meg kellett volna állapítani azt, hogy a költségvetést és azokat az elgondolásokat, azokat a tervezeteket és törvényjavaslat-tervezeteket, amelyeket az igazságügyminiszter úr a költségvetés indokolásában kilátásba helyezett, ő sem fogadhatja el komolyaknak, mert senki, aki ezt az anyagot ismeri, ezeket komolyaknak elfogadni nem fogja. T. képviselőtársam már említette, hogy a hitbizományi kérdés reformja körülbelül 130 éve van már napirenden. Ezt — azt hiszem — mindannyian, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, akik ehhez a kérdéshez hozzászóltunk már a legkisebb mértékben is, nagyon jól tudjuk. De én nem megyek vissza, 130 esztendőre, hanem csak arra a közel 14 esztendőre, amióta én tagja vagyok ennek a törvényhozásnak. így is meg kell állapítanunk, hogy nem volt még év, amikor a költségvetésben benne ne lett volna az előkészítendő és tárgyalásra kerülő javaslatok között a hitbizomány reformja. Minden egyes költségvetésben, amelyet 14 esztendő alatt bármelyik igazságügyminiszter beterjesztett, ott szerepelt a hitbizományi reform és nagyon jól tudom, hogy előttem felszólalt Ángyán t. képviselőtársam, igazságügyi államtitkár korában maga is készített egy tervezetet. Amikor egyszer hangoztattam e reform megvalósításának fontosságát és sürgősségét, ő maga

r tett néköni említést arról, hogy éppen megbízást