Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-21

Az országgyűlés képviselőházának %1. ülése 1935 május 27-én, hétfőn. 9 kérem az igazságügyminiszter urat, találjon módot arra, hogy ez a csekély összeg ezen munkálatok érdekében megfelelő módon emeltessék. Én tudniillik úgy képzelem el a dolgot, hogy akkor, amikor mondjuk a bűnvádi t^járás reformjáról van szó, rögtön felmerülnek olyan elvi kérdések, amelyeknek előzetes előkészítése kívánatos. Ha áll az a tétel, hogy a büntetőjog a nemzeti közösség, a nemzeti társadalom védelmezője, ha áll az, hogy ennél az oknál fogva büntetőjogunk, mint közjog az egész nemzeti társadalomnak a joga, akkor ebből az következik, hogy a bűnper elvileg csak hivatalból legyen megindítható, hogy tehát — a magán indítvány fenntartása mellett — a főmagánvád lehetőleg háttérbe szoríttasék. íme mindjárt ez is olyan kérdés, amely egy reformtörvény munkálatainak megindításakor megvitatás tárgyát képezheti. Ez olyan téma, amellyel külön kell foglalkozni, mert ennek a kérdésnek az eldöntése akár olyan irányban, hogy csak hivatalból indítható meg minden bűnper, — hogy tehát főmagánvád nincs — akár az ellenkező irányiban, olyan konzekvenciákat von maga után a részletekben, a reformmunkálatok során, hogy ennek az elvi kérdésnek az eldöntése tudományos megvitatás tárgya kell, hogy legyen. Ez olyan előkészítő feladat, amellyel az említett külső szerveket és intézményeket mélyen és behatóan lehet foglalkoztatni. De van itt egy másik kérdés is. A bűnvádi eljárás reformálásánál minden reform három irányban mozoghat, hiszen a bűnper természeténél fogva, három szakaszra oszlik: az előkészítő eljárásra, a főtárgyalási szakra és a perorvoslati eljárásra. Annak a kérdésnek eldöntése, hogy az előkészítő eljárásba milyen mértékben legyen bevonható bírói munka, hogy vájjon helyes-e az, hogy az előkészítő eljárásban bírói munka is szerepel a vizsgálóbíró, vagy esetleg a vádtanács közreműködése formájában, hogy a főtárgyalási szakon a bíróság szakbíróság legyen-e, illetőleg, hogy mennyiben vegyen részt a bíráskodásban a laikus elem, stb. stb. — csupa olyan precedens, amely egy reformmunka rendjén előzetes megvitatás tárgya lehet tudományos és hozzáértő szakkörök részéről, amelyeknek ez a munka kiadható s amelyek ezzel igenis foglalkozhatnának. Örömmel látom a költségvetésben azt, hogy az országban már régen vajúdó és a közvélemény által oly sokszor hangoztatott kérdés: a hitbizományi reform kérdése az első helyen áll azok között a törvényalkotások között, amelyekkel a Képviselőházat és általában a parlamentet a t. igazságügyi kormányzat foglalkoztatni kívánja. Igaz, hogy ez a téma már nagyon sokszor visszatért a magyar közéletbe, mert hiszen a hitbizományi intézménnyel szemben a reformtörekvések tulajdonképpen már 1790-ben megindultak. Ezek a reformtörekvések tehát, immár több, mint 130 esztendős múltra tekinthetnek vissza, mégis valamilyen sajátságos módon konkrét törvényiavaslat sohasem került a törvényhozás elé. Ennek bizonyos jogtörténeti okai vannak, amelyekkel nem kívánok itt foglalkozni, csak rá akarok mutatni arra, hogy, azt hiszem, már az 1832-iki országgyűlés is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ha jól emlékszem, egy kerületi ülésen követelték akkor a hitbizománynak mint jogintézménynek az eltörlését, illetőleg reformálását, pénztőkére való átváltoztatását. A Tudományos KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ II. Akadémia az 1840-es években pályadíjat tűzött ki erre a kérdésre. A kiegyezés utáni korszakban Szilágyi Dezső foglalkozott ezzel, sőt amikor a polgári törvénykönyv tervezetének előkészítésére hivatott állandó bizottság megalakult, az is felvette ezt a kérdést programmjába. Mindezek ellenére még nincs előttünk törvényjavaslat, pedig ez a kérdés nemcsak azért bír jelentőséggel, mert mindazok az okok, amelyek köztudomásúak és közismertek, égető szükségszerűséggé teszik a hitbizománynak, mint jogintézménynek a reformját, hanem azért is, mert ma tulajdonképpen ez út lenne arra, hogy azt a másik nagy programmât, a telepítés gondolatát meg lehessen valósítani. Szerintem általában a kötöttbirtoktípusok, tehát a hitbizományi, az alapítványi vagyon és általában minden kötöttforgalmú birtoktípus, mondjuk: célvagy on, amely legegyszerűbb és legjobb alapja a telepítés lehetőségének. A célvagyoiinál mindjárt egy nagy pénzügyi kérdéssel, úgyszólván könnyebben megoldható pénzügyi kérdéssel állunk szemben, mint akármilyen más telepítési objektumnál, mert a célvagyonnál csak a rentét kell biztosítani, s mert a cólvagyoimál a vételár kérdését bizonyos módon át lehet hidalni; szóval a telepítés bizonyos olyan nagy lökőerőt adhat a kötött földbirtoktípusoknak s az erre vonatkozó jogszabályok reformja, amely nélkül és azokkal a kis anyagi eszközökkel, amelyek ebből a célból a költségvetésben rendelkezésre állanak, a telepítés tempójától legalább is a közeljövőben, túlságos nagy eredményeket nem várhatunk. Nem szabad elfelejteni ennél a kérdésénél, hogy lígyszólván Magyarország az egyetlen állam, amelyben még hitbizományqk vannak, mert a weimari alkotmány annakidején Németországban eltörölte, s rábízván az egyes államokra, ott tudtommal csak Porosz- és Bajorország alkotta meg az idevonatkzó törvényeket. Tudjuk, hogy az utódállamok megcsinálták, megcsinálta. Lengyelország és Dánia is, tudtommal tehát másutt íhitbizomány nincs, csak Magyarországon. Hangsúlyozni kívánom, hogy a magáim részéről a nemzeti termelés és a helyes földbirtokpolitika szempontjából nem mennék el addig, hogy a hitbizományi — ha egyáltalán a reformtörvényhozás ezzel a kérdéssel törvényjavaslat keretében kíván foglalkozni — mint jogintézményt teljes mértékében eltöröljem. Igenis, szükségesnek tartom, hogy a kötött birtoktípus egy bizonyos, korlátolt s az agrárpolitikai és agrárszociális szempontok figyelembevételével továbbra is megmarad ion. Ez a nemzeti termelés szempontjából is döntő jelentőségű, de általában nemzeti szempontból is nagyon kívánatos valami. {Ügy van! Ügy van!

f jobbfelől.) Es Györki Imre igen t. képviselőtársamnak, aki úgy látom, ezt most feljegyezte, szíves figyelmébe ajánlom, hogy amikor a hitbizományt a weimari alkotmány megalkotása rendjén eltörölték, a porosz törvény, amely szociáldemokrata rezsim alatt keletkezett, szükségesnek tartotta a kötött fodrtoktípust fenntartani Waldgut és Landgut elnevezés alatt, 1500 hektár kiterjedésben. Ne méltóztassék tehát ezt a kérdést abból a szempontból nézni, amelyből igen t. képviselőtársam bizonyosan kritizálni fogja ezt az én kijelentésemet. Ez fontos nemzeti kérdés. A kötött birtoktípus fenntartása, e hitbizományi reformok keretén belül nézetem szerint olyan ^ határon belül, amelyben összeegyeztethető az agrárpolitikai, agrárszociális és termeléspolitikai szempontokkal, feltétlenül kívánatos, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) 2