Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-21
Az országgyűlés képviselőházának 21. illése 1935 május 27-én, hétfőn. inkább abból az érzésből ered, mintha ez a kifogásolás talán mélyebb nyomokat hagyott volna lelkében, mint inkább abba, hogy tulajdonképpen hogyan kerülnek ezek a témák az igazságügyi költségvetéshez, (Rupert Rezső: Mert a törvényalkotásnak ő a vezére!) Bocsánatot kérek, igen t. képviselőtársam tulajdonképpen egész felszólalásában, lényegében a fennálló illetékszabályokról vitatkozott. Nagyon érdekes fejtegetést hallottam a törvénykezési illetékekről és hallottam azt az eddig 15 esztendő óta még minden költségvetési vitában visszatérő, — de különösen arról az oldalról visszatérő — megállapítást, hogy a törvénykezési illetékeknek az igazságügyi tárcánál való elszámolása az oka annak, hogy az igazságügyi tárca a központi hatalom részéről bizonyos mostoha elbánásban részesült volna, s a többi. Ezek a kérdések már annyira letárgyalt és annyira — hogy úgy mondjam — tipikusan és stereotyp módon visszatérő dolgok, hogy azokkal foglalkozni nem kívánok. Azt azonban méltóztatott mondani, hogy az igazságügyminiszter és az igazságügyminisztérium a megakadályozó ja annak, hogy a nemzeti akarat érvényesüljön és ezt abban látja t. képviselőtársam, hogy az igazságügyminisztérium is bizonyos létszámapasztáson ment keresztül, sőt az egész igazságügyi szervezetet és így az eljárási szabályokat is reformálják. A nemzeti akarat abban még nem nyilvánul meg, ha görcsösen és mereven ragaszkodunk esetleg az élet és a haladó korszellem által megkívánt reformokhoz és nem ragaszkodunk görcsösen a meglevő, főleg eljárási szabályokhoz. Az eljárási szabály által az alaki jog az életet kell, hogy szolgálja, (Rupert Rezső: Az a garanciája a jogszabályalkotásnak!) az nem lehet öncél t. képviselőtársam, hanem az alaki jog az élet fejlődésével kell, hogy haladjon és fejlődjék. Ha a mostani magyar élet és a mostani helyzet azt kívánja, hogy az egész vonalon takarékoskodás történjék és hogy a legnagyobb emberi erőkifejtés és munkateljesítmény nyilvánuljon meg minden helyen, (Rupert Rezső: Kimutattam, hogy pazarlás!) s haj létszámapasztást kíván, akkor ebben is megnyilvánul adott helyzetben a nemzeti akarat, ahogyan megnyilvánul kétségtelenül az eljárási reformok követelésében, mert ezt> a követelést az egész ország közvéleménye szemben Rupert igen t. képviselőtársaminial, (Helyeslés jobbfelől.) nagyon sokszor kifejezésre is juttatta. (Sulyok Dezső: De ez nem mehet az anyagi igazság rovására!) Az anyagi igazság rovására, igen t. képviselőtársam 1 ? Ez nem abból áll és nem abból adódik, hogy az eljárás rendjében hány fellebbviteli fórum áll a jogkereső rendelkezésére. (Rupert Rezső: Hány ember volna elítélve!) Ez egy nagyon megvitatott és a jogtudományban már nagyon sokszor vitatott kérdés volt. Mert hacsak abból állana az igazságszolgáltatás jósága, hogy mennyi fellebbviteli fórum van, (Rupert Rezső: Abból is!) akkor nagyon nehéz volna megállapodnunk abban. hogy két-három-négy, vagy esetleg ötfokú fellebbvitel legyen-e. Az eljárási! szabályoknak itt is éppen olyan jóknak és az életet szolgálóknak kell lenniök, mint általában mindazoknak a jogszabályoknak, amelyek a jogi élet terén az életet szolgálni hivatottak, de egyes szimptómákból, abból, hogy a bíróságoknál ilyen vagy olyan ítéleteredmény vagy ilyen vagy olyan) számok vannak, nem lehet arra következtetni,, hogy a több ítélet már önmagában hiányosabb igazságszolgáltatást jelent, (Rupert Rezső: Az, hogy egy bíróra sok ügy jut! Nem lehet elintézni!) Az igazságügyi költségvetésben tehát a magam részéről örömmel láttam azt, hogy a költségek csökkentésében csak addig a határig mentek el, — és ezt az igazságügyminiszter űr indokolásában maga az igazságügyminiszter úr is kifejezésre juttatta — ameddig éppen azon szempontok védelmében elmehettek, amely szempontok védelmét olyan nagyon hangsúlyozta Rupert igen t. képviselőtársam, és az előbb közbeszólt Sulyok igen t., képviselő társam is. Igenis, úgy van, hogy ezen a téren további takarékoskodásba menni már nem lehet, tovább a költségeket csökkenteni nem lehet. Itt. ha valamit lehet még tenni az igazságszolgáltatás jósága, gyorsasága és egyéb garanciák szempontjából, akkor intézményesen kell itt bizonyos kérdésekbe belenyúlni. Itt ismét kitérek az eljárási szabályok reformjára. Az egész civilizált világon a legutóbbi 10—15 esztendőben azt látjuk, hogy az eljárási szabályokat novelláris úton egyszerűsítik. Tudom, hogy sokszor az adott helyzet kényszerű következménye ez, de mi jogászok nem lehetünk barátai annak, hogy novelláris úton egyes részleteiben, egyes szakaszaiban egyszerűsítsék azt az eljárást, mert a modern élet ma már azt kívánja, hogy az eljárási szabályok rendjén gyökeres reformokkal álljunk elő. Én tehát nem volnék barátja egy olyan egyszerűsítésnek, amely ismét novellák útján hajtaná végre ezt a gondolatot; annál kevésbbé vagyok barátja, mert ma már hovatovább ott tartunk, hogy még a hozzáértő szakemberek is jóformán alig ismerik ki magukat (Erődi-Harrach Tihamér: Ügy van!) a sok mindenféle novelláris, sőt rendeleti jogszabályalkotás tengerében és bizony sokszor fejtörést okoz, hogy az ember megfelelő, arra az egy esetre alkalmazható és novelláris úton intézményesen a mi Corpus Juris-unkba beiktatott rendelkezést megtalálja, előkeresse. Organikus, tehát nem novelláris, hanem mélyen a dolgok gyökeréig lenyúló logikus reformokra van szükség s ezért örömmel látom a költségvetés indokolásában azt, hogy az igazságügyi kormányzat ezeknek a kérdéseknek előkészítésével a legkomolyabban foglalkozik. Amikor azonban ezt a kérdést felemlítem, a magam részéről egy kifogást kell tennem a költségvetés összeállításával szemben, még pedig a törvényszerkesztés és előkészítés rovatán felvett 53.000 pengő szempontjából, mert én a magam részéről ezt túlságosan csekély öszszegnek tartom. Ilyen nagy, mélyreható reformok megalkotásánál legnagyobb tiszteletem mellett is, amelyet az igazságügyminisztérium kodifikációs osztálya iránt tanúsítottam és tanúsítok s tanúsít az egész jogászközöaség és közvélemény is, elképzelhetetlennek tartom, hogy ez a kodifikációs osztály a maga csekély létszámával ezt a horribilis munkát egyedül el tudja végezni. Itt intenziven be kell vonni azokat a külső szakköröket, szakférfiakat, akik ezekhez a kérdésekhez az anyag előkészítése szempontjából az életből jövő nagyszerű adatokat tudnak szolgáltatni. Itt van négy egyetemünk, itt van a mi nagyhírű Magyar Jogászegyletünk, itt vannak ügyvédi kamaráink, itt vannak egyéb intézményeink. Amikor bizonyos kérdések tekintetében tőlük előkészítést várok, az érdemeket, a munkát megfelelő jutalomban kell részesíteni. Ezért az én nézetem szerint ez az összeg akkor, amikor nagy reformmunkák küszöbén állunk, nem kielégítő s azért nagyon
