Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

156 Az országgyűlés képviselőházának tokai» amelyek eklatánsán bizonyították, hogy az Államvasutak milyen nagy áldozatokat hoznak a forgalom érdekében, részben a mezőgazdaság, részben pedig az ipar termékeinek szállításánál. Ezenkívül az Államvasutak olyan terheket is kénytelenek viselni, amelyek nem az ügyvitelből, hanem a szerencsétlen trianoni békeszerződésből származnak és amelyek egyedül 25—30 millió pengő felesleges nyugdíjtételt jelentenek számára. Helyesen mondta az egyik képviselő úr, hogy az Államvasutak problémája tulajdonképpen az, hogy miként lehet a bevételeket emelni és a kiadásokat apasztani. Ez egyszerű tény. Azonban, ha a bevételek emelésének lehetőségét szem előtt tartjuk, akkor azt látjuk, hogy a bevételek alakulása tulajdonképpen három tényezőtől függ: a forgalomtól, az államvasúti díjszabástól és végül a közlekedési eszközök versenyétől. Azt méltóztatnak tudni, hogy a forgalom a gazdasági élet függvénye. Különösen olyan mezőgazdasági államban, mint amilyen a miénk, az Államvasutak bevételei a legszorosabb összefüggésben állanak a mezőgazdasági termeivények mennyiségével és egy rossz termés természetesen az Államvasutak bevételére is lényegesen érezteti hatását. Ami a díjszabási politikát illeti, én, mint gazdasági szakember, őszintén szólva» meg tudom érteni azt a törekvést, amely itt a parlamentben és kint is, generális tarifareformot kíván. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Meg kell állapítanom azonban azt, hogy egy generális tarifareformnak a tárgyi előfeltételei ma nincsenek meg. Ezek a tárgyi előfeltételek tulajdonképpen: egy normálisan megállapodott gazdasági élet és kiegyensúlyozott valutáris és pénzértékbeli viszonyok. Ma ezek mind hiányoznak, úgyhogy én a magam részéről nem mernék olyan javaslattal jönni, amely az Államvasutak tarifáját reformálja, (Dinnyés Lajos: Akkor hol vannak a reformok!) sőt én fordítva állítom: bizonyos mértékben foglalkozni kell azzal a gondolattal, hogy a gazdasági élet kedvezőbb alakulása esetén azokat a tarifakedvezményeket, amelyek az Államvasutakat indokolatlanul sújtják, lehetőleg fokozatosan leépítsük, fokozatosan visszafejlesszük. (Felkiáltások balfelől: Tarif adrágilás!) Az az elv ugyanis, amelyet méltóztatott mondani, hogy filléres vonatokkal nagy forgalmat lehet csinálni, elméletben nagyon helyes, azonban csak két számot fogok az igen ti. képviselő úrnak felhozni. Pilléres vonat indult 1934-ben 211, az összes bevétel ezekből 852 ezer pengő volt, szemben az Államvasutak 210 millió pengő évi bevételével. Méltóztassék elképzelni, hány filléres vonatot kellene még indítani, — minden vasárnap 5—6 filléres vonat indult — hogy csak egy százalékkal tudjuk fokozni az Államvasutak bevételét. Tapasztalati tény ezenkívül, hogy a filléres vonatok gyakori indítása az Államvasutak normális bevételét rendszerint hátrányosan befolyásolja, mert azon a vonalon, ahol filléres vonat megy, a személyforgalom a filléres vonat előtt és után meglehetősen visszaesik. (Felkiáltások balfelől: Üres kocsik mennek! — Dinnyés Lajos közbeszól.) Mármost a bevételek fokozása természetesen nem az Államvasutaktól függ és merem állítani, hogy a kívánt generális tarifarevízió nem a bevételek fokozását eredményezné, (Dinnyés Lajos közbeszól.) hanem még nagyobb kiesést jelentene. Ami a kiadásokat illeti, hallottuk, hogy 23. ülése 1935 május 29-én, szerdán. azokat megfelelően csökkenteni kellene. (Dinynyés Lajos közbeszól. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Elnök: Kérem Dinnyés képviselő urat, ne méltóztassék folyton beleszólni a miniszter úr beszédébe! Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter: Erre vonatkozólag bátor vagyok megjegyezni, hogy az Államvasutak véleményem szerint elérték már azt az alsó határt, amelyet a kiadások terén szem előtt kell tartani, hiszeif méltóztatnak látni, hogy az elmúlt években a budget már nem tartalmazott a felújítási kiadásokra elégséges összeget. Ennek következménye az, amint helyesen méltóztattak megjegyezni, hogy vannak vonalak, ahol még ma is 40—50 éves sínek vannak, a síncserék el vannak hanyagolva, a járműállomány is meglehetősen leromlott állapotban van, úgyhogy ennek a költségvetésnek a keretében gondoskodnunk kellett a felújítási alap megfelelő dotálásáról, a felújítási munkálatok elvégzéséről, és ezenkívül a 15 millió pengő beruházási hitelből 7 milliót kellett kiszakítanunk egyrészt a múlhatatlanul szükséges síncserék lebonyolítására, másrészt pedig a mozdonyparkunkban szükséges javítási munkálatok elvégzésére. A személyzet , létszámát sem igen lehet tovább csökkenteni, hiszen, amint méltóztattak látni a budgetből, illetőleg a jelentésből, az 1934/35. évvel szemhen további 1438 főnyi csökkentés van. Már most, ha mindezeket a szempontokat figyelembe vesszük és összehasonlítást teszünk a magyar és a külföldi vasutak között, akkor — ha leszámítjuk azokat a különleges nyugdíjterheket és a kölcsönszolgálat terheit, amelyeket szintén egy előttem felszólalt képviselőtársam kifogásolt — meg kell állapítanunk azt, hogy az Államvasutaknak 1933, illetve 1933/34. évi üzleti eredménye azt igazolta, hogy a 12 európai nagy vasút közül a legjobb svájci és az utána, következő osztrák államvasút után a harmadik helyet a magyar államvasút foglalta el. Azt hiszem, hogy ezzel az eredménnyel a mai súlyos gazdasági viszonyok között meg lehetünk elégedve. T. Ház! A közlekedési vállalatok közül súlyos válságban van a másik nagy közlekedési vállalat: a Mftr., a Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság is. A Mftr. a trianoni szerződés folytán hajóparkjának nagyrészét elveszítette, azt minden ellenszolgáltatás nélkül kellett átadni az utódállamoknak, a mellett pedig forgalma az utóbbi időben meglehetősen visszaesett, sőt igen kellemetlen tarifa-harcban állt a Mftr. éveken keresztül, aminek természetesen a káros visszahatása most is jelentkezik. A törvényhozás már 1932-ben az 1932 :XIV. t.-c. alapján segítségére sietett a Mftr.-nek és 3 és félmillió pengő szubvenciót állapított meg részére, amely két részből tevődött össze- Kétmillió pengő volt szánva a Mftr. régi adósságainak törlesztésére, másfélmillió pengő pedig egy úgynevezett üzemi szubvenció volt abból a célból, hogy a Mftr. a szolgálatát el tudja látni. Meg kell állapítanom, hogy az 1932-ben tervbevett szanálás nem vált be és ha ennek a fontos közlekedési ágnak fenntartását határozzuk el, akkor esetleg ismét foglalkoznunk kell a Mftr. újból való szanálásával. Itt szükségesnek mutatkozik az» hogy a hitelezőkkel új megegyezés létesüljön. Nézetem szerint a hitelezőknek bie kell látniok azt, hogy