Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

154 Az országgyűlés képviselőházának i magyarország közlekedésének legnagyobb hibája az volt, hogy úgy a vasutak, mint az utak terén tulajdonképpen csak a radiális vonalak épültek meg és a légtöbb helyen hiányzik a megfelelő befogadó út, vagy befogadó vasút., (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Útépítési politikánkat tehát tervszerűen, az ország egységes közlekedési politikájának szemszögéből kell irányítanunk. Ennek az egységes politikának sajnos nagy mértékben akadálya a (mai útügyi közigazgatási berendezkedésünk, amikor az útkérdés intézése több hatóság között oszlik meg. Itt kapcsolódom bele Esterházy Móric képviselő úr felszólalásába, aki új úttörvény szükségességét említette meg. Véleményem szerint igenis szükség van az új úttörvényre, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) még pedig azért, mert azok az állapotok, amelyek ma egyes vármegyékben és községekben vannak, nem szolgálják a köz érdekét. (Ügy van! a baloldalon.) Mint méltóztatnak tudni, vannak állami közutakkal jobban behálózott vármegyék, amelyek az állami utak jobb dotálása révén, már régebben megfelelően kiépített úthálózattal rendelkeznek, itt az útadó-alap igénybevétele nem túl nagy, sőt vannak vármegyék, amelyek évről-évre nagy felesleggel rendelkeznek, vannak viszont olyan vármegyék, amelyeket elkerültek az állami utak, (Dinnyés Lajos: Kossz képviselőjük volt!) vagy amelyek a múltban nem fordítottak kellő figyelmet a-z útépítés fontosságára, ezek a vármegyék ma a rájuk háruló [feladatoknak még a legmaximálisaibb útadó kivetésével sem tudnak megfelelni és hosszú idő fog még eltelni, amíg ezek a vármegyék ki tudják építeni azokat a legszükségesebb utakat, amelyeket az országos közlekedési politika sem nélkülözhet. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az új úttörvény problémája is tulajdonképpen az, hogy azokat az utakat, amelyek az országos közlekedés szempontjából elsőrangú fontosságúak, ki kell venni a vármegyei hatáskörből. Elég út marad még a vármegyéknek így is gondozásra. Ezeket az utakat egységes terv szerint kell kiépíteni (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől. — Dinnyés Lajos: Ne tapsoljunk, hanem csináljuk meg!) és karban tartani, mert meg vagyok győződve arról, hogy a vármegyék sem fognak ez ellen tiltakozni, hiszen a vármegyei úthálózat szervesen kapcsolódván bele az országos úthálózatba, nekik is érdekük, hogy az országos úthálózat minél hamarabb és minél jobban kiépíttessék. (Helyeslés jobbfelől.) Az előzetes számításiok szerint, ha az állami úthálózatot az elmondott elvek szerint akarnánk kifejleszteni, akkor a megfelelő, cirka 4500 kilométer hosszú állami úthálózatot, körülbelül 10.000 kilométerre kellene fejleszteni; megjegyzem, hogy emellett még mindig 20.000 kilométernyi teljesen kiépített vagy részben kiépített törvényhatósági út maradna az egyes törvényhatóságok kezelésében. (Csoór Lajos: De jó volna három év alatt •megcsinálni!) Három év alatt nem fog menni! Az állami úthálózatnak ilyen módon való átépítése és kiépítése számításom szerint körülbelül 250—300 millió pengő költséget jelent. Természetes, hogy ekkora fedezet előteremtése még normális viszonyok között sem könnyű feladat, éppen ezért az a véleményem, hogy az úthálózat kiépítését máról-holnapra technikai okokból sem lehet megvalósítani, hanem egy több évre szóló programmra kell berendezked- 1

1 3. ülése 1935 május 29-én, szerdán. nünk» amelynek egyes fázisait azután természetesen szívós következetességgel kell majd végrehajtani. Tízéves programmra gondolok és a minisztérium illetékes osztálya ki is dolgozta a tízéves programm tervezetét. (Dinnyés Lajos: Az majd meg fogja csinálni, csak bízzák rá!) A tízéves programm keretében először tulajdonképpen csak a meglévő, 2500 kilométer hosszú, de még modernül át nem épített elsőrendű állami utak átépítéséről kívánnánk gondoskodni. Ennek a munkának a költsége kereken 100 millió pengőt igényelne. Ha ezt a feladatot egy tízéves programm keretében akarjuk megvalósítani, ez azt jelenti, 'hogy költségvetésünkben erre az útépítési célra évenkint 10 millió pengőt kellene fordítani. Megjegyzem, hogy egy ilyen összegű munka egyébként megfelel az államépítészeti hivatalok mai felkészültségével lebonyolítható keretnek is, úgyhogy ennek az építési programúinak lebonyolítása ebből a szempontból sem találkoznék nehézséggel., A mostani költségvetésben van egy majdnem ilyen nagy tétel — 9.600.000 pengő — útépítési költségekre. Sajnos azt kell megállapítanom, hogy ez tulajdonképpen nem útépítési költség, hanem — mint méltóztatnak tudni — már régebben elvégzett útépítések költségeinek törlesztése olyan kötelező jegyek formájában, mint amilyeneket Esterházy Móric képviselőtársam itt felemlített. Itt jegyzem meg, — ha méltóztatik megengedni — hogy a most építés alatt levő utakra vonatkozólag a törvényes felhatalmazás megvan s ez abból a 12 millió pengős keretből történik, amelyről, azt hiszem, az 1934. évi XXI. törvénycikk rendelkezik. A régebbiekről — őszintén szólva — nem tudom, mert nem foglalkoztam ezekkel a régebbi dolgokkal. Mint említettem, itt van tehát egy 9,600.000 pengős tétel, amely azonban tulajdonképpen nem jelent momentán megfogható munkát, hanem régebbi útépítések költségeinek törlesztésére szolgál. Ez a tétel azonban fokozatosan csökkeni fog és számításom szerint körülbelül 1941-iben egészen megszűnik, úgy, hogy ezt a tízéves útépítési programmot véleményem szerint minden további nélkül megkezdhetnők akár most, akár pedig a jövőben is, ha 1941-ig a költségvetésben ezeket a törlesztési részleteket valamilyen más módon esetleg kölcsön formájában fedezni tudnók, természetesen anélkül, hogy az eddigi költségvetési nívó emelkednék. Természetes, hogy úthálózatunk kiépítésénél abban a programmban, amelyet említeni bátor voltam, figyelni kívánunk elsősorban az idegenforgalom érdekeire is és ezért azt hiszem, helyesen járunk el, amikor az elsősorban kiépítendő utak közé sorozzuk a fő állami útvonalakat, amelyek nyugat felé jelentenek számunkra összeköttetési lehetőséget. Az útépítési programúinak másik fontos kérdése a bekötőutak létesítése. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mint méltóztatnak tudni, a bekötőutak létesítése 1930-ban indult meg, azzal a céllal, hogy a kiépítetlen úttal bíró községeket és tanyacsoportokat mentől hamarább bekapcsoljuk a kiépített úthálózatba, illetőleg összekössük a legközelebbi vasútvonallal és ezáltal lehetővé tegyük számukra télvíz idején is a forgalmat. Mint méltóztatnak tudni, ez a munka igen erős tempóban halad előre, sajnos azonban még mindig 800-nál több olyan köz-