Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

140 Az országgyűlés képviselőházának A régi útügyi törvény erre módot nyújt, a magyarországi gyakorlat azonban ezt a lehetőséget kellőképpen nem használta ki. Erdélyben sokkal inkább meg volt ez valósítva. A decentralizáció tekintetében itt ezt a gondolatot is a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlanám, mint olyant, amellyel az érdekeltségek participációja sokkai jobban és eredményesebben volna biztosítható. A másik kérdés, amellyel br. Vay Miklós igen t. képviselőtársam foglalkozott és amelyben a magiam részéről teljes mértékben osztozom: a kocsifuvarozás megnehezítésére irányuló minden szándék ellen való határozott tiltakozás. (Gr. Festetics Domonkos: Nagyon helyes!) A helyzet az, hogy a kocsiiuvarozás nem csupán a vasúti koiikurrencia í>zttnpontjából bírálandó el. Van ennek a kérdésnek egy rendkívül nagy mezőgazdasági jelentősége is. (Gr. Festetics Domonkos: Úgy van! Kenyérkérdés!) Azt kérdem, logy az a kisbirtokos a maga 3—4—5 hold földjet begy an tartsa trágyaerőben, ha azon állatot tartani egyáltalában nem képes. Azon a néhány hold, sokszor rosszminőségű földön azonban c*ak akkor tud állatot tartani, ha azt az állatot nemcsak szántási időben, hanem lehetőleg telén át is, amikor nagyobb gazdasági munka nincs, foglalkoztatni tudja és legalább az abrakot meg tudja keresni vele. De ott áll a másik oldal. Elvégre aze a kérdést, hogy milyen fuvart óhajt igénybe venni, bízzuk rá a fuvarozást igénylő nagyközönségre, amely azt a fuvartípust fogja igénybe venni, amely igényeit jobban, könnyebben és olcsób ban fogja kielégíteni. Az egyetlen dolog, amihez hozzájárulhatnánk, az volna, hogy méltóztassék ebben a kérdésben egy bizonyos szabályozást és rendet teremteni, azonban a fennálló kocsifuvarozási lehetőségek mindennemű megszorításának kizárásával. Mert a Magyar Államvasutakat abból a célból, hogy minden más fuvarozási lehetőséget, amelyet a közönség esetleg szívesebben venne igénybe, mint az Államvasutakat, elnyomjon, nagy áldozatok árán fenntartani nem lehet és nem szabad. Elvégre az Államvasutaknak is az a feladata, hogy a közönség fuvarozási igényeit ellássa és kielégítse, és aki jobban és olcsóbban látja el ezt, az elégítse ki. Ebben a kérdésben — ismétlem — nemcsak fuvarozási kérdés, hanem egy nagyon fontos, sok-sokszázezer kisember exisztenciáját érdeklő agrárprobléma foglaltatik. T. Ház! Áttérek felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára, arra a tárgyra, amelyről már a bizottsági ülésen, de különösen itt a költségvetés általános vitájában röviden megemlékeztem. Ebben a tárgyban nagyon sok észrevételt hallottam, de ebben a tekintetben semmiféle meggyőző erő velem szemben — legalább is a magam megítélése szerint — nem jelentkezett. Ez az a teljesen abnomis helyzet, amelyet exportstatisztikánk alakulása mutat főleg az utóbbi hónapokban, »amikor Magyarországnak, ennek az agrárországnak exportstatisztikájában vezető helyre rukkolt előre a félkész vasgyártmányok exportja. Ez közgazdaságilag annyira képtelen jelenség, hogy amikor ezt először olvastam, azt hittem, hogy itt nyomdahiba történt. Érdeklődtem, több hónapon át figyeltem és rájöttem arra» hogy itt nem nyomdahiba, hanem sokkal súlyosabb hiba történt, itt súlyos közgazdasági hibával állunk szemben. Elvégre elképzelhetetlen dolog, hogy a kötöttgazdálkodás mai rendszere mellett ennek az agrárországnak vezető exportcikkévé az a félkész vasáru rukkoljon előre, amelynek 23. ülése 1935 május 29-én, szerdán. nyersanyagát külföldről szerezzük be, amelynek feldolgozásánál idehaza relatíve nagyon kevés munkaerő foglalkoztattatok, és amely iparágban a külföld feltétlenül minden vonatkozásban versenyképesebben tud fellépni, mint mi. Honnan van mégis az, hogy a. vasipar az egész magyar mezőgazdaságot és mindazt, amiből ez az ország él/ilyen kenterben tudta megverni az exportpolitika terén? (Felkiáltások a középen: A rossz termés miatt!) Ezzel a kérdéssel érdemes kissé behatóbban foglalkozni. En a következő tényeket látom a rossz termésen kívül. Kezdjük mindjárt a gyártási processzus elején. Itt vian egy önkompenzációs rendszer, amelynek megvilágítására az egész kérdésnek csak egy részét kapom ki, amely azonban illusztrációnak jó. Ebben az önkompenzációs rendszerben a Rimamurányi például bizonyos mezőgazdasági exportlehetőséget kapott valutabeszolgáltatási kötelezettség nélkül és a Rimamurányi ennek a mezőgazdasági exportnak nemcsak valutáját, hanem egész üzleti hasznát a maga kölföldi nyersanyagbeszerzésének olesóbbátételére tudja felhasználni, nyilvánvalóan a mezőgazdasági termelő munka . eredménye egy részének a maga javára való hasznosítása, kamatoztatása, révén. T. Ház! Ez a helyzet még akkor is meggondolandó volna, ha nem jelentene semmiféle vonatkozásban monopolisztikus^ lehetőséget a Rimamurányi részére a mezőgazdasági árak irányítása tekintetében. Mit látunk azonban? Csehszlovák relációban például az egész zsírkontingens kivitele — hangsúlyozom, az egész, egyetlenegy százalék levonása nélkül — a Rimamurányi kizárólagos jogát és feladatát képezi, aminek konzekvenciája az, hogy csehszlovák relációban a Rimamurányi szsabja meg idehaza a termelőnek, vagyis a gazdának, a hizlalónak azt az árat, amelyet hajlandó a hízott sertésért vagy a zsírért megadni, mert hiszen konkurrencia nincs, kontingens ellenben van és a Rimamurányi diktálja a termelőnek az árakat. T. Ház! Ezen árdiktatúra mellett utalnunk kell azonban arra is, hogy a Rimamurányi nemcsak a zsírra kapott ilyen kontingenst, hanem válogathat egyéb mezőgazdasági termékek között is. Van lehetősége a búzának, a rozsnak, a hájnak, az ú. n. Rohspecknek, — ez a terminus technikus — szóval egyéb cikkeknek exportjára is, vagyis a Rimamurányi nemcsak monopóliumot élvez bizonyos mezőgazdasági cikkek exportjánál, hanem még ezenfelül, nehogy a gazdák illő árat érhessenek el, más cikkek exportjával gyengítheti a kiviteli lehetőségeket. Hogy ez mit jelent számokban, azt egy példával világítom meg. Az elmúlt gazdasági félévre 180 vágón zsírra volt a Rimamurányimak kontingense, amiből mindössze 60-at szállított le. 120 vagónos kontingens veszendőbe ment és a Rimamurányi amellett, hogy nem használta ki a kontingenst, másnak sem adott módot arra, hogy ezt a kontingenst kiszállítsa. Csehszlovák relációban tehát 120 vágón zsírkontingens ment veszendőbe. T. Ház! Nem zárkózhatom el az elől a feltevés elől, hogy ennek a kezelési módnak és ennek a helyzetnek volt azután konzekvenciája a sertéspiacon bekövetkezett szörnyű áresés. Ha ugyanis csak hizlaló van, ha csak kínálat van, de a Rimamurányi még a meglevő kontingenst sem hajlandó felvásárolni és kivinni, akkor a belföldi piacon olyan árutorlódás áll elő, amely mellett be kell következnie annak az esetnek, ami tényleg bekövetkezett, hogy a hizlalt ser-