Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

Az országgyűlés képviselőházának 23. ülése 1935 május 29-én, szerdán. 141 tes öt-hathavi hizlalás után annyit ér, amenynyit a rideg sertés, amikor beállították hizlalásra. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Nemcsak a gazdaközönség vesztett milliókat ezen a tényen, de a fogyasztóközönség is rosszul járt; mert nem lévén zsírexport, kevesebb volt a vágás s a kevesebb vágás konzekvenciája volt a disznóhúsnak a belföldi piacon való hiányia. A disznóhús ára felment a megfizethetetlenségig, a budapesti fogyasztó például nem tudott megfelelő áron disznóhúshoz jutni s ugyanakkor a sertéshízlaló, a gazda nem tudott a kivitt sertésért megfelelő árat kapni. De utalnom kell arra, is, hogy most — nem én magam kaptam ugyan az információt, hanem egy tegnapelőtt megjelent szaklapban olvastam — ismét 280 vágón zsír és szalonna kiviteléről van szó a következő gazdasági félévre és hogy újból a Rimamürányinak kötötték le, mint kizárólagos kontingenst a csehszlovák import fejében. Én ebbe a helyzetbe nem tudok beletörődni, mert bár szívesen koncedálok ilyen monopolisztikus lehetőségeket akkor, ha egy felelős kormányzati szervnek adjuk, (Helyeslés jobbfelől.) de egy egyoldalú üzleti politikát folytató, sőt ellentétes üzleti érdeket képviselő szervezetnek még akkor sem szabad ilyen lehetőséget adni, ha egyébként meg volnék győződve arról, hogy ezzel a helyzettel nem fog visszaélni; de nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem él vissza. Ez az az önkompenzációs rendszer, amelyen keresztül a Rimamurányi a külföldi vasércet beszerzi. Ezzel kapcsolatban még egy kérdést szeretnék csupán a kereskedelemügyi miniszter irrhoz intézni, amelyet azért vagyok bátor felvetni, mert ismételten hallottam az erdőbirtokosoktól, hogy amikor a csehszlovák fabehozatal ellen tiltakoztak, válaszul mindig azt kapták, hogy a csehszlovák fa ellenében tudunk kivinni Csehországba zsírt, sertést és hízott állatokat. Ha azonban a Rimamurányi mint kizárólagos éxportkontingenst kezeli a zsírt és a hájat, akkor hol van itt a csehszlovákiai fabehozatal szükségessége. Miért kell azután a másik vonalon még a magyarországi erdőbirtokosokat is a csehszlovák fa behozatalával nehezebb helyzetbe hozni? Ez a kérdésnek az egyik oldala. De amikor azt látom, hogy a Rimamurányi ilyen valóban unikumszámba menő lehetőségek, az üzleti életben soha nem látott monopolisztikus lehetőségek közepette szerzi be a külföldi nyersanyagot, amikor azt látom, hogy a mezőgazdaságnak életbevágóan fontos érdeke a sertéshízlalásnak, illetőleg a sertéstartásnak megfelelő árszínvonalon való tartása, — legalább is olyan érdeke ennek az országnak, mint a Rimamurányi vasgyár üzemfenntartása — ha azt látom, hogy a mezőgazdaság egyszerűen kL van szolgáltatva a Rimamurányi kénye-kedvének, fel kell vetnem a kérdést: minő feltételek mellett jut a Rimamurányi ilyen kedvező helyzetbe? Azt látom, hogy a belföldi árpolitikát illetően a Rimamurányi szabadon diktálja, ismétlem: diktatórikusán kezeli a belföldi piacot, szabadon, úgyszólván mint egy gyarmaton használja ki a lehetőségeket. (Müller Antal: Vannak itt ilyen kiskirályok!) Itt újból konkrét esetre hivatkozom, nevek megemlítése nélkül, hiszen elvégre itt vannak az akták és tudom, hogy az árvizsgálóbizottságnak is van róla tudomása. Hivatkozom például nem is egy mezőgazdasági üzemre, hivatkozom például a sodronykerítés-gyárakra, a sodronyfonatot feldolgozó KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ II. kisebb és középiparí üzemekre, amelyek csak abban az esetben kapnak sodronyfonatot a Rimamurányitól, amely egyedül gyártja Magyarországon a sodronyfonatot, ha belépnek a sodronyfonatkartellba és 40%-kal emelik az árakat. (Müller Antal: Ezt tűri a kormány!) Amikor az egyik sodronyfonatgyár nem volt hajlandó belépni a kartelba és 40%-kal olcsóbban szolgálta ki a vevőközönséget, mint ahogy a Rimiamurányi követelte, egyszerűen nem kapott több nyersanyagot, sőt míg a régi nyersanyagból telt, 100%-kai csökkentették ennek a gyárnak eladási területén az árakat, hogy ezzel az árpolitikával térdre szorítsák és monopolizálják a maguk számára a belföldi piacot. (MüUer Antal: Ugyanezt tették a konzervgyárak!) Felháborító az egészben az, hogy nemcsak belföldön van ilyen módon megszervezve a fogyasztóközönség korlátlan kihasználása, hanem a vasiparban fennálló nemzetközi megállapodásokon keresztül, a helyzet az, ha valamely magyarországi sodronyfonalgyáros olyan szerencsés volna, hogy valutaengedélyen, kormányengedélyen keresztül a külföldről próbálhatna megszerezni megfelelő nyersanyagot 30—40—50%-kai olcsóbb áron, mint ahogy itt azt a Rimamurányinál megteheti, a külföldi gyárak sem szolgálják ki az illető gyárost, mert a magyarországi vaskartel türelmi díjat fizet a tekintetbe jövő külföldi gyáraknak azért, hogy ne szolgálják ki a belföldi nem kartelizáit sodsonyfonalgyárakat. A gyárak részére csak két lehetőség áll fenn. Vagy beállanak árdrágítóknak és belépnek a kartelba, vagy be kell csukniok az üzemet, mert semmiféle lehetőség a közönségnek normális áron való kiszolgálására nincs. T. Ház! Amíg az egyik oldalon ilyen példátlan lehetőségeket nyújtunk egy nagyiparnak, ia másik oldalon pedig semmiféle kondíciókkal a fogyasztóközönséget nem védjük meg ennek az iparnak kiuzsorázásával szemben, azt kell mondanom, hogy a nemzeti egység valóban nem teljes, mert itt a közgazdasági életnek olyan szervei élnek, sőt nagyon jól éh nek, amelyek nem illeszkednek bele a nemzeti sorsközösségbe, (Ügy van! Ügy van! — Gr. Festetics Domonkos: Ez igaz!) amelyek öncélt képeznek ebben az országban, amelyek államot alkotnak ebben ,az államban. Ezek a külfölddel szemben minden támogatást megkapnak, vámvédelemben, vasúti kedvezményekben, önkompenzációs rendszerben, (Felkiáltások jobbfelől: Valutában!) a belföld pedig egyszerűen köteles elfogadni árdiktatúrájukat és kiszolgálni őket úgy, ahogy ők parancsolják nekünk. Azt kérdezem, vian-e szükség, volt-e szükség arra a határozati javaslatra, amelyet bátor voltam múltkor beterjeszteni, amelynek újabb beterjesztésére a házszabály nem ad módot, amely határozat azonban semmi egyéb, mint az angol konzervatív párt vezérének, Baldwinnak az angol vámvédelmi rendszer megteremtésekor felállított vezérelve, hogy vámvédelemben csak az az iparág részesül, amely a közérdekű ellenőrzésnek és irányításnak magát minden tekintetben aláveti. ((*r. Festetics Domonkos: Ezt kell bevezetni nálunk is!) Ezt kértem én önöktől t. uraim a múltkor, Önök elutasították, a t. kormány is elutasította ezt a javaslatomat és ilyen elutasító magatartás mellett nem áll módomban a kereskedelmi tárca költségvetését elfogadni. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? 21