Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-23

124 Az országgyűlés képviselőházának vagyon állaga is feltétlenül pótlásra szorul, mert abszolút hiányokkal küzd. Amikor erről beszélek, méltóztassanak megengedni annak megállapítását, hogy a kistőke pusztulásának valamelyes csökkentése közgazdasági, nemzeti és szociális szempontból is feltétlenül bír annyi értékkel, mint a nagytőke konzerválására irányuló szándék és akarat. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon,) Miután Budapest déli választókerülete polgárságának egy jórésze kistőkés, helyesebben kistőke nélküli exisztencia, de öntudatos és független budapesti polgárember, méltóztassanak megengedni, hogy ezek védelmében ezek kívánságára, azonban általában hazánk kisiparos- és kiskereskedőrétegeinek a védelmére is egy szerény propozíciót tegyek. Azzal kezdem, hogy ez az elgondolás nem tőlem származik, ez a józsefvárosi iparosok és kereskedők körében keletkezett. Ezt a gondolatot készséggel ajánlom az igen t. miniszter úr szíves figyelmébe és amennyiben teljesíthető, méltóztassék annak megvalósítását konszideráció tárgyává tenni, talán segítünk vele valamelyest. Amikor erről a kérdésről akarok egészen röviden beszélni, méltóztassanak megengedni, hogy azt is egészen őszintén kinyilatkoztassam, hogy én a kisipari és kiskereskedői hiteleknek olyan módon való folyósítását, mint ahogy az eddig történt, kevésbbé tartom célravezetőnek, ennek tudniillik sok egyéb oka mellett egy abszolút komoly oka is van: a kis iparos éppen azért, mert hiányzik minden gazdasági felkészültsége, nem rendelkezik kalkulációs képességekkel, nem rendelkezik azzal sem, hogy megítélje azt, hogy az általa kihitelezett összeg, illetőleg az adós, akinek árui szállított, megfelelő bonitással rendelkezik-e vagy sem, így tehát a legtöbbször — ha szabad magamat így kifejeznem — előfordul az az eset, hogy a kisiparos kihitelezése folytán nyomban elveszti annak az úgynevezett kisipari hitelnek jelentékeny részét. Nagyon érdekes azonban, ha már a kisiparosokról beszélek, hogy mit mond erre vonatkozólag a statisztika. Meg kell állapítani, — és ennek nem a Statisztikai Hivatal az oka, — hogy nincs komoly és alapos kisipari statisztika. Arról, hogy a kisipar évi termelése mennyi, csak hozzávetőlegesen, becslésszerüen tudok tájékozódni, ahogy eddig megismertem ezt az anyagot cca 5—700 millió közt mozog ez a termelési érték. Összeállítottam egy statisztikát, annak csak három kiabáló adatát fogom azonban a t. Ház színe elé hozni. A magyar ipari munkások száma a legutóbbi statisztikai könyvből vett adataim alapján 197.435. A kiskereskedő és kisiparosok 272.000-en vannak, átlagszámot mondok. Méltóztassék meghallgatni, hogy mit mond a kisiparosok és kereskedők kereseti viszonyairól ez a statisztika. Az iparosok 52-27%, vagyis 101.000-en — nem mondom, hogy ez az adat pontos és precíz, — évi 313 pengőt keresnek, ami napi 80 fillérnek felel meg, (Vázsonyi János: Rettenetes, de így van! Sajnos!) Így van pontosan képviselőtársam. Az iparosok 96%-a. összegszerűleg 186.000 magyar iparos évi 657 pengőt, napi 1.80 pengőt keres. Az iparosok 96%a 38%-kai, a kereskedők 90%-a 25%-kai keres kevesebbet, mint a gyáripari munkások keresnek átlagban. Ebből nem azt a konzekvenciát vonom le, hogy a mi szegény magyar gyáripari munkásaink sokat keresnek, (Propper Sándor: Ezt nem is lehet, mert éheznek!) ellenkezőleg, mérhetetlenül kevés és túlságosan alacsony. Ez nem lét23. ülése 1935 május 29-én, szerdán. minimum, ezt a mi fogalomkörünk egyelőre nem ismeri és finoman kifejezve talán annak jóval alatta is áll. (Vázsonyi János: Így van!) Ha tehát a statisztika, mint olyan nem csal, ez adja meg az adatokat, akkor felhívom a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét arra, hogy tegye meggondolás tárgyává azt, amit én itt el fogok neki mondani. A közalkalmazottaknak egy nagy tömege — később talán precíz és konkrét példával fogok szolgálni egy pár perc múlva — a saját kicsi vagyonát nem fekteti értékpapírba, aranyba, hanem felszerelési tárgyai, kis bútorzata, a lakása az a mindene. Felvetődött egy olyan áruhitelrendszer gondolata, — ezt vagyok bátor most elmondani — amivel a köztisztviselő vagyonát pótolhatná és ezen keresztül igen sok kisiparosnak és kiskereskedőnek jutna munkaalkalom, kereseti lehetőség. Ez az elgondolásom röviden a következő. A Pénzintézeti Központban 74.500 aktív közigazgatási alkalmazott számára van egy közalkalmazotti hitelkeret. Ennek a hitelkeretnek kibővítésével fejenként adhatna, tekintet nélkül a fizetések összegére, 300 pengőnyi hitelt. Nem kötöm magam ehhez a számhoz, csak mint gondolatot említem fel ezt az összeget. Ha ezt a hitelt 60 havi részletben vonnák le a köztisztviselőktől, közalkalmazottaktól, akkor ez nem lenne súlyos teher még a legkisebb kategóriák részére sem. Vagyonmentő vásár évek óta van, méltóztassék megengedni nekem, hogy ezt a hitelformát vagyonmentő hitelnek nevezzem el. Szerintem súlyos szociális feladat az, hogy ezeket a kicsiny vagyonokat végre megalapozzuk és a rongyokból egy kis jóság, egy kis emberi, mint olyan, támadhasson. T. Ház! A Pk. — a Pénzintézeti Központot értem ezalatt — 1934 folyamán 30.576 esetben 8,805.000 pengőt folyósított, ha tehát a javasolt fejenkénti 300 pengős áruhitelt, vagyonmentő hitelt említem, erre nézve az egész összeg kitenne 224 millió pengőt. Mármost, hogy ez technikailag hogyan bonyolódik le, az nagyon egyszerű, hiszen utóvégre köztisztviselőkről van szó. Nem kell más, csak egy kicsiny könyvecske, amelyet az illetményhivatal állít ki, amely fényképpel van ellátva és kell egy kis csekkfüzet három perforált lappal, amelyek közül az egyiket megkapja a kereskedő, a másik a vásárló köztisztviselőnél marad, a harmadik pedig a Pénzintézeti Központnál. Sokat gondolkoztam én ezen, mielőtt a t. Ház plénuma elé jöttem vele, mégis úgy éreztem azonban, hogy ezt el kell mondanom. Tudom, hogy ez bizonyos fokig talán fedezetnélküli hitel, de ha a Pénzintézeti Központnak módjában van az előbb említett számban meghatározott pengőösszeget nyújtani, akkor végeredményben ez a pénz egy cesszió folytán újra elkerül a Pk.-hoz és mint olyan, talán cesszió útján előteremthető, mert a legtöbb nagykereskedőnek vagy gyárosnak van patronizáló bankja. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy elmondjam még azt, hogy ebből az úgynevezett vagyonmentő hitelből én nem engedélyeznék élelmiszervásárlásra semmit. Élelmiszervásárlásra pedig azért nem, — és ez nem sérti semmiféle vonatkozásban az agrárérdekeket — mert a kisiparos és a kiskereskedő keresetének jóval nagyobb részét költi élelmiszervásárlásra, semmint az a köztisztviselő, aki éppen helyzete, pozíciója miatt bizonyos fokú reprezentációkra is kötelezve van.