Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.
Ülésnapok - 1935-22
114 Az országgyűlés képviselőházának az én kiadatásomat követelték, nekem sikerült megszöknöm és miután négy hétig Stájerországban bujkáltam... (Egy hang jobboldalon: Jól megírták neki! — Györki Imre: Még nem biztos!) Egészen biztos., (Propper Sándor: De Dinnye tévedett most!) . ..,és miután átszöktem Jugoszláviába, ahol Zágrábban szintén letartóztattak, június 7-én már Szegeden voltam, ahol ugyanaznap délelőtt 10 órakor szolgálatomat a vezérnek ajánlottam fel. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Természetesen a bécsi sajtóban nem tudtam rektifikálni azokat az ostoba és sületlen vádakat, amelyeket az emigrációval és velem szemben felhoztak, mert aki a szociáldemokrata vagy a kommunista uralmat ismeri, az nagyon jól tudja, hogy ott ellenvéleménynek helye nincs. (Propper Sándor: Ne mondja!) Most azonban ibeszélhetek róla, mert azok a rendőrtisztviselők, akik akkoriban a magyar emigránsokkal szemben, amennyire lehetett, emberségesek voltak, most ötnegyed éve ágyúkkal, géppuskákkal és fegyverrel verték széjjel az elvtársakat. (Malasits Géza: Várjuk csak meg a végét! — Egy hang a jobboldalon: Megvárjuk nyugodtan!) Nekem nincs érdemem, (Malasits Géza: Azt tudom!) de ha van, akkor csak az, hogy erélyes fellépésemmel az úgynevezett Batthyány-csoporttól sikerült megszereznem, sikerült kiadásra bírnom azt a 135 milliót és azonkívül nemes valutákat, (Propper Sándor: Bizony sokat!) amelyek ezután nem azt a célt szolgálták, hogy a vörös elvtársnők ékszerekkel díszítsék magukat, hanem azt, hogy Nyugat-Magyarországon és Szegeden felfegyverezzük a nemzeti hadsereget. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — Györki Imre: Es pezsgőre és autóra is kellett — Propper Sándor: A legkevesebbet kapta a nemzeti (hadsereg!) Elnök: Csendet kérek! Gr. Pálffy-Daun József: Egyet ismerek be, hogy nem voltam tapintatos. Nem voltam tapintatos azért, mert kénytelen voltam Propper képviselő úr egy emelettel lejefob lakó elvtársa mellének revolvert szegezni, amikor vé- ' tétlenül nem óhajtotta rendelkezéseimet nyomban követni. Ez a tapintatlanság azonban még mindig nem ok arra, hogy engem az igen t. képviselő úr 'becsületemben támadjon meg. (Egy hang a balközépen: Nem is engedjük! — Propper Sándor: Magának mi köze hozzá?) mert én ebből a pénzből nem loptam és én ezért a tettért mást, mint fogságot nem szenvedtem, nem szenvedtem mást, mint azt, hogy a magyarországi szociáldemokratapárt kirabolta birtokomat. (Gr. Festetics Domonkos: Most szóljon! — Propper Sándor: Ilyen ostobaságokat ne mondjon! — Györki Imre: Egy szó sem igaz!) Kiraboltak! En csak tudom. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) A mi ittlétünk, a reformnemzedék ittléte azon'ban garancia arra, hogy nekünk nem lesz szükségünk többé revolvert elővenni azért, hogy a nemzettől elrabolt pénzeket és értékeket visszaszerezzük a magyar hazának. Ismételje meg az igen t. képviselő úr az állításait ott, ahol a mentelmi jog nem védi. (Propper Sándor: Itt van nyomtatásban!) Álljon a független magyar bíróság elé és ott ismételje meg mindezt, mert különben kénytelen leszek egészen egyszerűen rágalmazónak minősíteni. (Propper Sándor: Készen van? — Gr. Pálffy-Daun József elfoglalja helyét. — Propper Sándor: Saót kérek!) 2. ülése 1935 május 28-án, kedden. Elnök: Milyen ciment Propper Sándor: Személyes megtámadtatás címén. Elnök: Tessék! Propper Sándor: T. Képviselőház! Érzelmi alapokon elszámolásokat elintézni nem lehet. Méltóztassék megengedni, hogy én most a másik oldaláról villágítsam meg a, kérdést. A helyzet az, hogy a kommün alatt kivittek az országból 140 millió koronát. (Egy hang a jobboldalon: Hál' Istennek, kivitték! Különben azt is ellopták volna!) Jellemző a bolsevistákra, hogy egyszerű bőrkofferbe rakták be és elvitték Bécsbe a követségre, ahol azután ezt a 140 milliót az ott működő úgynevezett emigrációs bizottság, vagy annak egyik frakciója birtokba akarta venni. Tudni kell, hogy megjelent a színen egy Ashmead Bartlett nevű angol úr, aki magát angol katonatisztnek minősítette és az angol követség megbízottjának mutatta he. Később azonban kitűnt, hogy ez az úr közönséges fezőr, mert se angol katonatiszt, se pedig a,z angol követség megbízottja nem volt. Az emigrációs komité ezzel az úrral megállapodást kötött arra nézve, hogy esetleges kölcsönök szerzéséből 10 százalékot fog kapni. (Gr. Pálffy-Daun József: De ebből nem következik az, hogy én nem számoltam el!) Tessék csak vigyázni és tessék bevárni a dolgokat;. Bz az úr kölcsönöket nem szerzett, de szerezni a 140 milliót és annak 10%-ára bejelentette igényét. Már most Batthyány Tivadar gróf, aki az emigráció egyik frakcióját vezette, — azt hiszem a gróf úr is hozzá tartozott, (Gr. Pálffy-Daun József: Nem tartoztam soha semmiféle, a Károlyi Mihály kormánya alatt szereplő miniszterhez!) — nem akarta odaadni a 140 millió koronát. Ez az angol svindler megjelent a bizottság előtt és azt mondotta, hogy gróf Batthyány Tivadar vezetésével magyar kormány alakul, ennek azon'ban az elismerése attól függ, hogy kiadják-e nekik a 140 millió koronát. Ezen a komité vitatkozott. Erre Battyhány Tivadar gróf, »Beszámolóm« című könyvében a következőket mondja (olvassa): »Megjelent PálffyDaun József gróf százados« — nem tudom, azonos-e önnel? (Gr. Pálffy-Daun József: Nem vagyok huszár! Baka volltam!) — és emelt hangon a jelenlevőknek azt mondotta, hogy: »A Batthyány és Szmrecsányi vezetése alatt megalakult és az entente által már elismert magyar minisztérium elrendeli, hogy a követek letartó ztattassanak és hogy a követségről megmentett pénz a minisztérium képviselőjének még az éjjel átadassék.« (Gr. Pálffy-Daun József: Nem fogom a Ba,ttyhány-kÖnyvet elolvasni!) Ez az egyik rész. Már most, ami azt illeti, hogy az urak milyen nemzetmentő, hazafias munkát végeztek, erre nézve Peyer Károly t. képviselőtársam közbeszólt, hogy önök az Anna-íbárban mulattak, de azt letagadták. Errp Batthyány, az Önök vezére, a következőket mondja: »A legnagyobb meglepetésemre nem valami rendes hivatali szobába, hanem egy bariba hívtak át.« Idevonatkozólag a könyv a 300. oldalon a következőket tartalmazza (olvassa): »őszintén meg kell vallanom, hogy reám az a látvány, amely ott elém tárult, a képzelhető legrosszabb benyomást tette. Már amikor a szeparé ajtaja elé értem, megdöbbentem, hogy micsoda közönséges bolsevista kinézésű emberek állták körül az ajtót, leselkedtek és hallgatóztak, úgyhogy mindent, ami ott történt és amit ott mondottunk, meg-