Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

Az országgyűlés képviselőházának 22. el azt, amit tegnap elmondott. Talán a kereskedelemügyi tároa tárgyalásakor bővebben lesz alkalmam rátérni erre a kérdésre és kimutatni, hogy nem helytálló minden vonatkozásban az, amit a miniszterelnök úr mondott; mert talán (helytálló lehet az másokra, de legkevésbbé azokra a testületekre, amelyeket méltóztatott idézni. Mondom, nem tartom egészen helytállóknak azokat a megállapításokat. A külpolitikai kérdésekről pártunk részéről már elhangzott itt a vélemény, én csak pár szóval akarok ehhez hozzászólani. •< Ova intem a magyar kormányt attól, hogy csatlakozzék egy olyan irányzathoz, amely Európában újabb háborús veszedelmet idéz fel. Mi elvben a béke álláspontján vagyunk, azért a béke álláspontján, mert bármennyi ideig tart is egy háború, a végén mégis békének kell jönne, akkor pedig sokkal egyszerűbb, ha a háborút megelőzően már békekötésre kerül a sor. Ezzel nem akarom azt mondani egy percig sem, hogy a mai békéket helyeseknek és jóknak tartom, mert én Európa szerencsétlenségének tartom ezeket a békéket, — nem csak a magyar békét, hanem a többit is — amelyek itt vannak és itt tényleg szükség lesz megint egy nagy »berlini« vagy mit tudom én, milyen konferenciára, amely ezeket a problémákat mind meg fogja oldani. Azok az előértekezletek és előcsatározások, amelyek itt folynak, mind azt igazolják, hogy hibák vannak és ezeket sürgősen orvosolni kell, mert egyik állam a biztonságát félti, a másik gyarmatait, a harmadik pedig (Malasits Géza: Amit rabolt!) a maga (hatalmi pozícióját akarja alátámasztan. Kell tehát, hogy a népek valahogyan meg tudjanak nyugodni és ne állíttassák Európa népe megint olyan megpróbáltatás elé, amilyen volt az 1914—18-as világháború, amelynek eredménye 10 millió halott és a végén 15 év után sokkal szomorúbb állapot, mint amilyen volt a háború előtti időben. Egy újabb háború még szomorúbb helyzetet teremtene, még több javat és emberéletet pusztítana el és az egész kultúrát és a kulturális fejlődést veszélyeztetné. Nem voltam soha elragadtatva az olasz orientációtól — megmondom őszintén. Nem politikailag, nem azért, anert fasiszta uralom van, mert hisaen nagyon jól tudjuk, hogy a barátok megválasztásánál nem lehet előírni, hogy milyen belpolitikai berendezésük legyen, hanem azért nem rajongtam az olasz orientációért, mert mindig; az wolt az érzésem, hogy mi az olasz orientációban tulajdonképpen csak a »Fekete Péter« szerepét játsszuk. Az olaszok a jugoszlávokkal szemben folytatott politikájukban bennünket használtak fel arra, hogy a jugoszlávokat idegesítsék, hogyha hátukban legyen valaki, aki miatt ne érezzék magukat teljesen biztonságban. Már most mi történt? A jugoszláv-olasz ellentét — legalább ahogyan látjuk — elsimult, vagy legalább is nem olyan éles és nem olyan agresszív, mint amilyen volt. Békés hangulat jött létre, amely résziben a francia és az olasz megegyezésnek a következménye, amelythez csatlakozott Jugoszlávia, csatlakozott Csehszlovákia, csatlakozott más ország is és azt hiszem, csatlakozni fog ehhez most Pilsudsky halála után Lengyelország is, ahol egészen más politika fog kialakulni, nem azért, mintha ezt az emberek akarnák, hanem azért, mert azt a viszonyok szükségessé és ülése 1935 május 28-án, kedden. 99 kényszerítővé teszik. Tehát egészen új helyzet elé kerültünk mi most ebben az esetben. Most a imi szövetségeseinket felcserélni és megváltoztatni nem tartanám szerencsésnek és jónak. Nem ma, hanem már régen azt az álláspontot képviselem, hogy nekünk egy francia orientációt kell keresnünk, mert én a francia orientációban sokkal inkább tudok hízni és attól sokkal többet tudok remélni, mint azoktól az orientációktól, amelyek eddig történtek.^ Ha most az olasz és francia orientáció tulajdonképpen egy, akkor nem tudom belátni, hogy, ha engem mint országot most tényleg egy kellemetlen helyzet elé állítottak, miért kell új szövetségesek után néznem. Nem csak én, de az ország lakosságának egy része és a külföldi sajtó is nem valami nagy megnyugvással látja azt a német inváziót, amely a leg"utóbbi időben itt tapasztalható volt. En nagyon jól tudom, hogy ezeknek a látogatásoknak nemcsak az a céljuk, hogy megnézzék a Margitszigetet, vagy nem tudom, valami más dologra legyenek Magyarországon kíváncsiak. Hiszen mindenki, aki csak újságot olyas, — nem is kell politikailag valami iskolázottnak lennie — tudja azt, hogy nem kell Budapestre jönni annak, aki Szófiáiba akar menni, hanem azért jön az Illető Budapestre és Szófiába, mert egységes tervek vannak, amelyek egy kérdéssel valamiképpen összefüggnek. Magyarország a múltban is, meg a világháború alatt is, szerencsétlenül választotta meg a maga szövetségeseit. Mert, ha a világháború alatt a király vagy a kormányok el tudták volna magukat határozni arra, hogy különbekét kössenek akkor, amikor már teljesen reménytelen volt a háború kimenetele, — hiszen a háború második évében mindenki tisztában volt azzal, hogy a háborút megnyerni nem fogjuk tudni, csak húzni tudjuk a dolgot — akkor lehet, hogy kaptunk volna egy átmeneti német megszállást, amivel fenyegettek bennünket, de megmaradtak volna az ország határai, vagy legalább is megmaradt volna az ország területének egy nagyobb része a mainál. Hogy ez a kérdés mikor intézhető el, az nagyon bizonytalan valami. A revízió kérdése semmi esetre sem intézhető el azzal a formulával, amellyel azt akarják mondani, hogy a békeszerződés 19. §-a erre lehetőséget és módot ad, mert ez a 19. § 1920 óta benne van abban a békeszerződésben és azóta is módot és lehetőséget adott és a jövőben is ugyanilyen módot és lehetőséget ad ez a szakasz, de nem jelent semmivel sem többet ma sem, mint amit jelentett akkor és nem jelent a jövőben sem többet, mert olyan feltételekhez van kötve, amelyeknek a teljesítése szinte^ lehetetlen, minthogy ehhez egyhangú határozatra van szükség a Népszövetség keretén belül. Ez a kérdés tehát itt van a napirenden és ezt el kell intézni. De ugyancsak el kell intézni egy másik kérdést is, ha azt akarják, hogy Európában létrejöjjön a béke és ez a kisebbségi kérdés. Ebben a tekintetben a mi követelésünk túlmegy még a kormánypárt álláspontján is, mert mi a kongresszusunkon elfogadott határozati javaslatunkban sokkal messzebbmenő jogokat követelünk a kisebbségek számára, mint amilyeneket elfogadtak eddig a különböző magyar kormányok. Mindenesetre óva intem a magyar kormányt attól, hogy olyan egyességeket kössön, amelyek az országot s esetleg ezt a sokat szén-