Képviselőházi napló, 1935. II. kötet • 1935. május 27. - 1935. június 13.

Ülésnapok - 1935-22

Az országgyűlés képviselőházának 2\ Ami Németországot illeti, bár talán csodálatosan hangzik, Németországnak is tulajdonképpen biztonságra, sécurité-ra van szüksége, akár Franciaországnak, és ezt földrajzi fekvése hozza magával, mert hiszen határai tulajdonképpen északon és délen természetesek, nyugat és kelet felé pedig teljesen nyiltak. A német expanziós törekvések magyarázatát én talán másban látom, mint sokan mások. Mindenhol, különösen ott, ahol olyan nagy folyók vannak, mint Németországban, azoknak völgyei óriási szerepet játszanak a nemzetek külpolitikájában. Itt van elsősorban a Rajna, amely körül azonhan a múltban csak kisebb fejedelemségek, egyházfejedelemségek jöttek létre, amely azonban óriási szerepet játszik a német legendákban és az érzelmi világban, de amely a tengerbe nem német földön ömlik. És itt van az Elba, az Odera, a Visztula és a Duna, amely óriási szerepet játszott a német történelemben. A Dunára vonatkoztatva a Nibelungentreue úgylátszik meg is maradt. A német politikában tehát már geográfiai szempontból is, ez a három folyó, a Rajna, a Weser és az Odera vezetnek az Északi-tengerhez, és a német gyarmati politikát, a tengerentúli politikát irányítják. A Visztula és az Odera vezetnek a Balti-tengerhez, Irányítják a Lengyelország, Skandinávia és Oroszország felé irányuló terjeszkedést, a Duna pedig a Dunaimedencébe vezető és az arra felé irányuló politikát irányítja, és bármennyire előre vagyunk haladva technikai tekintetben, irányítani fogja a jövőben is. Véleményem szerint, minthogy a tengeri út jelentőségéből nagyban veszített és minthogy Németországnak a nyílt tengerre vezető útja — inert a Balti-tengert nem lehet nyilt tengernek nevezni — gyarmatainak megszűnésével jelentőségét elveszítette, a német expanziós törekvések más irányban hatványozott mértékben kellett, hogy jelentkezzenek. Ez az egyik oka annak, hogy a németországi expanzió nemcsak felfelé irányul, Lengyelországon keresztül a Balti-tenger partján lévő országok felé, hanem hatványozottabb mértékben irányul erre a Duna felé, és az egyike azoknak a fontos tényeknek, amelyeket az Anschluss kérdésénél tekintetbe kell vennünk. r Ez tehát a négy nagyhatalom. Itt van azután Szovjetoroszország, amely előttem terra incognita, de amelyről Fábián t. képviselőtársam olyan szép előadást tartott, amelytől azonban a németeknek éppen Anthony Eden szerint nem kell félnie, mert az oroszok egyelőre évekig saját bajukkal lesznek elfoglalva, amely Szovjet-Oroszország azonban csodálatos módon éppen olyan külpolitikát látszik folytatni, távol Keleten egészen és európai viszonylatban szintén, mint folytatott a cárista Oroszország, azt mutatván, hogy a földrajzi fekvés milyen óriási faktor, talán sokszor nagyobb faktor, mint maga a világnézlet. Azután itt vannak a kisebb országok, itt van a három nebáncsvirág, amelyekhez nem enged nyúlni az európai nagyhatalmak koalíciója, itt van Belgium, amelyet Anglia soha sem fog tűrni, mint önmaga elleni flottabázist, solha sem fog tűrni, mint repülőteret, mint támadási lehetőséget, itt van Svájc, amely ott fekszik Németország, Franciaország és Olaszország között és amely neutrális, amelynek azonban neutralitását nem fenyegeti semmi és itt Van Ausztria, amelynek a szabadságát a nagyhatalmak el vannak tökélve megvédeni, ülése 19 S 5 május 28-án, kedden, 93 mert nem engedhetik saját jólfelfogott érdekükben, hogy az Anschluss létrejöjjön és nem engedhetik, hogy a német expanziós törekvések a Dunavölgyén végigterjedve Ausztriát mint bázist használják fel és egy olyan imperializmust teremtsenek, amellyel szemben a nagyhatalmak koalíciója tulajdonképpen csekély erejű lenneEs itt van azután az egész fölött vagy — ha úgy tetszik — mellett a Népszövetség. A múltkor olvastam Dino Grandinak egy érdekes megállapítását, amely azt mondja, hogy a párizsi békék két érdekes dolgot, két különböző dolgot hagytak Európára, Az egyik a Wilson elnök apokaliptikus ideológiáján felépült Népszövetség, a másik pedig Clemenceaunak retrográd és teljesen elhibázott, erőszakos békéje, Mind a kettőnek azonban van egy érdekessége és ez az, hogy le akarja rögzíteni a mai állapothoz egész Európát, az egyik eszményi, ideális és optimista alapon az örök béke mellé, a másik a meglévő békeszerződések mellett Franciaország 'biztonsága mellé. Mindkettő elhibázott. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én a Népszövetség intézményét, mint ilyent, nem becsülném, inert annak ellenére, hogy parlamentet játszik, amely parlamentnek nincsen exekutivája és így egy fundamentális hibája van, mégis nagyon sok szolgálatot tett az emberiségnek, mert megakadályozott nem egy olyan háborút, amely esetleg kitörhetett volna. Remélem, hogy a Népszövetségnek ez a szerepe a jövőben még folytatódni fog és ki fog domborodni és a Népszövetség használni fog annak az európai békének, amelynek elérése és biztosítása mindenkinek, az egész kultúrvilágnak igazi, egyetlen törekvése. Ami Ausztria speciális helyzetét illeti, Hitler kancellár múltkori 'beszéde Ausztria tekintetében nem volt megnyugtató és bár a lefegyverkezés kérdésében Genfben bizonyos rokonszenvre talált és olyan 'bázist teremtett, amelyen talán el lehet indulni a lefegyverkezés kérdésében, Ausztria belügyeibe való beavatkozás tekintetében nyitva hagyott mindent, úgyhogy maga az osztrák állam és maguk az osztrákok egyáltalában nincsenek megelégedve ezzel a deklarációval, hanem azt mondják, hogy minden megmaradt a régiben. Éppen ezért, bár talán ideig-óráig el van halasztva, szükséges lesz az osztrák kérdés következtéiben ,a Duna^ medence rendezésének kérdését újból elővenni, természetesen olyan előkészítés mellett, amilyent Mussolinitői várhatunk, aki mindig a békeszerződések revíziója mellett volt, mert a megrögzött hékeszerződési állásponttal ^ ellentétben mindig azt hangoztatta, hogy már egy békeszerződés megkötésekor arra kell gondolni, hogy a bekövetkezendő változott viszonyok folytán ezeket a békeszerződéseket hogyan kell módosítani és a tényleges állapotokhoz alkalmazni. Mussolini — ahogyan mondotta — előkészítve ezeket a konferenciákat, hogyha ezek egyszer meglesznek, elő fog jönni a Duna-medence rendezésének a kérdésével. A Duna-medence rendezésének kérdése természetesen az előadottak után a nagyhatalmak szempontjából nem lehet másképp, mint úgy, hogy a Duna-medenee kulcsa Ausztria legyen. A mi szempontunkból azonban és Európa jól felfogott békéje szempontjából nem lehet más megoldás, mint hogy ennek súlypontja, kijegecesedési pontja a magyarság jogos érdekeit elismerő és azokat, amennyire lehetséges, már most teljesítő, helyreállított magyar ki-