Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-8

Az országgyűlés képviselőházának 8. tuszminisztériumi gyakorlatról, amely minden ügyet a miniszterre iparkodott koncentrálni, nagyon helyesen visszaadja az ügyeket oda, ahol azokat az ügy szempontjából gyorsabban és érdemlegesebben tudják intézni. (Rupert Rezső: De ez sok veszélyt is rejt magában! Helyi basákat, kiskirályokat nevel!) Éppen Rupert igen t. képviselőtársam közbeszólásának is megfelelően azonban arra kell kérnem a kultuszminiszter urat, hogy ha ő önmagával és minisztériumával szemben erre a közérdekű és minden tekintetben helyes álláspontra helyezkedik, akkor fokozott gondossággal ügyeljen majd a törvény végrehajtása során arra, hogy ha ő leépíti a túlzott bürokráciát a minisztériumban, akkor ez a bürokrácia azután nyolcfejű sárkányként ne nőjjön majd fel azoknál a főigazgatóságoknál, amelyekben — emberi dolog — megvan a hajlandóság, hogy minden hivatalfőnök lehetőleg minél nagyobb hivatalt, valóságos fiókminisztériumot iparkodik szervezni, (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) iparkodik duzzasztani az adminisztrációt, növelni a bürokrácia számát. A miniszter úr nagyon helyesen a minisztériumot illetőleg megcsinálja a császármetszést. Arra kérem azonban, gondoskodjék arról, még pedig mindjárt az alapok lefektetésénél, — mert hiszen a kezdet hosszú időre meg fogja állapítani a gyakorlatot — hogy a főigazgatóságoknál is ugyanez a szempont legyen mérvadó és Ők is iparkodjanak minél több ügyet az alsóbb hatóságoknál további decentralizáció szempontjából intéztetni és ne építsenek ki fiókfninisztériumokat a nyolc főigazgatóság kereten belül. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Rupert Rezső : Félek a szérvilizmustól!) Igen t. Ház! Nagyon helyes az az elv is, amelyet a miniszter úr felállít javaslatában, hogy tudniillik vezető pozícióba nem a rangsor szerint, nem a hivatali állás szerint, vagy a fizetési fokozat szerint, hanem az alkalmas lelki habitus és irányítási készség alapján kell a tisztviselőket _ kinevezni. * Valóban a helyzet az, — ezt annakidején mint miniszteriális tisztviselő magam is sokszor tapasztaltam — hogy lehet valaki nagyon kiváló tisztviselő, lehet rangban messze a legidősebb, lehet pompás, kifogástalan, becsületes referens, de vezetésre alkalmatlan, nem tud embereket irányítani, nem tudja akaratát átvinni arra az apparátusra, amely alája van helyezve; vagyis végeredményben sokszor önmagának és a köznek ártalmára válik azáltal, hogy olyan helyre teszik, amelyre lelki habitusánál fogva nem alkalmas. Ez nem deklasszifikálás akar lenni az illetővel szemben, egyszerűen van, aki személyes tevékenységre, mondjuk referensi munkára alkalmas és van, aki vezetésre alkalmas, már pedig ezeket a szempontokat nem lehet figyelmen kívül hagyni akkor, amikor vezetésre alkalmas személyeket választanak ki. Hogy a miniszter úr hogyan óhajtja ezt a gondolatát gyakorlatilag megvalósítani, erre nem láttáim ebben javaslatban konkrét és a megoldást állandóan biztosítani tudó részleteket, itt ^azonban újból a miniszter úrhoz kell fordulnom azzal a kéréssel: amikor ilyen —> mondjuk — szelekciót végez, amikor egy okos és hasznos gondolatot iparkodik a magyar közigazgatás terén elsőnek bevezetni, vigyázzon arra, hogy illetéktelen befolyások le ne járassák ezt a gondolatot, vigyázzon arra, hogy valóban az arravalóság, a köz szempontjából való leglelkiismeretesebb mérlegelés, nem pedig politikai szolgálatok, ne illetéktelen protekcionizülése 1935 május 8-án, szerdán, 81 mus, ne pártszempontok predomin áljának, {Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) ezeknek .a közérdekű és közhasznú kérdéseknek az intézésében. (Rupert Rezső: Választani kellene a főigazgatót az össztanári karnak. — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Jó lenne! — Rupert Rezső: Jó bizony! — Zaj. — Elnök csenget. — Rupert Rezső: Ahogy megválaszt ják a zirci apátot, úgy választani kellene a főigazgatót is!) Elnök: Rupert képviselő urat kérem, méltóztassék tudomásul venni, hogy Eckhardt képviselő urat illeti a szó. Eckhardt Tibor: T. Ház! En a^ javaslatban azt .a dicséretes törekvést is intézményesen megvalósítva látom, hogy az iskolafelügyeleti és iskolahatóságoknak a gyakorlati élettel és munkával való kontaktusa minél intenzívebb legyen. A javaslat 7. fejezetét, amely a tanulmányi és körzeti iskolafelügyelőségek létesítéséről intézkedik, abban a forrnaÏÏan, hogy a tanulmányi és körzeti iskolafelügyelőt egyben meghagyja abban a tanítási szakban és beosztásban, amelyben addig is tevékenykedett, rendkívül okos és hasznos intézkedésnek tartóin, mert nem elvont szempontok szerint, nem az élettől elszakadva, hanem ismerve a gyakorlati nehézségeket és lehetőségeket, sokkal több megértéssel, sokkal töbib hozzáértéssel és gyakorlati eredménnyel tudja ezt a felügyeletet gyakorolni olyan pedagógus, aki maga is nap-nap mellett résztvesz hasonló munka teljesítésében. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Nagyon helyes a 8. fejezet is, amely a tankerületi közoktatási tanácsot létesíti

1

. Valóban súlyos hiba gyanánt kell megjelölnöm azt az eddigi tényt, hogy csak egy Országos Közoktatásügyi Tanács volt, amelyben elméleti emberek, filozófusok, pedagógusok és közoktatási igazgatással foglalkozó vezetőférfiak a legelvontabb téren, a legmagasabb igazgatási kérdésekben bizonyos véleményeket nyilvánítottak. Ez a kerületi közoktatásügyi tanács lesz ezután alkalmas arra, hogy közelebb jutva az élethez, összhangolja a különböző pedagógiai szempontokat. Csak egy példát hozok fel. Az elemi iskolában a törekvés ma az, hogy lehetőleg Játszva tanuljon a gyermek. A gimnáziumiba bejutva már első nap 2—3 oldal nehezen betanulható leckét kap fel az a gyermek. Az elemi és középiskola között tehát olyan cezúra van, amelyet például én, mint laikus, pedagógiai szempontból helyesnek sehogy sem tudok tartani. Egy ilyen kerületi közoktatásügyi tanács az egyik iskolatípusról a másikba való átmenetet bizonyára organikusan és helyesebben fogja tudni pedagógiai szempontokból is megoldani és az élettel való állandó kapcsolat révén ezeket a problémákat talán felsőbb fokon is megfelelőbb megvilágításba fogja tudni helyezni. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy néhány kritikai megjegyzést is tegyek ehhez a javastlathoz. Mindenekelőtt teljes mértékben osztozom azoknak a megállapításoknak, sőt azoknak az aggályoknak a súlyában, amelyeket Petro igent, képviselőtársam a mezőgazd'a; sági szakoktatásnak a törvény kereteiből való kihagyása tekintetében felhozott. En, mint egy agrárpárt parlamenti vezére, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy <mi agráriusok sokkal . megnyugtatóbb naik találnék, (ha a mezőgazdasági szakoktatás lényegileg a kultuszminiszter be-