Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-7

Az országgyűlés képviselőházának í (Propper Sándor: Ügy van!) Szüksége lehet erre annak a kapitalizmusnak, amelynek nézőszögéből csak az az egyetlen dolog fontos, hogy a rezsiköltség minél kisebb legyen s nem törődik azzal, hogy a nemzet legnagyobb értékével. a" munkaerővel rablógazdálkodást folytat. Ä rezsiköltség lefaragását a legkisebb ellenállás irányában a munkabér és a munkafeltételek irányában vezeti, de ezzel szemben az államnak nem érdeke, hogy a gyermekkizsákmányolás elősegítésével betegeit, rokkantjait, koraöregjeit gyarapítsa; nem érdeke, hogy a nyomorúság segítségével börtöneit megtöltse. (Helyeslés balfelől.) Az államnak érdeke, hogy a népoktatás korhatárának legszélsőbb kiterjesztésével lehetővé tegye, hogy a gyermeknek, illetőleg a felnőttnek munkaéletkora a lehető legkésőbben kezdődjék el. Á népoktatás korhatá

: rának kötelező felemelésével nemcsak a népi kultúra színvonalát emeljük, — pedig ez a színvonal a döntő, amelyet a népoktatás ad, mert nem az adja az átlagkultúrszínvonalat, amit az egyetemeken és főiskolákon lehet megszerezni — szóval a népoktatás korhatárának kötelező felemelése nemcsak a népi kultúrszínyonalat emeli, hanem ennél többet tesz: a gyermekmunkásnak, a fiatalkorú munkásnak a munkapiacról való elvonásával csökkenti a munkanélküliséget, csökkenti a szociális gondoskodásra szorulók tömegét és azt hiszem, hogy az államnak és az egyénnek egyformán érdeke, hogy ezt a célt elérjük akkor is, ha ez ellen a cél ellen a kapitalizmus — az ipari vagy bankkapitalizmus, vagy agrárkapitalizmus, nem keresem, melyik — egyformán tiltakozik. (Helyeslés balfelől.) Néhány évtizeddel ezelőtt még álom és utópia volt a kötelező iskoláztatás. Ma már nem lehet álom és nem lehet utópia az, hogy a nép gyermekei előtt a magasabb oktatásnak, még pedig a mindenki által elérhető és kötelező magasabb oktatásnak a gondolata is megvalósítható legyen. (Csoór Lajos: Ingyenesen!) Ügy van, nagyon helyes, így gondolom én is. Néhány évvel ezelőtt házhatározat hozatott a kötelező nyolcosztályos elemi iskolák tárgyában. Ez a határozat elsikkadt a Felsőház nagybirtokosai között. Később ezt a határozatot kormányzói szó is megerősítette s ma már nemcsak a nyolcosztályos népiskoláról, hanem — mint minimumról — a polgári iskoláról is hallani akarunk. Ha az államnak van pénze gazdavédelemre, van pénze a különféle társadalmi osztályok különféle módon való segélyezésére és ellátására; van pénze felesleges luxuskiadásokra, »őt ártalmas kiadásokra is, akkor kell hogy legyen pénze a népoktatás korszerű és észszerű fejlesztésére is. T. Képviselőház ! Ez a törvényjavaslat egy olyan keret, amelyet valóban meg lehetne tölteni a nép felemelkedését, a népnek a korszerű feladatokhoz való alkalmazkodását szolgáló szellemmel. Nem a felekezeti oktatás szétválasztó és egyenetlenkedést szító szellemére gondolok, amelynek ez a javaslat újabb és szélesebb területet biztosít, hanem a békére, a népek, egymásközötti megértésének szellemére és ennek munkálására gondolok, amikor ezt kívánom és erről beszélek. (Petrovácz Gyula: Ezt a hitvallásos iskolák jobban tudják !) Várhatjuk-e, t. Képviselőház, ezt a szellemet ettől a kormányzattól? (Propper Sándor: A népoktatás állami feladat ! — Petrovácz Gyula: Bocsánatot kérek, nem így van ! Ez nem helytálló ! — Propper Sándor: Ezt csak ön mondja. — Zaj.) Várhatjuk-e ettől a kormánytól ezt a szellemet? Az eddigi tapasztalatok nem sok biztatást és nem ütése ÎÙ35 május Í-én, kedden, 71 sok reménységet nyújtanak ebben a tekintetben. Egy egészen különös és egészen érdekes történelmi korszakba születtünk bele mi, ma élő magyarok. A feudalizmus magyarországi maradványainak felszámolása folyik, ugyanakkor, mialatt tőlünk távolabb, nyugatra, ezt a történelmi periódust már régesrégen elintézték. Egy új történelmi korszak birkózik és egyezkedik itt nálunk a régivel, mialatt már kialakult a legújabb: mindkettőnek az utóda és Örököse. És ha ebbe a korszakba születtünk bele, akkor meg jtell állapítanunk azt, hogy akik ideszülettünk, azok sokkal több fájdalommal és sokkal több sebbel éljük az életünket, mint azok, akik ott élnek, ahol a problémáknak legalább egy részét sikerült már átélni és megoldani. (Felkiáltások a jobboldalon: Oroszországban?) Angliát gondolom, Franciaországot és a nyugati demokratikus államokat. (Egy hang a jobboldalon: Németországot nem? — Zaj a baloldalon.) De, hogy^ ennek a két korszaknak a nálunk folyó birkózásából hogyan kerülünk ki, menynyit kell életben és vérben az átalakulásért fizetnünk, erre a kérdésre elsősorban a közoktatásnak van válaszol nivalója, a közoktatás népoktatási, népmüvelődési ágazatának. Az eddigi eredmények, az eddigi tapasztalatok és az eddigi események alapján azonban, sajnos, azt kell megállapítanunk, hogy még több kínra és még több fájdalomra, készülhetünk fel. De azért mégis azt mondjuk, hogy semmiféle erő és semmiféle hatalom nem dolgozhatik szemben a történelmi fejlődés erejével, mert aki ezt megkísérli, az az egyének tragédiáját, a csoportok tragédiáját és kínlódását elérheti, de mást nem állandósít, csak a forradalmi levegőt, a forradalmi szellemet. (Egy hang jobbfelől: Azt már nem! Forradalom nqm lesz mégegyszer ebben az országban! — Propper Sándor: Na, honnan tudja!? — Felkiáltások a középen: Majd meglátja!) T. Képviselőház! Nem kell ehhez szocialistának lenni, elég, ha tisztán látunk, A polgári gondolkozású közgazdászok, szociológusolí meglátására és megállapítására utalok, amikor azt mondom, !

hogy a feltörekvő és a társadalomban kiérett szükségletekkel való szembehelyezkedés nem a nap megállítását jelenti, hanem a bajoknak a sokasodását és a kirobbanás lehetőségének a fokozását. Mi azt mondjuk,^ hogy ezekkel a szükségletekkel való birkózás akkor is eredménytelen marad, ha egy egész közoktatási apparátus nemzedékeket akar abban a hitben felnevelni, hogy sikerült megállítani a napot. Nem sikerült. A világban rajtunk kívül mások is élnek és ehhez a külső világhoz való kapcsolatunkat és összeköttetéseinket még akkor sem tudjuk elszakítani, ha egy egész közoktatásügyi apparátus arra készül fel, hogy ezeket a kapcsolatokat elszakítsa. Nem pártoktól, nem egyénektől, sőt még csak nem is választási eredményektől függ az, hogy az emberiségnek a sorsa észszerűen alakuljon. Mi, szocialisták, változat- r lanul és megingathatatlanul kitartunk amellett a meggyőződésünk mellett, hogy ez az átalakulás csak a szocializmus jegyében történhetik észszerűen, (vitéz báró Rózner István: 1 A polgári elem legyen a parlament pincéjében, úgy-e? Láttuk már egyszer! Az a rendszer a múzeumba való! — Esztergályos János: Sternberg már régen kiselejtezte ezeket a, gramofónlemezeket! Már régen ki vannak selejtezve! — Zaj a jobb- és a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) _.