Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-7
Az országgyűlés képviselőházának 7. megreformálását, racionalizálását, valamint az eredményes és szakszerű iskolafelügyelet biztosítását abból a célból, hogy a nemzetnevelés egysége ezáltal elérhető legyen. Mindenekelőtt az eddig széteső és soktele iskolafelügyeleti szervnek egységbe foglalásával, illetőleg az új területi középfokú tanügyi hatóságnak, a tankerületi királyi főigazgatóságnak szervezésével, amelynek hatásköre az egyetemek kivételével ki fog terjedni az összes iskolatípusok felügyeletére és igazgatására. A tankerületi királyi főigazgató átveszi a mai tankerületi főigazgató, továbbá a t különböző középfokú iskolai főigazgatók hatáskörét és átveszi a népiskolák tekintetében a kultuszminiszter hatáskörének tetemes részét is. Ezáltal tehermentesíti a minisztert az igazgatási és felügyeleti teendők igen nagy részétől, ami most a minisztert a tanügyi kormányzat irányításának ellátásában gátolja. Az indokolás szerint a tankerületi királyi" főigazgató egyenes jogutódja a Ratio Educationis 1776 augusztus 5-én jogerőre emelkedett első részében életrehívott külső iskolafelügyeleti szervnek, a helytartótanács fennhatósága alatt álló, de tág hatáskörű tankerületi királyi főigazgatónak és ezért fogja ezt a hagyományos címet viselni. A Ratio Educationis a nemzeti művelődés egységének es ehhez képest a nemzetnevelés egységének alapgondolatából kiindulva, a tankerületi főigazgatókat megbízta a kerületükben levő összes — tehát katolikus és protestáns — iskolák, továbbá az öt királyi akadémia felügyeletének gyakorlásával; csupán az egyetem maradt a tankerületi igazgatás keretén kívül. A népiskolák felügyeletével ezenkívül tankerületenként egy-egy, a főigazgató alá rendelt királyi tanfelügyelő bízatott meg. Talán érdekli a t. Képviselőházat, ha megemlítem, hogy a Ratio Educationis szerint a tankerületi kir. főigazgatók a papok és mágnások vagy nemesek rendjéből fognak kiszemeltetni, de mind a két esetben olyan férfiak közül, akik a megkívántató képességek birtokában vannak és kimagasló hivatali állást foglalnak el. Ehhez képest az akkor felállított kilenc tankerületi főigazgatóság élére valóban igen előkelő személyek neveztettek ki. A pozsonyi tankerület élére gróf Balassa Ferenc, a későbbi koronaőr és horvát bán, a besztercebányaira gróf Berchtold Ferenc, az első besztercebányai püspök, a győri és pécsi tankerület élére gróf Niczky Kristóf, a helytartótanács későbbi elnöke, Budára farádi Vörös Antal helytartóhelyettes, Kassára pécsújfalusi Péchy Gábor septemvir, az ungvárira és nagyváradira gróf Károlyi Antal táborszernagy és főasztalnokmester, a zágrábira Skerlecz Miklós ítélőmester, későbbi zágrábi főispán. A Ratio Educationis által szervezett tankerületi királyi főigazgatóknak a magyar közoktatás egységes igazgatására és irányítására valamennyi hitfelekezet iskoláira kiterjedő hatásköre az idők folyamán különböző okok és körülmények folytán elhalványult és amikor báró Eötvös József kultuszminiszter az 1868. évi XXXVIII. törvénycikkel megalkotta a tankerületi királyi főigazgatóságtól független népiskolai tanfelügyelőségeket, az addig legalább is elvben egységes felügyeleti szervezet kétfelé szakadt és ezzel megindult az a káros folyamat, amely napjainkban már a köznevelés elvi egységének megbontására és az iskölafelügyelet teljes atomizálódására, a 11 különféle iskolafelügyeleti szerv kialakulására vezetett. A javaslat a tankerületi királyi főigazgatóságok létesítésével megszünteti a középiskolai és középfokú iskolai főigazgatóságokat, elKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ I. ütése 1935 május 7-én', kedden. 65 lenben megmarad a népoktatás tanügyi hatóságaként a vármegyei királyi tanfelügyelő, azzal a különbséggel, hogy a miniszter közvetlen hatosága alól a tankerületi királyi főigazgató hatósága alá kerül. A tanügyi igazgatás racionalizálása szempontjából további igen fontos rendelkezéseket tartalmaz a javaslat a fellebbvitel kérdésében. A miniszter úr — nagyon helyesen — abból az elgondolásból indult ki, hogy a tapasztalás szerint eredményes és sikeres racionalizálás csak akkor várható, ha a fellebbviteli eljárást korlátozzák, tehát az egyfokú fellebbezés nagyfontosságú közigazgatási elve a gyakorlatban érvényesül, illetőleg a másodfokú határozat ellen mindennemű fellebbviteli lehetőség kizáratik. Az egyfokú fellebbvitel által tehermentesíttetnek a tankerületi királyi főigazgatók a kisebb jelentőségű ügyek elsőfokú intézésétől, lehetetlenné tétetik lényegtelen ügyekben a miniszterig való fellebbezés és általában az eddigi túlzott központosító rendszer megszüntetésével és az egészséges decentralizálással a miniszter úr megszabadul a bagatel-ügyek intézésétől, hogy a jövőben meg tudjon felelni tulajdonképpeni hivatásána^k, tehát a kormányzati feladatok intézésének és az elvi irányítás ellátásának. pe ezeken túlmenőleg az itt tervezett intézkedés amellett, hogy az alsófokú hatóságok felelősségérzetének fokozására kiválóan alkalmas, további nagy előnyökkel jár. Az egyes konkrét ügyek ugyanis a jövőben a jelenleginél sokkal rövidebb utat fognak megjárni, kevesebb és olcsóbb fórum által nyernek majd elintézést, ami nemcsak az egész tanügyi igazgatás egyszerűbbé és gyorsabbá, tétel ét, hanem lényeges megtakarítás elérését is eredményezi és e megtakarítás révén megadatik a lehetőség ar nevelésügyi szempontból olyannyira fontos tanulmányi felügyelet megfelelő kiépítésére; másszóval ezáltal található meg 'az egységes nemzetnevelésre irányuló nagy célkitűzés gyakorlati megvalósításához szükséges anyagi fedezet. A tanügyi igazgatás racionalizálását^ és a szakszerűséget van invatva biztosítani a javaslatnak az a további rendelkezése, amely a külső tanügyi igazgatási státusok egyesítésével megteremti a tanügyi fogalmazói kar egységes státusát s az ebbe a státusba való kinevezéshez megkívánt képesítésről és a minisztérium fogalmazási tisztviselőinek külszolgálatáról intézkedik. Bármily nagyfontosságú a tankerületi királyi főigazgatónak, mint középfokú tanügyi hatóságnak a közoktatásügyi igazgatás terén a jövőben betöltendő szerepe, igazi jellemzője az a feladat lesz, amelyet a nevelésügy gondozása terén kell majd betöltenie. A tankerületi királyi főigazgató a kerületében lévő összes közép- és középfokú iskolák, szakiskolák, népiskolák és óvodák felügyeleti hatósága lesz. Tisztségének ez a természete eleve kizárja, hogy a főigazgató a hatósága alá tartozó iskolákat folytonosan látogassa, azok közvetlen és szakszerinti felügyeletét ellássa. Hivatásának lényege ennél sokkal magasabbrendű, amit az általános indokolás a következőképpen ír körül (olvassa:) »Az iskolatípusok és szakok szerint továbbra is tagolt iskolafelügyelet elvi irányítása, felügyelete, ellenőrzése s az általános érvényű nemzetnevelési elveknek, szempontoknak valamennyi iskolatípusban és valamennyi szaktárgy tekintetében egyöntetű és^ hatékony érvényesítése.« A főigazgató funkciójában te : hát egybeolvadnak az igazgatási és pedagógiai szempontok és feladatokba szolgálatára álló 13