Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-7
Az országgyűlés képviselőházának í adatokkal, amelyek ebben az új világiban reá várnak és éppen ezért súlyosan hiányoljuk, hogy az egyetemnek nincs olyan tanszéke, amely a szociológiával, a mai idők egyik legfontosabb tudományágával foglalkoznék és így ennek a kérdésnek a megismerése nem történik azzal a szükséges és elengedhetetlen gondoskodással, amelyre a mai időkben olyan szükség van és amelyet ma elmellőzni nem lehet. Az egyetemnek van egy szociális intézete, amely azonban egy csepp, egy apró vízcsepp a forró vaslapon. Ennek az intézetnek a költségvetését állandóan a felborulás veszélye fenyegeti, mert sohasem kapja meg azt a szükséges ellátást, amelyet joggal igényelhetés még kevéslhibé kapja meg a lehetőségét a terjeszkedésre. Minden esztendő költségvetésében szűkebbre és szűkebbre faragják az ellá : tását és ennek az intézetnek a kezelése is némi képet nyújt arról, hogy azt a kérdést, amely lyel foglalkozik, harmadik sortba helyezik az egyetemen. Igaz, hogy az egyetemek mindenütt a világon a konzervatívizmusnak a hajlékai, (Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Hála Istennek!) de én úgy vélem, hogy vannak történelmi pillanatok, amikor a tradíciók őrzése, a hagyományok maradéktalan ápolása nem a meglevő értékek megtartását jelenti, hanem az érvényesülni nem tudó társadalmi szükségletek robbanó erejének fokozását. (Ellenmondások a jobboldalon és a középen. — Gr, Pálffy-Daun József: A demagógia tanszéke! — Zaj.) Nekünk ezekben a padokban az a meggyőződésünk, hogy éppen ilyen történelmi pillanatot élünk. Fájdalmas jelenség, hogy az egyetem a ma szükséges és elengedhetetlen előrelépést nem találja még időszerűnek és e helyett türelmetlenül és makacsul elzárkózik és visszanyúl alapításának rendi és latifundiumós idejébe. A profeszszarok egyrésze napi politikával foglalkozik — nem én állapítom meg, hanem az Orvosszövetség vasárnapi kongresszusán az orvostudományok egy vezető és kimagasló alakja mondotta ezt — és ez a politikai exponáltság mindig a reakció oldalán történik. A legutóbbi napok eseménye volt például az is, hogy elutasítottak több magántanári ajánlást, olyanokét, akiket kitűnő professzorok a maguk tapasztalatai alapján arra érdemesnek találtak, egyedül és kizárólag azon az alapon, hogy származásuk nem volt az egyetem szellemének szempontjából kifogástalan. (Gr. Pálffy-Daun József: Nagyon helyes! — Buchinger Manó: Jelentkeznek a tanítványok! — Propper Sándor: Vakard meg a reformnemzedéket, kibújik a reakció! — vitéz Szalay László: Csak nyugodtan! Máshol már egyáltalán nem beszélhetnek! — Propper Sándor: De ronda szüzbeszéd az ilyen! — Esztergályos János: Milyen nagy legény az úr! — vitéz Szalay László: Maguk hölgyeket küldenek támadásra! — Esztergályos János: Csak csendesen fiú, csak csendesen! — Derültség. — Rassay Károly: Csak tessék pihen j-t vezényelni, miniszterelnök úr! — Zaj. — Elnök csenget.) T, képviselő úr, ezt a lemezt tíz esztendő alatt már > itt lejátszották és régi kén viselők ilyesmivel már nem jönnek elő. (Gr. Pálffy-Daun József: Most tettek jönnek! — Prooper Sándor: Ne fenyegessen! — Buchinger Manó: Hol vagyunk! — Rassay Károly: Miért haragszanak? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Rassay Károly: Egyetemi javaslatot társryalunk, ilyenkor nem szoktunk haragudni! Nincs okunk haragudni! — Friedrich István: El is fogadja, meg is szavazza, mégis haragszik! — '. ülése 1935 május 7-én, kedden. 59 Propper Sándor: Azt hiszi, hogy kocsmában van! Azt hiszi, hogy csapszékben Vaíi!— Zaj.) Kéthly Anna: Eá kell térnem most már a javaslatnak arra a részére, amely a jubiláló egyetemnek juttatott adományokkal foglalkozik. (Rassay Károly: Erre mit lehet közbeszólni?) A kormány igen egyszerűen oldja meg ezt a kérdést telekkönyvi átírásokkal,! vagyis az egyetemnek ajándékozza azt, aminek az egyetem lényegileg eddig is birtokában volt. Ez ezután most már forma szerint is az egyetemé lesz és ezzel bizonyítja a kormány azt, hogy szíve az valóban van, amikor a zsebébe nem kell nyúlni. Az indokolás megállapítja, hogy mai leromlott' gazdasági helyzetünkben és a mai viszonyok között lehetséges adományokat tudja csak az egyetem számára juttatni. Ezt az indokolást magam is hajlandó vagyok magamévá tenni akkor, ha nem látok más oldalon bőkezűséget. Az az évi 15.000 pengő, amelyről éppen tegnap szavaztunk, sokkal nagyobb tőke kamatának felel meg, mint amennyit a bizott1 sági tárgyaláson kértek a miniszter úrtól, azt tudniillik, hogy az ünnep alkalmából vert 50.000 darab 2 pengős érmét a kormány bocsássa az egyetem birtokába. Az adományokkal kapcsolatban meg kell emlékeznünk a felállítandó klinikai tüdőbetegpavillonról is és a plénumban kérünk megnyugtatást arra vonatkozólag, hogy ez a pavillon nem marad írott malaszt. Ez a kívánságunk nem alapnélküli, mert emlékezünk a kormányzói jubileum alkalmából törvénybe iktatott ajándékokra, melyeket még ina is hiába reklamál az ország népe. Azt hiszem, a tekintélytiszteletnek nem nagy emelésére szolgál az, ha már körülbelül fél évtizede hiába várunK ennek a törvénynek végrehajtására. (Friedrich István: Ha az mind megvolna, amit mi törvénybe iktattunk 15 év alatt, paradicsom volna itt!) A tüdőbaj kutatásának kérdése anynyira élet-halál kérdése ennek az egész országnak, hogy úgy véljük, jubileumi alkalom nélkül is már rég meg kellett volna oldani ezt a tervet. De ha már besorozták a tüdőbeteg-klinikát a jubileumi ajándékok közé, akkor ennek legalább legyen meg az az előnye, hogy gyorsan és minél előbb elkészüljön. A klinikák dologi kiadására is külön fel kell hívnunk az egyetem jubileuma alkalmából a kormányzat bőkezűségét, mert a klinikák mai leromlása valóban a tanulás és kiképzés rovására megy, már pedig ebben a kérdésben pártkülönbség nélkül egyetértünk, hogy tudniillik a klinikai orvosképzésünknek mai színvonalontartása, illetőleg a színvonal emelése az egész ország becsületbeli kérdése. Beszélnem kell a diákjóléti intézmények kiszélesítésével kapcsolatban a, szegény tanulók részére juttatott ajándékokról és ezt sem kifogásolhatja senki közülünk. TTjfoól fel kell azonban hívnunk ebből az alkalomból a kor, mány figyelmét arra, hogy jubileum nélkül is gondoljon a szakmára készülő, vagy a nyomorúság mifltt szakmai elhelyezkedéshez egyáltalán nem jutó munkás-fiatalságra. Egy-egy tanoncötthon felállítása annyi utánjárással, annyi nehézséggel jár, a főváros költségvetésébe felvett ilyen tételek jóváhagyása anyi akadályba ütközik, hogy kötelességünk a gondoskodásra legjobban rászorult eme rétegnek kérdését is felvetnünk a kormány előtt azzal kapcsolatban, hogy a diploma megszerzésére készülő fiatalság számára ilyen jóléti intézményeket kívánnak létesíteni.
