Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

514 Az országgyűlés képviselőházának 20, volna olyan szomorú, egészen mosolyogni való formáival találkozunk. De ha megnézem a Hangya forgalmát, itt is látszik, hogy veszteséggel dolgozott. Mint szövetkezeti embernek el kell ismernem, hogy a Hangyát rendkívül pontosan vezetik; nem lehet tehát szó arról, hogy vezetésében valami hiba történt volna, de az a baj, hogy a falusi lakosság a városban nem tud eladni semmit; amit el tud adni, azt majdnem veszteséggel kénytelen eladni. A belső vámok meglehetősen nagyok, de ebből a mezőgazdasági lakosságnak haszna nincsen, tehát pénz nélkül megy a vásárló haza, nem tud vásárolni, vagy hitelre kénytelen vásárolni és mivel gazdasági elesettségben van, nem tud fizetni és így a Hangyát közel öt millió pengő veszteség érte. Ha megnézem a másik kategóriát, a közszolgálati alkalmazottak fogyasztási szövetkezetét, amelyben fixfizetéses alkalmazottak a tagok, akiknek fizetését az utóbbi esztendőkben több mint 30%-kal lecsökkentették, ott ugyanezt a jelenséget! látom, ott ugyanúgy csökkent a fogyasztás. Ha pedig megnézem azt, hogy mit fogyasztanak az emberek, reá kell jönnöm, hogy a fogyasztás mindössze egy kevés* lisztből, burgonyából s egy kevés zsírból áll; ha nagyon olcsó a dinnye, akkor abból, és nem egy tisztviselőcsalád, hanem százával vannak tisztviselő- és munkáscsaládok, amelyek amikor itt van a dinnyeérés ideje, estei nekiülnek, egy darab barna kenyérrel megeszik a dinnyét és ez a vacsora. Hogy azután ennek micsoda kalorikus értéke van, annak kiszámítását azokra bízom, akik a kalorikus értékszámítást jobban tudják, mint én.* Az agrárius érdekeltségnek kellene tehát elsősorban sorompóba lépnie, hogy velünk együtt segítsen megszüntetni a munka- és bérviszonyok terén azokat az állapotokat, amelyeket vázlatosan a Ház elé tártam. Emlékeztetem az agrárius érdekeltséget a következőkre. Angliában a múlt század negyvenes eszrtendeiben ugyanilyen állapotok voltak a mezőgazdaság terén. A kapitalisták egymásután építették a gyárakat és az első ipari forradalom természetszerűleg éreztette hatását. Ahol emberi munkaerő dolgozott gépekkel termeltek, felfordították) Anglia gazdasági életét, új termelési ágakat vezettek be, amelyeknél a kapitalisták hallatlanul nagy profitokat kerestek, a munkásságot azonban olyan szemtelen módon zsákmányolták ki, hogy vásárlóképesség szempontjából alig jött tekintetbe. Egy tory-kormány, tehát nem liberális kormány, hanem — mondjuk így — konzervatív kormány, amely főkép a vidéki nemességre támaszkodott, volt az, amely keresztülvitte az első munkaidőredukciót az angol gyárakban, keresztülvitte a tízórai munkaidő elvét. Ez a tory-kormány volt az, amely minden redelkezésre álló eszközzel beleavatkozott ebbe a kérdésbe, amely gyárfelügyelettel és parlamenti bizottság kiküldésével állapította meg az egyes országrészekben a munkások hér- és munkaviszonyait. Ez a királyi bizottság — mert így nevezik ezt Angliában — amikor visszatért, szörnyű adatokat tárt a parlament elé és ez a torykból álló kormány és többség volt az, mely megtette az első lépést ahhoz, hogy a munkabért, mint árut, nem lehet teljesen szabadjára bocsátani, nem lehet teljesen a gazdasági liberalizmus elvei szerint kezelni és nem lehet teljesen a kapitalisták önkényének kiszolgáltatni azt a ülése 1935 május 25-én, szombaton. munkásságot, amelynek keresetéből végeredményben a mezőgazdaságnak meg kell élnie. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Sajnálattal kell megállapítanom, hogy bár több, mint 11 éve vagyok ennek a Háznak tagja, errenézve a mezőgazdasági érdekeltségek részéről semmit sem tapasztaltam. Szőnyegre kerültek itt már a bányamunkások dolgai, megrázó szavakkal festették le helyzetüket. Nemcsak ezekről a padokról, hanem a túlsó padokról is a bányavidékeken megválasztott képviselő urak feltárták azt a borzalmas helyzetet, amelyben a bányamunkások vannak. Brogli képviselőtársam talán mé^ engem is felülmúlt a borzalmas kép lefestesében, mert hiszen ő ott képviselő s ismeri a munkásokat. Mialatt a bányabárók milliókat szereztek, kedvenceiknek milliókat juttattak és mindenféle építkezésekbe, újabb és újabb vállalkozásokba fektetik pénzüket, kizsákmányolják a szénfogyasztót és a munkásságot, olyan béreket fizetnek a munkásoknak, hogy abból megélni képtelenek. Kérdem, hogy elsősorban nem az agráriusérdekeltségnek volna-e — hogy úgy mondjam — kötelessége saját maga iránt és ez iránt a művelési ág iránt odahatni, hogy ez az abuzus megszűnjék s hogy a munkásság olyan bért kapjon, hogy abból képes legyen olyan tápszereket vásárolni, amelyek fenntartják egészségét, pótolják azt az energiát, amelyet a bányában vagy más munkahelyen hagyott és a jövőre nézve is valami energiát nyújtson. Ma még a második generáció van a gyárakban és a bányatelepeken. Ma még az ősi földművelő erőből, amelyet a faluról magával hozott, az ősök jobb táplálkozásából származó testi konstitúció val megy be a munkásember a telepre dolgozni. De ha megnézzük az egymásután következő generációkat, akkor látjuk azt a szörnyű satnyulást, amely itt végbemegy. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha valakinek mostanában alkalma volt egy-egy toborzást végignézni és ha visszaemlékszem arra, hogy mikor engem besoroztak, micsoda szál legények álltak ott és most, mikor besorozzák őket, micsoda szerencsétlen, nyeszlett legények állanak ott: a kettő közötti különbségben megtalálom ennek az egész kapitalista gazdasági rendszernek kizsákmányoló módszereit. Nekünk nem lehet érdekünk, hogy a ma profitja kedvéért elherdáljuk 2—3 jövő generáció erejét; nem lehet a mezőgazdaságnak, de még az iparnak sem érdeke, hogy a ma hasznának a kedvéért, azért, mert egy maroknyi semmittevő ember kedvéért, akinek nincs más érdeme a földön, mint az, hogy piszkos pénz csörög a zsebében vagy a bukszájáben, egész magyar generációt ki hagyjunk zsákmányolni. Szerintem tehát, a kormánynak volna kötelessége odahatni, hogy életbelépjenek azok a nemzetközi egyességek, amelyek biztosítják a munkásságnak a minimális béreket, azonkívül a szigorított gyárfelügyelet, az alkalmaztatás! korhatár felemelése, az egyes kizsákmányolásra alkalmas módszerek megszüntetése minél előbb megtörténjenek. Az legyen a kormány legszentebb politikai célkitűzése, hogy növelje a vásárlóképességet, hogy minden eszközt megragadjon arranézve, hogy a tömegek vásárlóképessége emelkedjék, mert a pénzforgalom egészségessé tételének ez az első feltétele. Ezzel a táplálkozással és általában ezzel a gazdasági helyzettel van összefüggésben egy másik kérdés is, amely, azt hiszem, ugyancsak pártkérdés nélkül mindannyiunkat fájdalma-