Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-20
Az országgyűlés képviselőházának 20. ülése 1935 május 25-én, szombaton. 515 san érint és ez a születések számának csökkenése. A Statisztikai Hivatal jelentése szerint 1933-ban 11.618-eal volt kevesebb az élveszületett gyermekek száma, mint 1932-ben és ez a szám, amint a Statisztikai Hivatal mondja, 1934-ben előreláthatólag még jobban összezsugorodik. Sokat beszélünk itt az egykéről. Kétségtelen, hogy az egykének nem kizárólag gazdasági okai vannak, a primer oka azonban a gazdasági ok. Ha figyelembe vesszük, hogy ha az a munkásember, aki egy kiló kenj eret vesz, kilenc fillér a közteher a búzatermő érdekeltség javára, ha egy kiló lisztet vesz, 12 fillér adót kell fizetnie, ha sót vesz, adót kell fizetnie, ha egy kiló' cukrot vesz, 50 fillér adót kell fizetnie, ha gyufát vesz, adót kell fizetnie, szóval, ha bármit a kezébe vesz, adót kell fizetnie és ha figyelembe vesszük, hogy a lakbér 50 százaléka adóra megy, és hogy annak a munkásnak, aki 20—22 pengőt keres egy héten, Budapesten a lakbére — szerényen számítva — 30 pengő egy hónapban, tehát 15 pengő közterhet fizet egy hónapban azért a gyönyörűségért, hogy férges odúban lakhatik, ha elmegy a piacra és egy kiló kenyeret vásárol magának, akkor forgalmi adóban és egyéb sal lángokban közel 12 fillért fizet azért a gyönyörűségért, hogy az acélos magyar búzából készült raggancsos valamit kapjon a pénzéért, akkor megállapíthatjuk, hogy ez nem vezethet másra, mint a születések számának csökkenésére, mint a lakosság legértelmesebb, leghasznosabb rétegének teljes fizikai lezüllésére. Beszéljek talán arról a fájdalmas statisztikáról, amely valamennyiünk szívét megremegteti, a tuberkulózis terjedéséről. Ha megnézzük a tuberkulózis adatait, — és ajánlom igen t. képviselőtársaimnak, hogy ha csak egy kis idejük van, nézzék meg az alföldi, a szegedi tuberkulotikus kiállítást — megrendítő számokat fogunk kapni. A tüdővész nem kizárólag az inklinációnak a betegsége. A lakásviszonyok, a táplálkozás és a munkaerő kihasználásának együtthatója az, ami a tüdővész terjedésére rettenetes hatással van. Az a munkásember, aki napi 12—14—16 órát kemény munkában kénytelen tölteni, silány ruházatban, és testének még azt az energiát sem tudja visszaadni, amit a munkában felhasznált, nemhogy a jövőre vonatkozólag valamit testében felhalmozhatna, kész prédája a tüdőbajnak. Ehhez hozzájárulnak még a szörnyű lakásviszonyok. A munkásnak nincs pénze jobb lakásra, tehát egyszobás lakást vesz ki magának, amelynek van egy kis kamrája. Hatan-nyolcan egy alig fél négyzetméter nagyságú ablakos szobában olyan levegőt szívnak, amilyen levegőt csak azok élvezhettek, akik valaha fogolytáborban voltak: azok tudják, mi a kínai levegő. Ez is ilyen kínai levegő. A tüdő vész terjedése tehát szorosan összefügg azokkal a gazdasági viszonyokkal, amelyek közt a munkásság él. T. Ház! Nem is csodálandó ez. 1913 óta az adófejkvóta felszökött 89 koronáról pontosan 25%-kai 114 pengőre. Meri-e valaki azt állítani, hogy ma akár a munkásság, akár a kisiparosság, akár a gazdatársadalom 25%-kai többet keres, mint a háború előtti esztendőkben? Ellenkezőleír, nyilvánvaló, hogy ma mindenkinek rosszabbul megy. Tehát nyomorúságosabb kereseti viszonyok mellett 25%-kai több adót kell fizetni, mint fizettünk a háború előtt. Ezt soká fenntartani nem lehet Ha tehát a kormány — mint ahogy a pénzügyminiszter úr ma kijelentette — reformgondolatokkal foglalkozik és komolyan reformokat akar végrehajtani, akkor első reformképpen gondoskodnia kell arról, hogy a munkaerő szörnyű kizsákmányolása megszűnjék, hogy a nagy tömegek vásárlóképessége valamivel emelkedjék. Azt lehetne erre válaszolni, hogy ezzel megbénítjuk az ipart. Ha méltóztatnának pár gyár kalkulációját megnézni és ha megnéznék különösen a protekción ált igarágak elszámolási rendszerét és mélyebben belenéznének abba a dzsungelbe, ami ott van, akkor meggyőződhetnének arról, hogy ezek az urak a nélkül, hogy a profitjuk csökkenne, a nélkül, hogy akár ők, akár jóltáplált családtagjaik egy falattal is kevesebbet ennének, képesek lennének arra, hogy munkásainak többet fizessenek. Ha 10%kal nagyobb munkabért fizetnek ki Magyarországon csak a gyáriparban, ez valamivel több, mint 3 millió pengő. Azt a 3 millió pengőt a munkás nem vinné a takarékpénztárba, mert hiszen táplálkozása és ruházkodása terén deficitben van. hanem rögtön átváltaná azt a pénzt élelmiszerekre, mert ma a munkás mindenekelőtt élni akar és egyszer jóllakni. Ipari várost képviselek. Nagyon gyakran van alkalmam munkásemberekel együttülni és beszélgetni. A múltkor nagyon meghatott egyik munkástársam esete. Négy gyermek apja, gyárimunkás, 22 nencőt keres egy héten. Azt mondta nekem: tudja képviselő ember, mit szeretnék én? 58 éves ember vagyok, de szeretnék egyszer amúgy Isten igazában jóllakni. Odáig jutottunk, hosry legfőbb ábrándja egy ilyen szegény munkásembernek, hogy egyszer jóllakhasson. Ezt a nem egyszeri, hanem többszöri jóllakást előmozdítani legyen a kormány legelső gondolata és 97. lee-ven az a reform, amelyet vésrrehajt. Ennek előmozdítására bátor vagyok a következő határozati javaslatot beterjeszteni (olvassa): »Utasítsa a Képviselőház a kormányt, hosrv nyújtson be törvényjavaslatot a legfontosabb élelmiszerek fogyasztási adójának leszállítására, a kincstári részesedés megszüntetésére, a városi fogyasztási adók eltörlésére, a kávé. tea vámiának mérséklésére«. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mielőtt még befejezném, szeretnék pár szóval válaszolni azoknak a képviselőtársaimnak, akik a vitában bennünket, szociáldemokratákat, ha nem is támadtak, de mindenesetre olvan módon kritizáltak, olyan módon aposztrofáltak, ami a valóságnak nem felel meg. Mindenekelőtt egyet vagyok bátor megállapítani és ez az, hogy Európa egvetlen államában sem győzték le a szociáldemokráciát alkotmányos úton. Ahol a szociáldemokráciát, mint kormányzati tényezőt, vagy mint közéleti tényezőt, elnémították, ott ez mindenütt a fegyverek erejével történt, sehol sem alkotmányos úton. Ez az egyik megállapításom. A másik megállapításom a következő. Ifj. Temple Bezső. a reformnemzedékhez tartozó kénviselő úr tegnap azt állította, hogy mi, szociáldemokraták, egyeduralmat akarunk gyakorolni a munkásság felett és hogy mi a munkásmozeralmat hitbizománynak tekintjük, amelyhez hozzányúlni senkit sem akarunk engedni. Hát ez, enyhén szólva, tévedés. Ennek ellentmond az, hogy Magyarországon évtizedek óta vannak másirányú munkásszeryezetek is, nemcsak szociáldemokrata alapon állók. így a keresztényszocialista mozgalom is jó néhány évtizedes és a kormány még a háború előtt is módiát találta annak, hogry egy úgynevezett hazafias alapon álló munkásmozgalmat támogasson és igyekezzen felszínen tartani. Arról azután mi nem tehetünk, hogy azoknak sem elvei, sem módszerei nem tetszett a munkások-