Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. Minthogy a hatóság- nem tud rajtunk segíteni, ezért túlnéz a dolgokon.« Mélyen t. Ház! Ez szörnyű dolog. (Baross Endre: Úgy van!) Szörnyű dolog az, hogy nézzük, látjuk és tűrjük, hogy embereink lopással tartsák fenn magukat- Méltóztassanak meggon dőlni, milyen szörnyű dolog lehet az, ha az a gyermek látja, hogy az apja lopott jószágból kénytelen neki kenyeret adni és lopott jószágból tengeti családja életét. Mi valószínűleg szétmegyünk a nyáron, és októberig semmi sem íog tortenni. En ezt fájdalommal látom, és azt tartom, hogy a kormánynak erkölcsi kötelessége volna mindent megtenni, hogy munkanélküli testvéreink legalább télen ne éljenek ilyen gyarló, lehetetlen életet. Meg kell állapítanom, hogy — eltekintve más kérdésektől, amelyek tekintetében Rajniss t. képviselőtársammal, sajnos, nem tudok egyetérteni — abban egészen egyetértek vele, hogy a magyarországi szociálpolitika minden kritikán aluli. A Lex Vass Il-n kívül nálunk nincs szociálpolitikai alkotás. Nincsenek meg a legminimálisabb szociálpolitikai intézmények, aminők a béregyeztető bizottságok, a döntő bizottságok, amelyek egy gazdasági természetű harc eldöntésére hivatottak. Azt mondják, hogy ezeket nem lehetett megalkotni, mert a termelés nem bírta és nem bírja a szociális terheket. Én ezt nem tudom akceptálni, én Stegerwalddal egyetemben azt vallom, amit ebben a Házban már volt szerencsém hangsúlyozni, hogy szociális terhek nincsenek, csak szociális ^kötelességek vannak. De vannak olyan szociális alkotások is, amelyek tulajdonképpen nem is kerülnek pénzbe és azok sincsenek nálunk még megvalósítva. Évek óta folyik a küzdelem, a harc a magánalkalmazottak jogviszonyainak tisztázására, rendezésére. Ez semmi pénzbe nem kerül. Erre nézve interpellációk hangzottak el, folytak tárgyalások, de úgy látszik, akadt egy másik Gyosz., egy kereskedelmi Gyosz., amely fujt egyet, és a jogviszony rendezéséből nem lett semmi. Ezért tisztelettel határozati javaslatot terjesztek a Ház elé, amelyben azt kérem, hogy (Olvassa): »Utasítsa a t. Ház a kormányt, hogy a^ magánalkalmazottak jogviszonyainak rendezéséről szóló törvényjavaslatot terjessze a Ház elé. (Helyeslés a baloldalon. — Szabó József: Ezelőtt éppen tíz évvel terjesztettem ilyen javaslatot a Ház elé. — Peyer Károly: Nagyon félek, hogy a mai jogokból is elvesznek valamit!) Végtelenül sajnálom, hogy a magyar szociális törvényalkotásban nem látjuk azt, amit a külföldön látunk és amit a külföldön a szociálpolitikai alkotások ábécéjének tartanak: a kollektiv szerződések törvényét, a döntőbíróságok működését, a családi bér, a munkakamara intézményét. Ha haladni akarunk, itt vannak ezek. mint megoldásra váró feladatok. De mi van a munkaidő kérdésével? Régen elfogadtunk egy nemzetközi egyezanéuyt a 48 órás munkahétről. Az élet, a technika már régen túlhaladta a 48 órás munkaidőt, ma már 40 és 36 órás munkahétről beszélnek. Nagyon sok ellensége és ellenfele van ennek, akik azt mondják, hogy a 36 órás és 40 órás munkahét lehetetlen. Mi munkások nem akarjuk megállítani a technikát, de hogy a technikának, a modern gépeknek előnyeit csak a kapitalizmus élvezze és a munkásember csak dolgozzék tovább hetenként 48 órán át, azt nem fogadhatjuk el. Nem igazságos az, hogy ha egy textilmunkás leány 8 géppel tud dolgozni, azért csak dolgozzék annyi ideig, mint azelőtt. ülése 1935 május 25-én, szombaton. 489 A technika halad, a technika megkönnyíti a termelést, megkönnyíti a munkát, de azért a munkásnő csak álljon ott 10—11 órahosszat? Hát a technika haladásából a munkástársadalom ne élvezzen semmit, csak a kapitalisták, csak a, nagytőke? Ez igazságtalan. Mélyen t. Ház! Sajnos, nem hinném, hogy a munkanélküliségnek ezeken a kérdésein és az itt, előbb említett dolgon a tegnap említett szakszervezeti törvény, vagy az érdekképviseleti törvény valami sokat feg segíteni. Én inkább azt látom szomorúan, hogy itt mindenki panaszkodott az agrár oldalról a fagykárok és egyebek ellen és hogy kevés iesz a termés. Én inkább attól félek, hogy itt minden drágulni fog éls csak a munkás bére fog a legjobb esetben megmaradni és a munkás lesz ezeknek az újabb és újabb bajoknak az áldozata. (Rupert Rezső: Ezzel akarják pfvonni a figyelmet az érdekképviseleti javaslat felől.) A szellemi és fizikai munkásnak nincs más tőkéje, mint az esze és a karja. Ezt a tőkét az államnak ugyanúgy kellene védenie, mint a magántulajdont (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) és ha mi, keresztény szocialisták, erről a helyről hangsúlyozzuk, hogy mi a magántulajdon-jognak a hívei vagyunk, azt védjük, akkor ugyanazt kell mondanunk, amit Jouhaux mondott egyszer Genfben: »Ha megvan a magántulajdonjognak a védelme, akkor meg kell, hogy legyen a munkáinak a joga is.« Amíg a munkásnak koldulnia kell a kapitalistától, hogy élni tudjon (Malasits Géza: A munkásnak semmije sincs!), addig a munkástársadalom nem lelkesedhetik azért a sorsközösségért, amelyről tegnap este szó volt. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) T. Ház! Véleményem szerint a nagytőke nem lehet állam

1 az államban és nem irányíthat és nem diktálhat, főleg nem akadályozhatja meg a szociális igazság haladását, ha a törvényhozó igazán akarja. (Rupert Rezső: Pénzeli a politikát, tehát tehet amit akar. — Peyer [Károly: Ez az igazság! — Baross Endre: Meg a Népszavát is pénzeli! — Peyer Károly: Ki pénzeli? — Baross Endre: A hirdetésekkel pénzelik. — Peyer Károly: Állapodjunk me^: ha a

; képviselő úr be tudja ezt bizonyítani, akkor én mondok le a mandátumomról, de ha nem tudja bebizonyítani, akkor ön mond le a mandátumáról. Nagyon egyszerű a bizonyítás. — Zaj.) Elnök; Peyer képviselő urat kérem, hogy megállapodásait kint bonyolítsa le, Tobler János: T. Képviselőház! Ha ilyen viszonyok mellett, amelyekből egy töredéket voltam bátor ismertetni, a munkástá;rsadaloui életének utolsó négy-öt évtizedében némi haladást mégis vélünk (megállapíthatni, alkkor méltóztassanak neketm, megengedni, hogy minden kertelés nélkül megmondjam, hogy ez egyedül a szervezetek érdeme. Én tudom, hogyha a szakszervezetekről beszélünk, akkor egyes embereknek libabőrös lesz a hátuk. (Egy hang a köziépen: Nana!) De igen, legalább is a régi Házban úgy volt. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Bennünket, keresztény szocialistákat úgy kezeltek itt, mint akik kommunisták, legjobb esetben rózsaszínű szociáldemokraták vagyunk. T. Ház! Ha a szakszervezeteikről beszélünk, akkor nem szabad egyedül csak azt venni figyelembe, hogy valamikor Kun Bélának volt ereje és befolyása a szakszervezeti mozgalomban. (Peyer Károly: Ott sohasem volt befo73*