Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. el. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Csik József! Elnök: A képviselő úr nines jelen, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Vitéz Miskolezy Hug*ó. Vitéz Miskolczy Hugó: T. Ház! Mint a gyakorlati magyar élet ismerője, akarok röviden hozzászólni az előttünk fekvő költségvetés altalános vitájához. Előttem szóló t. képviselő társam b eszedéből is örömmel látom azt a lelki közösséget, azt a teljes megértést, amelyben a t. Ház nagy többsége a vérző magyar élet ismeretében összeforrt. Az elhangzottak —" kevés kivétellel — a hagy magyar nyombrúságot hirdetik. Akik nyitott szemmel, fajtájukkal lelki közösségben járják a gyakorlatig magyar életet, parancsolólag érzik a nyers őszinteség nemzetmentő szükségességét. Fokozottabb kötelessége ez a képviselőnek, kitől gyötrődő kerülete felszabadítását várja. Alig van ma olyan társadalmi osztály, melynek ha mélyebben belenézünk magánéletébe, ott ne súlyos gyötrődéseket találnánk. A liberális gazdasági és pénzügyi rend összeomlása érezhető az egész vonalon. Ez a gazdasági és pénzügyi rendszer lehetetlenné teszi az emberi életet. Ha ránézünk gyermekeinkre szorongó, kétségbeesett érzéssel, akaratlanul is azt kérdezzük önmagunktól, vájjon mi lesz belőlük, vájjon ez az összeomló világ tud-e nekik kenyeret adni? Micsoda nemzetpusztító lelki rombolást) okozhatnak ezek a szorongó érzések ! Az új világnak, amit mi hirdetünk, riem lehet akadálya a hitelélet és a tőkeképződés féltése, mert tudjuk, hogy ma nincs hitelélet és tőkeképződés, mert lehet-e ma tisztességes munkával tőkét gyűjteni? Mi a gyakorlati keresztény magyar politikát akarjuk megvalósítani. Nagyon jól tudjuk, hbgy a megvalósításhoz, a termeléshez pénz kell mint termelési eszköz», nem pedig mint öncél, mint ma- Pénzt az internacionalizmus ad, a nacionalizmus halálos ellensége, érezhettük is, hogy milyen feltételek mellett. Ezt kell valahogyan közelebb hozni és akkor meg lesz mentve talán a magyar jövő. Mi, bihari képviselők, fanatikus lélekkel bízva a jobb magyar jövőben, jöttünk fel ide az ország házába, nem a mandátumért, hanem azért, hogy fajtánkon segítsünk. Rövid képviselőségünk tapasztalata megérttette velünk azt, hogy nem mindenütt olyan kétségbeejtő a helyzet, mint a Tiszántúlon. Nálunk Trianon megszüntette az értékesítési lehetőségeket. A magas kataszter, a vasúti tarifa óriási aránytalansága és a nyolc esztendő óta szakadatlanul tartó gazdasági csapások lehetetlenné tették az életet. A katasztert akkor csináltálk, amikor a termeivények közül csak a búzának volt meg a becsülete. Ügy érzem, hogy előbb-utóbb elkövetkezik az ideje annak, hogy a katasztert lineárisan kell leszállítani, mert az egyedenkénti elbírálás költséges és már időszerűtlen. A felgyülemlett kamatokra, adóhátralékokra nézve mi megértő kormánybiztos kirendelését kérjük a Tiszántúlra, mert nálunk a terhek fizetése már meghaladja az emberi erőt. Nálunk a gazda élete a csaknem éhezés mellett az Örökös foglalásból áll. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Ez röviden a Tiszántúl katasztrofális ülése 1935 május 25-én, szombaton. 485 képe, amelynek megdönthetetlen adatai rendelkezésünkre állanak. Én a mezőgazdaságnak a sok bajával nem akarok itt részletesen foglalkozni, mert ezt a vita már, teljesen kimerítette. Általánosságban úgy látom, hogy ennnek a reformparlamentnek első magyar kötelesség-e az adósságok rendezése, (Ügy van! Úgy van! half elől és a középen.) mégpedig 1932 április 1-étől visszamenőleg minden adósságé, beleértve az erkölcsi testületeket is. (Kun Béla: Helyes!) Lehetetlennek tartom azt, hogy ez a refonmparlament ne tudná megszüntetni ezeket a kirivó igazságtalanságokat. Az új világ küszöbén meg kell nyugtatni a lelkeket. Amióta az adósság megvan, a gazda jövedelme csaknem 70%-kai esett, ugyancsak a kisiparosoké is. A köztisztviselők fizetését egyoldalúan 40—50% erejéig szállították le és itt talán nem állhat meg az az ellenérv, hogy a megélhetés olcsóbb lett, mert a 8—15 pengővel számított búzaár mellett a köztisztviselő most is körülbelül 80 pengős kenyeret eszik, mert a közvetítő kereskedelem igyekszik mindent kiegyenlíteni. Én valahogy lehetetlennek tartom azt, hogy ez így maradjon, annál is inkább, mert meggyőződéssel állítom azt, hogy az eladósodottak nagyrésze a nemzet legértékesebb és a köz iránt legfogékonyabb része, akik tisztálban voltak a nemzeti összefogás fontosságával, akik haladni akartak, akik követték vezetőjüket és az eladósodás felülről való irányítása szinte igazolható. Majdnem mindnyájan ismerjük a többtermelési, a műtrágya, a traktor, az I. és II- számú exporthitel stb. állaim i akciókat. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Aki ebbe belement, majdnem mind eladósodott és most képtelen ezeket a terheket megfizetni. (Rupert Rezső: Belevitték őketí) Az adósságokat mielőbb rendezni kell és, ha lehetőség van rá még, a nyári szünet előtt kérném, mert ez meg fogja ölni fajtánk lelkivilágát s talán ezzel együtt a magyar nadrág becsületét is. A föld értéke napról-napra csökken, mert az ingóságok lefoglalása és elárverezése lehetetlenné teszi a föld alapos megmunkálását s értékében folyton-folyton veszít. Itt azonnali és gyors intézkedések sürgős végrehajtását kérem. Részletesen nem beszélek róluk, hiszen a téma ki van merítve, azonban pár részletkérdést s'zóvá akarok tenni. A költségvetésben elsősorban nem látom a rendőrlegénység családjának intézményes orvosi biztosítását. A mi szeretett, becsületes rendőrséigünlknek régi fájó pontja ez. A járulék, amelyet a rendőrség fizet, körülbelül 200.000 pengő évente, ebből 60.000 pengő esik a legénységre. Nekünk a mi életünk és vagyonunk védőjének az egész lelke kell. Amikor a rendőr a poszton áll és beteg a családjának egyik tagja, akkor nem tudja nekünk adni egész lelkét, mert lelkének egy részével otthon van s azon töri a fejét, honnan fizeti ki a doktort és a patikát. Tudomásom szerint a nyugdíjalap 1,300.000 pengő a rendőrségnél és én nem látnám akadályát annak, hogy ez a fontos kérdés megfogható legyen még a mai pénzügyi viszonyok között is. Át kellene talán adni annak a becsületes testületlétnek magának a kezelést éppen úgy, mint ahogy a postánál és a vasútnál van. Másik részletkérdés. Szükségesnek tartanám a postatarifák leszállítását, hiszen lehetetlen az, hogy egy telefonbeszélgetés vagy ajánlottlevél díjából vidéken 5—6 embernek kell megélnie 60—70 filléres napszám mellett.