Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-20

Az országgyűlés képviselőházának 20, A nemzeti egység mozgalmának politikai szerve a Nemzeti Egység Pártja! Valamennyi frontharcos magáévá teheti a nemzeti egység gondolatát!) T. képviselőtársam, méltóztassék megbocsátani, én ezt akkor hinném el, ha nem lett volna szerencsénk a választási hadjárat során a nemzeti egységgel, mint párttal szemben állni. (vitéz Marton Béla: Párt is!) Mert ha a nemzeti egység egy páct és mi más párton vagyunk, akkor a t, képviselő urak által alkotott nemzeti egy seabed mi és velünk még sok százezren és milliók ebben az országban, ki vagyunk rekesztve, (vitéz Marton Béla: Nem mi vagyunk az oka. — Rassay Károly: Vadházasságban élünk, azt mondották tegnap!) Mi ezt a nemzeti egységet nem fogadhatjuk el és a magunk részéről csak azt vagyunk bátor kérni, hogy ne méltóztassék azt a gyönyörűséges gondolatot, amelyet frontharcos gondolatnak ismerünk, azt a gyönyörűséges gondolatot, amelyet a Hadirokkantak Szövetsége képvisel, kisajátítani, (vitéz Marton Béla: Szomorú ez a gondolat!) Szomorú, de gyönyörű. Szomorú abban, hogy sajnos, olyanokon kell segíteni, akik a harctéren kezüket, lábukat, szemüket, talán mindkét szemüket elveszítették, de gyönyörű, abban, hogy mi érezzük a szolidaritást barátainkkal szemben, akik odakint megrokkantak a harctereken és érezzük azt, hogy nekünk kötelességeink vannak velük szemben. Mert ha ők jöttek volna haza egészségesen és ők ülnének itt és nem törődnének velünk, akik talán rokkantak volnánk, akkor mi megátkoznánk őket, hogy itt az ország templomában, a magyar közélet első fórumán nem hangoztatják azokat a kötelezettségeket, amely kötelezettségeikkel a nemzet tartozik a hadirokkantakkal szemben. Nem lehet a hadirokkantakat és nem lehet a frontharcosokat egy pártszervezetbe belekényszeríteni. (Boczonádi-Szabó Imre: Nincsenek is benne! önnek is voltak bizalmi emberei frontharcos jelvénnyel!) Nekem voltak, mert engem az én frontharcos bajtársaim nem hagytak el. A tényleges szituáció azonban az országban az volt, hogy a hivatalos frontharcos szervezet a frontharcos ellenzéki képviselőjelölt ellen lépett fel, amellett a képviselőjelölt mellett, aki soha életében a fronton nem volt. Ez csak nem egyeztethető össze a frontharcosgondolattal? T. Ház! A másik érdekképviselet, amelyet minden körülmények között be akartak és be akarnak vinni a Nemzeti Egység Pártjába, az ipari és kereskedelmi érdekképviselet. Nem akarok rátérni a t. miniszterelnök úrnak az érdekképviseleti kérdésről a Nemzeti Lovardában mondott beszédére. Egyet azonban meg kell állapítanom. Egy érdekképviseletnek tulajdonképpen az volna a feladata, hogy azoknak az érdekeit képviselje, a kereskedelmi érdekképviseleté az, hogy a kereskedők érdekeit képviselje, az iparos érdekképviseleté az, nógy az iparosokét képviselje, a piaci árusoké pedig az, hogy a piaci árusokét képviselje. Van egy másik lehetőség is, az, hogy az érdekképviselet a kormányzati rendszer érdekeit képviseli. A harmadik lehetőség az, hogy az érdekképviseleti vezérek érdekeit képviseli. Nekünk az a felfogásunk ebben a kérdésben, hogy olyan érdekképviseletre van szükség, amely az érdekeltek érdekeit képviseli. A kormányzatnak úgy látszik, az a felfogása, hogy olyan érdekképviseletekre van szükség, amelyek a kormány érdekeit képviselik, (vitéz Marton Béla: A nemzet érdekeit!) mert ha ez nem így KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. illése 1935 május 25-én, szombaton. 471 volna, akkor nem az volna a helyzet, hogy sajnos, állandóan látjuk felvonulni az iparosvezéreket és a íkereskedővezéreket, bizonyára nemcsak önszántukból, hanem a kormányzat felszólítására is, a kormánypárt gyűlésein. Látjuk annak ellenére, hogy a t. iparosyezér urak megjelentek a miniszterelnök úr első kormányának uralomra jutása idején a t. miniszterelnök úrnál, vittek neki egy aranyérmet és kérték őt, legyen olyan szíves és képviselje a magyar kisiparosság érdekét. Erre a miniszterelnök úr az akkor ott jelenlévő Fabimyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter úrnak azt mondotta: Tihamér, a legközelebbi minisztertanácsra hozd oda mindazokat a kérdéseket, amelyek a kisiparosságot érdeklik. Nem tudom, tartott-e a kormány két esztendő óta minisztertanácsot, de azt az egyet kénytelen vagyok megállapítaná, hogy annak ellenére, hogy az iparosvezér urak azóta is voltak a mi>niszterelnök úrnál, nem tudunk arról a minisz»tertanácsról, amelyen a magyar kisiparosság ügyeit tárgyalták volna. (Ügy van! Ügy van! batfelől. — vitéz Marton Béla: Sok minisztertanácson tárgyalták! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Állandóan foglalkozunk vele!) Nincs okom és nincs jogom a t. miniszter úr szavait kétségbeivonni, hogy a minisztertanács állandóan foglalkozik ezzel a kérdéssel, de akkor viszont ez a kérdés az, amelyben a minisztertanács nem tud dűlőre jutni, mivelhogy semmit sem méltóztattak tenni a kisiparosság érdekében. (Ellenmondások jobbfelől. — Lázár Andor igazságügy miniszter: Ez nem egy kérdés, hanem sok kérdés, amelyeket egyenkint kell megoldani

I — Bródy Ernő: A sok kérdésben nem csináltak semmit! — vitéz Marton Béla: A képviselő úr semmiből sokat csinál, az a haj!) Azóta volt egy Baross szövetségi ülés, ahol a t. miniszterelnök úr egy aranyláncot kapott az aranyéremhez. A helyzet azonban sajnos az, hogy az aranylánc és az aranyérem ellenére sem történt ezekben az iparoskérdésekben semmi, legfeljebb egy kétszeres optikai csalódás. Az egyik optikai csalódás az volt, hogy at. iparosvezér urak, akik közül — sajnos — néhányan igen kitűnő pozíciókban helyezkedtek el, azt hitték, hogy ha rajtuk segítve van, akkor az egész iparostársadalmon segítve van. A másik pedig a miniszterelnök úr optikai csalódása volt, amely abban rejlett, hogy a miniszterelnök úr, amikor nála az iparosvezérek hódolni megjelentek, azt gondolta, hogy tulajdonképpen a magyar iparostársadalom jelent meg nála, holott csak a magyar iparosvezérek voltak ott. A magyar Ínarostár«adaIom itt áll mérhetetlen kérelmeivel a t. miniszterelnök úr előtt és megállapítja azt, hogy — sajnos — csak 120.000, újabban pedig 240.000 pengőt adtak 300,000 magyar kisiparosnak arra a célra, hogy az úgynevezett begyujtási kölcsönben résztvegyen. Tehát ez a magyar kisiparosság felsegítésére történt egyetlen akció azóta a két esztendő óta, amióta a t. miniszterelnök úr felhívta Fabinyi miniszter urat, hogy a legközelebbi minisztertanács elé hozza az iparosság panaszait. Vannak azonban kérdések, amelyekben — azt hiszem — teljes mértékben egyetértünk. Itt van például a Bútorcsarnok Szövetkezet ügye. Néni ez a t. kormány létesítette, de ez alatt a kormány alatt került likvidálásra. 500.000^ pengőt adtak a magyar asztalosipar felsegítésére, 500.000 pengőt adtak a Bútorcsarnok Szövetkezetnek azért, hogy a tisztességes, derék, be71.