Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-19

Az országgyűlés képviselőházának 1 jön Magyarországra, mert ha Magyarországon 100%-os adósságot vissza tudok vásárolni 25— 30%-kai, — voltak idők, amikor erre lehetőség volt — ezt a lehetőséget elő kell mozdítani. A különbség az, hogy azután nem engedtem ^olna meg azt, hogy azok, akik ezeket a kötvényeket 25—30%-os áron megvásárolták, itthon saját adósaiknak 60—70%-os áron adják tovább és így 40%-os differenciát keressenek rajta. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Ez a lényeg tulajdonképpen, ezt kellett volna megfogni helyes pénzügyi politikával, itt kellett volna, centralizálni és ezzel az egész gazdaadóssági kérdést rendezni lehetett volna, mert ha a gazda vissza tudta volna fizetni a régi adósságát 35—40%-os árfolyamon, meg vagyok győződva róla, hogy nagyon sokan igény be vették volna ezt a lehetőséget, amely lehetőség pedig adva volt, csak nem használták ki, hanem odadobták, odanyújtották azoknak, akik ezen kerestek és akik ma már nem foghatók meg, mert hiszen nem lehet tudni, hogy hol vannak ezek és hogy kiknek kezében gyülemlett össze az a jövedelem, amely ilyen módon keletkezett. Ne méltóztassék annyit szidni a karteleket és a bankokat, hanem sokkal érdemesebb valamelyes intézkedéseket tenni ezeknek a kérdéseknek rendezésére, amire a Nemzeti Banknak és a pénzügyminisztériumnak megvan és megvolt a lehetősége; csakhogy ezt elmulasztották, nem csinálták meg. Beszédekből nem lehet megélni, itt tettekre van szükség. Az a baj, hogy nálunk minden gondolat a bürokráciára vár. Nem most mondom ezt csupán, hanem két évvel ezelőtt a költségvetési vitával kapcsolatban már nagy előadást tartottam arról, hogy ezek a kötvények hogyan jönnek be, hogyan értékesítik azokat, mennyi a differencia. Süket fülekre találtam. senki nem reagált rá. Ismétlem: azért, mert nálunk minden elvesz a bürokráciában. Ha egy ilyen gondolat a Házban vagy máshonnan vetődik fel, sohasem jó. Ha azonban a miniszteriális bürokrácia termel ki valamely gondolatot, az mindig jó, és ha a legnagyobb bajok származnak is belőle, azzal senki sem törődik, azért senki sem felelős. A bürokrácia már öncéllá vált és főképpen a háború utáni időkben — nemcsak nálunk, hanem minden országban — a bürokrácia nemcsak az adminisztrációval foglalkozik, hanem igyekszik magát a hatalmat, az irányítást is a kezébe kaparintani. Nem bízza az irányítást a törtörvényhozó területre, hanem ő maga irányít, ő maga hajt végre, ő maga alkot mindent, állam az állam keretén belül. Ezzel a bürokráciával hiába próbál akár amai kormány, akár majd az azt követő kormány leszámolni, nagyon nehéz helyzete lesz s ez aligha fog sikerülni, mert a bürokratikus intézmények lebontása nagyon nagy nehézségekbe fog ütközni, hiszen minden annyira körül van bástyázva, minden, ami hozzányúl valami intézményhez, egyenlő a hazaárulással, legalább is így fogják feltüntetni, ha ezt meg meri valaki tenni. En pedig ebben látom a főhibát. A főhiba az, hogy nálunk az ügyek elintézése túlnehézkesen megy. Annak ellenére, hogy az állam ilyen nagy, hatalmas apparátust tart fenn a közigazgatásban, a minisztériumokban és egyéb intézményekben, azt látjuk, hogy annál nehézkesebb, annál körülményesebb valamely ügy elintézése. Méltóztassanak csak megkísérelni egy szegénységi bizonyítványt szerezni. Meg méltóztatnak látni, hogy az mennyig munkával jár. Vagy méltóztassanak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. 9. ülése 1935 május 24-én, pénteken. 449 egy honosítást, vagy valami egészen egyszerű dolgot elintézni. En csak azt csodálom, hogy még nem vezették he azt, hogy ha az ember postán egy ajánlott levelet akar feladni, ahhoz is protekció kell, (Derültség.) mert maholnap már mindenhez protekció kell és az emberek már a legegyszerűbb dolgot is úgy tekintik, hogy protekció nélkül el nem intézhető. A hóseprőmunkásnak protekció kell, ha a főváros utcáin havat akar lapátolni, ahogyan X-szer mód és alkalom volt erről meggyőződni és protekció nélkül, azt hiszem, senkit sem lehet oda bejuttatni, hogy havat seperhessen. Van még egy csomó ilyen dolog. Hogy inséglevest kapjon valaki, hogy valaki ilyen kivételes jótéteményben részesüljön, ahhoz azután különös protekció kell. Ezt kellene megszüntetni, hogy az állampolgár végre minden protekció nélkül is eljuthasson aa őt megillető jogaihoz és az állami hivatalokban ne azzal kezdődjék mindenkor a fél t fogadása, hogy nem, ezt nem lehet megcsinálni, hanem hallgassák meg az embert, oktassák ki jogairól, tegyék lehetővé neki, hogy hozzájuthasson ahhoz, amit kér és amennyiben nem lehet kérését teljesíteni, magyarázzák meg neki. Nem akarok arról beszélni azután, hogy külön tudomány az adóhivatal és külön tudomány az, hogy egy adóívben kiismerje magát az ember. Bűvész legyen, aki meg tudja állapítani, hogy mikor van hátralékban és mikor

f nincs hátralékban, és adófizetési kötelezettségének mikor tett eleget. Ezek a bürokratikus rendelkezések súlyosan ráfekszenek az országra és ezért sürgős szükség volna ezeknek a kérdéseknek rendezése. Sajnos, kevés remény van arra, hogy a mai kormány ezeken a bajokon valamivel többet fog segíteni. Nem fog tudni megbirkózni ezekkel a problémákkal sem. Már pedig ezt a problémát meg kell oldani és éppen úgy meg kell oldani azt a még kirívóbb ellentétet, amely itt, az egyes jövedelmek közt fennáll. Rá kell mutatnom arra, hogy vannak viszont iparágak, ahol a munkásság mélyen a létminimum alatt keres, vannak viszont egyes kiváltságosak, akik olyan jövedelmet élveznek, amelyet élvezhetne talán egy amerikai nagybank, nagyipari üzem vezetője, de nem egy ilyen szegény, koldusországban levő ipari vállalat vezetője. (Ügy van! ügy van!) Általában nálunk az a feltűnő és érdekes, hogy például a tisztviselői fizetéseknél van egy fokozat, aimely felmegy úgy 200 pengőig, 200 pengőnél megáll, akkor következik egy nagy ür és azután kezdődik megint egy kis csoport, amelynél 900—1000— 2000 pengős fizetések vannak, de Ihiányzik az a közbeeső réteg, amely az ország fogyasztása szempontjából nem közömbös, és főképp nem közömbös abból a szempontból, ihogy Magyarországon ttnilyenek a kereseti viszonyok- Itt van előttem egy jelentés a magántisztviselők munkaviszonyairól. Fiatal, gyakorlatlan, kezdő munkásokat, tisztviselőket felvesznek havi 25— 30 pengőért. Munkaidejük nincs meghatározva, dolgoznak, ameddig kell, némelykor este 9-ig, ameddig a szükség kívánja. Az a kérdés, hogy a tisztviselő-kérdés megoldásával mi történjék? Mert a tisztviselőknél már nem fiatalsági probléma van, hanem öregek problémája- Az a tisztviselő ugyanis, aki kiesik alkalmazásából 35—40 éves korában és aki egy cégnél vagy üzemnél elért valamelyes jövedelmet, már alig tud elhelyezkedni, vagy ha el tud helyezkedni, akkor is csak igen szerény, igen nyomorúságos fizetések mellett. A textilgyárak, amelyekről ismételten szó volt s amelyek élvezik a messze67