Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-16

280 Àz országgyűlés képviselőházának amit szintén Matolcsy t. képviselőtársam könyve nyomán vagyok bátor a, t. Képviselőház előtt ismertetni, de amit saját tapasztalatom is bizonyít. Gyermekkorom óta mezőgazdasági városban élek, olyan városban, ahol kisbirtokosok laknak, ahol a nagybirtok ismeretlen fogalom és saját tapasztalataimból is tudom, hogy a kisbirtok sokkal több munkást tart el és sokkal több a hozadéka, mint a városunk szomszédságában elterülő nagybirtoké. Matolcsy képviselőtársam azt írja könyvében, hogy (olvassa): »A szarvasmarhaállomány 76-2%-át, á sertésállomány 85%-át, a lóállomány 85%-át, a juhállomány 30%-át és a baromfiállomány 92-3%-át a száz holdnál kisebb birtokokon lehet megtalálni.« Állításai során részletesebben is foglalkozik ezzel a kérdéssel és azt írja;, hogy (olvassa): »A mezőgazdasági kisüzemekben, ä 20 holdnál kisebb gazdaságokban a szarvasmarha-állomány 58:3%-át lehetett feltalálni 1930-ban és 19-1%-át a 20—100 holdig terjedő birtokokon, 11-9%-át 100—1000 katasztrális holdig terjedő ^birtokokon és csak 10-7%-át az 1000 katasztrális) holdnál nagyobb birtokokon. Pedig köztudomású, hogy Magyarországon a 10Ö holdnál nagyobb birtokok 48'7%-át teszik ki a megművelhető területnek. V Ha a magyar kivitel szempontjából olyan fontos baromfinevelés szempontjából vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor, amint már fel is olvastam, még szebb és nagyobb ez az eredmény a kisbirtokok javára. Álljon itt felfogásom igazolására saját tapasztalatom is, amit én a mi városunkban szerzett statisztikai adatok alapján ismertethetek. Hódmezővásárhelyén,*, amint már arra hivatkoztam is, ebben á tipikusan kisparaszti városban a 10.500 birtokból a húsz holdbn aluli birtokok száma 9329, a hat holdon aluli birtokoké pedig 5200. Amíg 1932-ben a hódmezővásárhelyi földeken termett szemes termények ára 5 millió pengőt tett ki, addig az állattenyésztésből 2*1 millió pengőt kapott a város népe, baromfiból ós tojásból pedig 3*8 millió pengő volt a bevétel. Tehát a kettő együtt több volt, mint a szemes termények ára, pedig Hódmezővásárhelyen a statisztikai adatok szerint túlnyomórészben a szemes termények termelésére helyezik a súlyt, csak, az utóbbi években volt kénytelen a hódmezővásárhelyi törpebirtokos és kisgazda a szemestermények termesztésével parallel nagyobb siilyt helyezni az állattenyésztésre és főleg a baromfinevelésre azért, mert a szemes termények/ árának leesése következtében abból nem találták meg a szükséges be vételt. Méltóztassanak elképzelni, hogy ha a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági népesség nem bizonyult volna olyan rugalmasnak, olyan okosnak és előrelátónak, mint amilyennek bizonyult ezekben a súlyos gazdasági időkben, hogy ha a hódmezővásárhelyi mezőgazdáknak az aszszonyai nem foglalkoznának olyan odaadó szeretettel a baromfinevéléssel, mint amilyen szeretettel és odaadással foglalkoznak, akkor a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági népesség helyzete még sokkal szomorúbb és nehezebb volna. De azt hiszem, hogy ezek az adatok, amelyeket én itt ismertettem, részben Matolcsy képviselőtársam könyve nyomán, részben saját tapasztalataim alapján, azoknak a tapasztalatoknak alapján, melyeket én odahaza városunkban szereztem, mindenhol feltalálhatók, fellelhetők, ahol mezőgazdasági kisüzemek vannak, tehá,í az Alföldnek legnagyobb részén. 16. ütése Ï9ê5 május 21-én, kedden. r Méltóztassanak megengedni, hogy ennél a kérdésnél, amikor az Alföld speciális helyzetéről szólottam, egészen röviden kitérjek vitéz Kenyeres képviselőtársam beszédére. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Teljes mértékig helyeslem az Ő megállapításait, amelyeket a tiszántúli túladóztatásra vonatkoztatott, teljes; mértékben helyeslem különösképpen cuiitásainak azt a részét, amelyet a belvízszabályozással kapcsolatosan elmondott. Valóban az a helyzet, hogy hiába hozta az alföldi népesség, különösképpen a tiszántúli népesség a súlyos áldozatokat a belvízszabályozás terén és hiába hozza mai napig is, még sem oldották meg ezt a kérdést megfelelően. Nem oldották meg ezt a kérdést úgy, mint ahogyan e kérdés megoldása a nagy reformernek, Széchenyi Istvánnak szemei előtt lebegett és ahogyan azt Kaán Károly könyvének tanúsága szerint, amelyet a Magyar Alföld problémájáról írt, Széchenyi István munkatársai kidolgozták. Széchenyi Istvánnak és munkatársainak, Kaán Károly állítása szerint, nemcsak az volt az elgondolásuk, hogy a Tiszát mederbe szorítják, hogy a Tiszát korlátozzák áradásait illetőd leg, hogy a Tisza folyót szabályozzák, hanem Széchenyi István gróf, a nagy reformer előtt az a cél is lebegett, hogy ne csak szabályozzák és lecsapolják a belvizeket, hanem ezzel párhuzamosan megoldják az Öntözös kérdését is. Ezt elmulasztották és ha komolyán gondolunk arra, hogy az alföldi mezőgazdaság intenzitását emeljük, ha komolyan az a célja a kormánynak,— mint ahogy annak kell lennie a célnak mezőgazdasági államban, — hogy az Alföld mezőgazdasági viszonyait megjavítsa és az alföldi mezőgazdasági népességet mai súlyos helyzetéből kiemelje, akkor az öntözés kérdésével is behatóbban és alaposabban kell foglalkozni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon és a baloldalon.) A földreformmal, a kisbirtokrendszerrel, de különösképpen a törpebirtokok életképességével is kapcsolatos az öntözés kérdése. A hódmezővásárhelyi és az Alföldön elterülő törpebirtokok nem tudnak másként megmaradni és nem tudják a rajtuk élő családokat megfelelően eltartani és felnevelni, csak akkor, ha az Öntözés kérdését megoldják. Lehetetlen, hogy a hódmezővásárhelyi 5200 katasztrális holdnál kevesebb földdel rendelkező törpebirtokos az ő földjén megéljen, kizárólag csak szem term éléssel kísérletezik és próbál foglalkozni. Ezeknek a törpebirtokosoknak, felfogásom szerint, módot és lehetőséget kell nyújtani arra, hogy részben gyümölcstermesztéssel, részben pedig olyan növények termesztésével foglalkozzanak, amelyekkel, sajnos, ezidőszerint nem tudnak foglalkozni azért, mert az Alföld vízhiányban szenved, az Alföldről elvitték a vizet, de nem gondoskodtak egyidejűleg arról, hogy az öntözés kérdését is megoldják, pedig újra hivatkozom, amint máihivatkoztam, Széchenyi István munkatársaira, akik egybehangzóan állapítják meg, hogy az Alföld, a Tisza folyó két oldalán elterülő részek egyenesen predesztinálva vannak arra, hogy öntöző-műveket létesítsenek rajtuk. A Tisza folyón óriási vízmennyiségek rohannak el tavasszal, nyár elején és ősszel, Eze

: ket a vízmennyiségeket engedjük továbbfolyni anélkül, hogy rezerválnók,. f elf ögnók és az alföldi száraz időkben, a nyári szárazságok idején megfelelően felhasználnék. Ez a kérdés nemcsak olyan szempontból érdemel figyelmet, hogy megoldaná azt a problémát, amelyről szóltam, hozzájuttatná a száraz alföldi földeket