Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.
Ülésnapok - 1935-16
Az országgyűlés képviselőházának 1 a vízhez és ezen keresztül belteljesebbé tehetné egész alföldi mezőgazdaságunkat, nemcsak ilyen szempontból igényel nagy figyelmet, hanem olyan szempontból is, hogy az öntözőművek kiépítése hozzájárulna a munkanélküliség megoldásához. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) És ha az alföldi mezőgazdaságnak azokat a területeit, — amelyeken ezidőszerint csak szemtermeléssel próbálnak megélni az emberek ezrei és százezrei — ha ezeket a mezőgazdasági üzemeket belterjesebbé tennénk gyümölcstermeléssel és más növények termelésével, akkor nagyon sok olyan munkást, aki most ínségkenyérre van utalva s az éhhalál szélén áll családjával egyetemben, be lehetne állítani olyan áldásos munkába, amely az egész ország szempontjából óriási jelentőségű volna. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) azoknál a lecsapolásoknál, amelyeket végrehajtottak az Alföldön óriási költséggel, nagy befektetésekkel, amelyeknek fenntartása ma is óriási öszegeket igényel és a mi vidékünkön is éppen úgy, mint azon a vidéken, amelyre Kenyeres tisztelt képviselőtársam hivatkozott, túlnyomóan az a helyzet, hogy a kis parasztnak és általában a mezőgazdasági birtokosságnak sokkal többet kell ármentesítési adóba fizetnie, mint amennyi az állami egyenes adója. Az Alföldnek ez a mesterséges kiszárítása a statisztikai adatok szerint és azoknak a szakembereknek állítása szerint, akik ezzel a kérdéssel behatóan foglalkoztak, az ottani szikes területeket is lényegesen megnövelte és a szikes területek megnövekedése is hozzájárult ahhoz, hogy az alföldi népesség napról-napra szegényebb lesz. A földbirtokreformmal kapcsolatosan szólnom kell az utak kérdéséről. (Halljuk! Halljuk!) Ez is egy igen érdekes problémája az alföldi mezőgazdaságnak. Mert amíg a dunántúli törvényhatósági utaknak csak egy hetedrésze nincs kiépítve, addig a magyar Alföldön a törvényhatósági utak fele kiépítetlen. Ahogyan elhanyagolták, nem tudom, milyen szempontból kiindulva, az alföldi népesség iskoláztatását és csak boldogult Klebelsberg miniszter úr ~ mondhatni — áldásos működése javított valamit ezen a helyzeten, éppen úgy elhanyagolták csodálatosképpen az Alföldet egyéb vonatkozásokban is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A kormánynak figyelmébe ajánlom ezt a számot: a dunántúli törvényhatósági utak és az alföldi utak kiépítése közti különbséget. A kormány útépítési Programm ja kapcsán vegye figyelembe ezt a különbözetet, vegye figyelembe ezeket a számokat, amelyeket én nem akarok részletezni, mert hiszen, aki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik — és tudom, hogy alföldi képviselőtársaim foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel — az igazat ad nekem ebben és az tudhatja, hogy állításom megfelelő és igaz. /Ügy van! a baloldalon.) Már pedig a mezőgazdaság intenzitásáról a gyors, megfelelő szállításról nem is lehet komolyan beszélni addig, amíg az utak nincsenek kiépítve. (Ügy van! a baloldalon.) Az Alföldön előfordulnak. — téli időben nem is ritka — hogy hónapokon keresztül lehetetlen az alföldi tanyákról bemenni a közeli falvakba, városokba. Hódmezővásárhelyen is ez a helyzet, pedig a város óriási áldozatokat hozott az utak kiépítése terén. Óriási áldozatokat hozott és mégis az a helyzet, hogy pl. a hízott sertést a gazdák képtelenek beszállítani a városba vagy a legközelebbi vasúti állomásra, ezért nagyon sok esetben ott a helyszínen levágják, de természetesen akkot már nem tudják olyan jól értékesíteni, mint ha mégfelelő jó '. ülése 1935 május 21-én, kedden. 281 utak volnának és ezeken el tudnák szállítani sertéseiket a vasúti állomásra. Ugyanez a helyzet más terményeknél is. Ezen a helyzeten kétségtelenül javítani kell, igen t. Képviselőház. A földbirtokreformról is szólnom kell. Magam is hadirokkant vagyok és így szükségszerűleg saját sorsomon keresztül is ismerem a reformföldesek sorsát. Nálunk ugyanis csak a hadiözvegyek és hadirokkantak kaptak földet, más igénylőknek nem tudtak: adni, mert a város határában nem terülnek el olyan birtoktestek, amelyeket ki lehetne sajátítani, — hiszen felolvastam, hogy Hódmezővásárhelyen milyen a birtokmegoszlás, hogy ott nagybirtokok nincsenek, így is ezeknek a reformföldes hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek sokszór bizony 17, sőt 20 kilométerré voltak kénytelenek földet adni. Hogy mit jelent 2—3 kat. hold föld birtoklása 17—20 kilométerre a várostól az alföldi útviszonyoik mellett, azt különösebben hangsúlyózni nem kell. A reformföldesek sorsát tehát én jól ismerem a statisztikai adatokon keresztül, de saját tapasztalataimból is nemcsak 'hódmezővásárhelyi vonatkozásban. Éppen a napokban volt alkalmam Orosháza mellett Rákóczifalván az ottani reformföldesekkel is beszélni, láttam, hogy az ő helyzetük azonos a hódmezővásárhelyi helyzettel s valószínű, hogy az egész országban olyan szomorúak az állapotok ezen a téren, mint nálunk. Ugyanez a helyzet a házhelyeknél és ugyanez a helyzet a Faksz.-kölcsönöknél. Azokat a megváltási árakat, illetőleg részleteket, amelyeket annakidején megszabtak, ma már nem tudják fizetni a reformföldesek. A házhelyesek sem tudják fizetni'; a Faksz.-kölcsönt sem bírják törleszteni. El sem lehet képzelni, hogy a Faksz.-kölcsönök után a hadirokkantak, hadiözvegyek és földmunkások évente 120 pengőt fizessenek, amikor évi keresetük sajnos — éppen a statisztikai adatok; szerint — alig több, mint párszáz pengő: 200—250 vagy legfeljebb 300 pengő. Nem lehet tehát tőlük azt kívánni, hogy törlesszék a Faksz.-kölcsönöket és törlesszék ezeknek a földeknek az árát. Felfogásom szerint a- kormánynak sürgős kötelessége, hogy a megváltási árakat szállítsa le, mert a mai állapot tarthatatlan. Talán furcsának, tűnik fel, ha azt mondom, hogy a fenyegetések már komolytalanokká váltak. Már pedig, ha hivatalos helyről — akár a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet részéről, akár pedig más hatóságok részéről — a reformföldeseikhez és házhelyesekhez intézett felszólítások elvesztik komolyságukat, akkor ez nagyon súlyos veszedelem, mert hiszen akkor tulajdonképpen már a törvényekben és a fennálló rendeletekben való hit veszti el komolyságát. Évről-évre fenyegetik ezeket a házhelyeseket, hogy kimozdítják őket, fenyegetik őket és a fenyegetéseket nem lehet, de nem is szaba.d beváltani. Azért kell tehát sürgősen, gyökeresen megoldani ezt a kérdést, hogy a házhelyeséket, a Faksz.-kölcsönösöket ne kelljen tovább komolytalanul fenyegetni, amikor a fenyegetésekben már senki sem hisz. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan is bátor vagyok benyújtani egy határoztai javaslatot, amely a következőképpen hangzik (olvassa): »Utasítsa a Képviselőház a! kormányt, hogy terjesszen be törvényjavaslatot az 1920. évi XXXVI. te. alapján földhöz és házhelyhez juttatottak törlesztési összegének leszállítására, illetve a föld és házhely árának átértékelé-